Tatabánya 1965

Lehetetlent vállaltam. Nem lehetett engem Bózsitól ennyire elválasztani. Körzeti ápolónő lettem, de az edzések és mérkőzések nem csak az időmet, de az idegeimet is próbára tették. Szinte már a saját kis otthonomban is kevés időt tölthettem. Akkor már férjnél voltam és sok küzdelem után az anyaságot vártam. A testem beleegyezett a döntésbe, de a lelkem nem, hogy letegyem azt az imádott sportzsákot. Vigasztalt, hogy szabadon mehetek Bózsihoz. 25 évesen - 10 évi kézilabda pályafutásom végetért, amit nem kudarccal fejeztem be. Az utolsó mérkőzés elött a hangos bemondó közölte, " hogy kapusunk búcsúzik " Ezen a meccsen még örjöngésre késztettem a tatabányai szurkolóimat. Skandálták: " maradj itt, maradj itt " . Nem maradhattam, de az utolsó meccsem beszél helyettem. Tatabányai Bányász - Esztergom: 37:13. A csapatom lányait minden meccs után úgy öleltem magamhoz, mint egy jó anya a gyermekét, mert a győzelemhez én nem lettem volna elég. Hálás voltam nekik, mert ha nincs a kapúm elött egy erős védekezés, nehezebb dolgom lett volna. Búcsúzóúl a "Sport pressóba" mentünk és ott kedvemre jól kisírtam magam. Az edzőm is ott volt és a " Fekete Párduc " is. Ha másért nem is, de azért érdemes volt élni, hogy Grosics Gyula , az " Aranycsapat " kapúsa a barátom volt. Ő is megöregedett, ahogy én is, de ha eljön az idő, amikor a végleges pályán kell védenünk a kapút, bizonyára megfogjuk védeni a magyarok hálóját. Ugye így lesz Gyuszó? Te ott is nagy leszel! 2011. Április 12. Saller Molnár Erzsébet