1951 Államosítás

" Hatóságilag lezárva "
" Takarodj ki innen te vén szaros kulák, ez a malom mától kezdve az államé! " Ngyapám nem értette ezt az egyeruhás szájából jött mondatot. "Mit jelent az, hogy az államé?" - "Ezt!" Arcon vágta úgy, hogy az őrletlen gabona zsákjain terült el, Ott sikoltottam nagyapám elesett teste mellett és neki mentem a vérben úszó szemekkel intézkedő egyenruhásnak, "Takarodj innen te kulákfattyú!"-majd engem is megütött úgy, hogy oda estem nagyapám mellé. Tamás éppen a malom padlásán volt, felzsákolta a garatokba az őrleni való gabonát, de a síkoltozásomra lejött a nagybácsim, azt hitte valami bajom történt. Mielött szóhoz jutott volna, az egyenruhás fejbe vágta a puskatussal a "megne szólalj kulák" szavak kiséretében. Már hárman feküdtünk egy kupacon. Az "egyenruhás " még másik három pribék társaságában érkezett, akik csőretöltött fegyverekkel várakoztak a malom bejárata elött. Négy embernek nem volt nehéz kidobni hármat, köztük egy gyereket is - engem. Lakat került a malom ajtajára és a felirat "hatóságilag lezárva." Napokig "üresen" ment a malom, mert annyi agyuk már nem volt, hogy nem elég a tulajdonost szószerint "kirugdosni"- a malmot is lekellett volna állítani. Tamás nagybácsim nem tűrte tovább. Betörte az alsómalom ablakát ami a kertre nyílott és megállította a gépeket.
Akkor én már az ötödik osztályba jártam. Az iskolában óra kezdés elött minden bevezető nélkül
a bolsevik Habányi igazgató tanár úr megszólalt: "kulákfattyúk sorakozó, elsőnek a Kurics unokát akarom látni!" Úgy mérte rám az ütéseket, hogy az egész osztály sikított a rémülettől.
Csak álltam, mint Krisztus Pilátus elött, úgy tűrtem a verést, hogy egy arcizmom sem mozdult.
"Nem fáj, te rohadék?"- üvöltött, mert érezte, hogy a veréssel nem fog változni semmi. Én az ő mocskos kezeinek az érintésétől akkor is ' Kurics unoka " maradok halálomig. Nem fájt, mert a gondolataim oda vittek a fecsegő vizeskerékhez, ahol nagyapám mosolygós arccal arra tanított, hogy mindig, minden körülmények között erősnek kell lenni. Az voltam még akkor is, amikor az utoksó pofon sorozatot kaptam, amitől elestem. A rúgást már nem is éreztem.
Nagyapám alig ismert rám, amikor haza vonszoltam magam. Napokig a számat sem tudtam kinyitni. Nagyanyám kiskanállal etetett tejbedarával és közben mindig sírt.
Jött az évvége a bizonyítvány osztás. Saller Molnár Erzsébet Anna mindenből kitünő, de a magaviselete elégtelen, tehát megbukott! (nem tudom, hogy Habányi tanár úr magaviseletét hogyan osztályozná az olvasó?) Nagyapám tudta, hogy ezek után én már nem lehetek teszéri kisdiák. A hatodik osztályt már újra Bakonyszentlászlón kezdtem, ahova nagyapám iratott be.
Elmondta a tanároknak a történteket és felmentettek a bukás alól.
Nem érdekelt az iskola! Minden bűntényt elkövettem, amit csak a parányi agyam szűlt, hogy bosszút álljak a bolsevik pribékeken. Elvittem éjjel Bózsi kaszáját, gyalogútat saraboltam a T.SZ.CS. búzájában, mert azokat a földeket is elvették a jogos tulajdonosoktól, úgy ahogy a Bózsi üzletét is. Földönfútóvá tették az egész családomat. Leseperték a padlást, elvittek mindent ami mozdítható volt. Kocsit, lovakat, hintót, ekét, vetőgépet-mindent. Kényszerítették Nagyapámat arra, hogy mit kell neki leadni az államnak. Ő nem gazdálkodó volt, hanem vizimolnár. Ami földje maradt a malom leégése után (szándékos gyújtogatás-1922), csak az állatainak tartotta meg. Nem tudta teljesíteni a kiszabott leadni valót: 50 liter tej, 20 drb. tojás, 80kg búza maradt az adóssága listáján. Ezért a pápai börtön lett a második otthona, ahol a pribékek "vén rohadt, mocskos kulákként" naponta agyonverték.
Három hónap után. ---Nem baj Tamás--mondta nagyanyám. Itthon vagy végre és ez mindennél fontosabb! "Mit főzzek neked Idesaptyuk?" -" Jaj Mári, tudod hogy engem nem érdekel, hogy mit főzöl, mert nem vagyok válogatós, de rétest már igen régen ettem! "

Emlékekből 2009. Július 23. Saller Molnár Erzsébet