MÖMMÖS
Hát ő sem volt különb a Deákné vásznánál. Őt is ihlette a vadászat, szívesen szegődött apám mellé „cserkelni”. Hogy ez igaziból, mit jelenthetett - nem tudom, de nagyon sokszor hallottam ifjúságom idején. Még az is megfordult parányi agytekervényeimben, hogy talán valami tánc lehet. Attól pedig, hogy ez a cserkelés mindig sötétben történt, csak erősödött bennem a meggyőződés, hogy ez bizony tánc! Még pedig nem a mesebeli tündérekkel, akik nappal is megjelennek, hanem ez valami boszorkánytánc, mert a seprűn lovagoló banyák a sötétben indulnak meg, keringenek a faluk felett, hogy áldozatra csapjanak le, akivel szívesen elropnak egy táncot. De, miért akar az öreg Mömmös, boszorkányokkal táncot lejteni a Páskomban, amikor a mínuszok egymással verekszenek, hogy melyik tud lejjebb menni a hőmérőn – ezt valahogy nem értettem. Pedig ez azon az estén is így volt.
Dideregve lépett be hozzánk. Egy ing, egy pulóver és egy „mándli” volt az egész öltözéke. Az a mándli akkor nem győzött volna semmiféle divatvetélkedőn, és mégis évtizedek múlva egyszerre, robbanásszerűen, egy egész országot hódított meg. A különbség annyi volt, hogy Hofi Gézáét, nem az öreg Vakler Pista bácsi varrta, hanem még nála is valaki öregebb, hiszen az egyik oldalát, ugyan csak elméretezte. Persze – gondoltam, egy ilyen mándliban, mégis csak könnyebb lesz majd táncolni egy csúf, vén boszorkánnyal, mint esetleg valami juhászok által viselt, nehéz földig érő subában.
Nem is volt neki, mert szegény ember volt. Ha vagyon nyilatkozatot kellett volna neki írni, nem sok papír és tinta vált volna szükségessé. Egy kívülről, viszonylag impozánsnak látszó ház, benne hét gyermek, meg a szülők. Na és ki ne felejtsem a legnagyobb vagyont: Mömmös- né bibliáját. Az én „sibillám”- ban, minden meg van írva. Nem csak írva volt, de Margit néni, magas színtű, kis előadásokat is tudott tartani az ott olvasottakból. Aki elment az utcán, és benézett a függöny nélküli ablakon, láthatta, hogy Margit néni a petróleumlámpa fényénél, minden este a biblia fölé hajolva ül. Ez az öreg Mömmösnek, nem volt éppen ínyére, mert azt eredményezte, hogy Margit néni nem éppen a tyúkokkal tért nyugovóra, és ez súlyosan megnehezítette Miska bácsi terveit, ami a cserkeléseket illette. Nem mondhatnám, hogy Margit néni szívesen vette, ha este a családi népszámlálás idején, valaki hiányzott a sorból. Mindenkit maga mellett akart tudni, csak akkor volt elégedett.
Amikor a Mömmös belépett hozzánk, a második lépése a kályhához vitte. Pattogott benne a tűz és ő a félig megdermedt kezeit, fölé tartva dörzsölte. Először csak magában dünnyögött, majd egyre hangosabban. Annyira, hogy már én is hallottam: „El kell kapni, ha ma éjjel nem, akkor soha. Nem gondolod Bózsi, hogy ez a „ szépség,”már elégszer a bolondját járatta velünk?” ---- Belesápadtam a felismerésbe! Igazam volt. Apám és Miska bácsi, már több ízben várhatta a banyákat, de nem jelentek meg a cserkelésre. „Népség”, ismételtem újra és újra magamban. Nem is egy, hanem egész „népség”.
Vajon, miért olyan biztos a Mömmös, hogy ma éjjel lesz boszorkány tánc? Apám kinézett az ablakon, már jó magasan járt a tele Hold, --- mire ki érünk, éppen időben lesz!
Aztán, ami kabátot, nadrágot, sapkát, csizmát talált apám, valamennyit ráadta Miska bácsira.
Úgy nézett ki szegény, mint egy óriás méretű kötözött sonka. – Én persze kárörvendve néztem és arra gondoltam, hogy: na Mömmöske – így nem sok esélyed lesz a boszorkányok megtáncoltatására. – Elindultak. A többit már apám mesélte el.
Péter, mint mindig, nagyon fegyelmezetten mellettem kocogott. Amint ki értünk a Páskomba, ( kb. 2 Km. a házunktól) elértük a tisztást, majd lesállásba helyezkedtünk. Alig telt el fél óra, -- kocogást hallottam. De ez most nem Péter körmei voltak a fagyos havon, meg különben is, mozdulatlanul mellettem ült. Ezt a kocogást Miska bácsi fogai hallatták.
Igen fázok Bózsi! --- De …ha…ma ….éjjel…sikerül…akkor …én …örömömben meg….
Nem tudta befejezni, mert Péter bevágódott a sűrűbe és kihajtotta a 12-es szarvasbikát a tisztásra. Apám célzott, az áldozat elfeküdt a havon. Pillanatnyi csend, majd megszólalt apám:
Na ott van Miska! Rajta! – Ezt is egy kis csend követte, majd a Mömmös gyorsan kimondta a meg fellebbezhetetlent: Tudod, mit Bózsi? Inkább azért mégse!
Azóta sem tudtam meg, hogy volt – e azon az éjszakán boszorkány tánc, de, hogy a szarvasbika „meglovagolása” elmaradt, ezt az apámtól biztosan tudom.
2005.Február Saller Molnár Erzsébet
Hát ő sem volt különb a Deákné vásznánál. Őt is ihlette a vadászat, szívesen szegődött apám mellé „cserkelni”. Hogy ez igaziból, mit jelenthetett - nem tudom, de nagyon sokszor hallottam ifjúságom idején. Még az is megfordult parányi agytekervényeimben, hogy talán valami tánc lehet. Attól pedig, hogy ez a cserkelés mindig sötétben történt, csak erősödött bennem a meggyőződés, hogy ez bizony tánc! Még pedig nem a mesebeli tündérekkel, akik nappal is megjelennek, hanem ez valami boszorkánytánc, mert a seprűn lovagoló banyák a sötétben indulnak meg, keringenek a faluk felett, hogy áldozatra csapjanak le, akivel szívesen elropnak egy táncot. De, miért akar az öreg Mömmös, boszorkányokkal táncot lejteni a Páskomban, amikor a mínuszok egymással verekszenek, hogy melyik tud lejjebb menni a hőmérőn – ezt valahogy nem értettem. Pedig ez azon az estén is így volt.
Dideregve lépett be hozzánk. Egy ing, egy pulóver és egy „mándli” volt az egész öltözéke. Az a mándli akkor nem győzött volna semmiféle divatvetélkedőn, és mégis évtizedek múlva egyszerre, robbanásszerűen, egy egész országot hódított meg. A különbség annyi volt, hogy Hofi Gézáét, nem az öreg Vakler Pista bácsi varrta, hanem még nála is valaki öregebb, hiszen az egyik oldalát, ugyan csak elméretezte. Persze – gondoltam, egy ilyen mándliban, mégis csak könnyebb lesz majd táncolni egy csúf, vén boszorkánnyal, mint esetleg valami juhászok által viselt, nehéz földig érő subában.
Nem is volt neki, mert szegény ember volt. Ha vagyon nyilatkozatot kellett volna neki írni, nem sok papír és tinta vált volna szükségessé. Egy kívülről, viszonylag impozánsnak látszó ház, benne hét gyermek, meg a szülők. Na és ki ne felejtsem a legnagyobb vagyont: Mömmös- né bibliáját. Az én „sibillám”- ban, minden meg van írva. Nem csak írva volt, de Margit néni, magas színtű, kis előadásokat is tudott tartani az ott olvasottakból. Aki elment az utcán, és benézett a függöny nélküli ablakon, láthatta, hogy Margit néni a petróleumlámpa fényénél, minden este a biblia fölé hajolva ül. Ez az öreg Mömmösnek, nem volt éppen ínyére, mert azt eredményezte, hogy Margit néni nem éppen a tyúkokkal tért nyugovóra, és ez súlyosan megnehezítette Miska bácsi terveit, ami a cserkeléseket illette. Nem mondhatnám, hogy Margit néni szívesen vette, ha este a családi népszámlálás idején, valaki hiányzott a sorból. Mindenkit maga mellett akart tudni, csak akkor volt elégedett.
Amikor a Mömmös belépett hozzánk, a második lépése a kályhához vitte. Pattogott benne a tűz és ő a félig megdermedt kezeit, fölé tartva dörzsölte. Először csak magában dünnyögött, majd egyre hangosabban. Annyira, hogy már én is hallottam: „El kell kapni, ha ma éjjel nem, akkor soha. Nem gondolod Bózsi, hogy ez a „ szépség,”már elégszer a bolondját járatta velünk?” ---- Belesápadtam a felismerésbe! Igazam volt. Apám és Miska bácsi, már több ízben várhatta a banyákat, de nem jelentek meg a cserkelésre. „Népség”, ismételtem újra és újra magamban. Nem is egy, hanem egész „népség”.
Vajon, miért olyan biztos a Mömmös, hogy ma éjjel lesz boszorkány tánc? Apám kinézett az ablakon, már jó magasan járt a tele Hold, --- mire ki érünk, éppen időben lesz!
Aztán, ami kabátot, nadrágot, sapkát, csizmát talált apám, valamennyit ráadta Miska bácsira.
Úgy nézett ki szegény, mint egy óriás méretű kötözött sonka. – Én persze kárörvendve néztem és arra gondoltam, hogy: na Mömmöske – így nem sok esélyed lesz a boszorkányok megtáncoltatására. – Elindultak. A többit már apám mesélte el.
Péter, mint mindig, nagyon fegyelmezetten mellettem kocogott. Amint ki értünk a Páskomba, ( kb. 2 Km. a házunktól) elértük a tisztást, majd lesállásba helyezkedtünk. Alig telt el fél óra, -- kocogást hallottam. De ez most nem Péter körmei voltak a fagyos havon, meg különben is, mozdulatlanul mellettem ült. Ezt a kocogást Miska bácsi fogai hallatták.
Igen fázok Bózsi! --- De …ha…ma ….éjjel…sikerül…akkor …én …örömömben meg….
Nem tudta befejezni, mert Péter bevágódott a sűrűbe és kihajtotta a 12-es szarvasbikát a tisztásra. Apám célzott, az áldozat elfeküdt a havon. Pillanatnyi csend, majd megszólalt apám:
Na ott van Miska! Rajta! – Ezt is egy kis csend követte, majd a Mömmös gyorsan kimondta a meg fellebbezhetetlent: Tudod, mit Bózsi? Inkább azért mégse!
Azóta sem tudtam meg, hogy volt – e azon az éjszakán boszorkány tánc, de, hogy a szarvasbika „meglovagolása” elmaradt, ezt az apámtól biztosan tudom.
2005.Február Saller Molnár Erzsébet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése