ZENIT PONT
A falunkat félkörben, különböző hegyek ölelik át, amik a Kőris- hez képest csak homokbuckáknak tűnnek, nekünk mégis kedvesek. Keletről indulva a Hangyálhegy, ezen csak szántóföldek voltak- majd jobbra haladva a Zörög- ez már a Bakonyhoz tartozik és kiváló meteorológusnak is bizonyult. Az udvarunkból látható ma is. TV.- rádió hiányában az apám egy ránézéssel, tőle kapta az időjárásra vonatkozó információkat. A legjobb időjósnak bizonyult. Őt, csak a nagyapám múlta felül. „Pipál a Zörög”- mondta apám. Ilyenkor, szinte ködszerű pára gomolygott a hegyvonulat felett- ez hűvös, borús időt jelzett. „ Közelít a Zörög”- ha csökkent távolságban érzékeltük a hegyet a házunkhoz, élesen kirajzolódott vonalaival a színe inkább sötétkék lett, mint zöld. Ekkor eső, vagy vihar volt várható. Ha csak magasztosan, tétlenül állt a Kőrishegy vonulatában, tiszta, napos időre számíthattunk. De haladjunk nyugat felé. Őt Cserhegy- nek hívják, bár nem éppen a cserfáiról kapta a nevét, mert inkább lakóházak népesítették be. A hegy csúcsán, még ma is ott áll a gyönyörű kápolna. A „kifli” végére értünk- a Máléhegyre. Ennek folytatása már csak erdő, egészen a szomszéd faluig, az én drága nagyszüleim otthonáig: Pápateszérig. Mai főszerepben a Máléhegy, nem csak azért, mert gyermekkorom hősei is ott laktak, mint például Dér Pista bácsi, aki mindig a méz-éhes gyermekekre várt, vagy a nótás kedvű Szauber Jóska, Koczner erdész úr, aki később rokonunk is lett, mert három gyönyörű lánya közül a nagybátyám Tamás, feleségül vette a legszebbet: Magdikát. Hiába választotta el az erdő a Máléhegyet – Pápateszértől, nem volt akadály a széplányra lelni.
Azért is lett főszereplő a Máléhegy, mert a legjobb borok ott termettek, és talán ettől a legjobb történetek is ott születtek. Azt nem tudom, hogy valóban a borok vonzó hatása tette-e, de szinte mindig ott verődött össze a legjobb, csak férfiakból álló társaság. Egy hosszú utcából állt az egész. A takaros kis fehérre meszelt házakat borospincék váltogatták, mögöttük hosszan elnyúló szőlő ültetvénnyel. A házakban petróleumlámpák világítottak, a boros pincékben gyertyák égtek. Azt soha nem sikerült megfejtenem, hogy miért a Fódi pince volt a legnépszerűbb? Talán, mert nem csak a jó bor, de az örökké mosolygós pince gazda is jó hírében állt. A legnagyobb mulatozások, mindig ott zajlottak le. Fódi bácsi egy füttyentésére, még a cigányzenekar is megjelent. A cimbalmot nehéz lett volna kivonszolni a boros pincébe, így többnyire négy tagból állt a muzsikus gárda. Az nem okozott gondot, hogy a nagybőgőt is itt- ott a havon kellett húzni, neki már úgy is majdnem mindegy volt!
Ezen az estén sem volt másként. Apám, úgy éjféltájban ballagott hazafelé a vadászatból, mikor is éppen azon töprengett, hogy ha most vissza is jön a lovas szánnal az elejtett vadkan- ért, kit hívhatna segítségül? Péter is tanácstalanul ballagott mellette. Amint kocogtak végig a Máléhegy-i úton, egyre közelebbről hallatszott a nóta és zeneszó. Hát persze! Fódi Jóska pincéjéhez vezettek a szálak. Amikor apám benyitott, a hangulat már eléggé a tetőponton volt. Nagy örömujjongás fogadta. A kezébe nyomott pohárba már spriccelt a lopóból a kristály tiszta fehérbor, miközben elmondhatta a segítséget kérő szándékát. Persze! Vagyunk elegen, a hátunkon is elhozzuk idáig, de előbb iszunk! Ittak! A cigányok hegedűin keresztbe tett vonók- tól és a nótától szakadatlanul harsogott a pince. Mindig valami okból, gyorsan ürültek ki a poharak. Már éppen a sokadikat itták az elejtett vadkan „tiszteletére”, amikor apámat is hatalmába kerítette a jókedv. Ácsi! Hirtelen csend lett, apám a muzsikusok felé fordulva megszólalt: Most az én nótám következik! Nem kellett bekonferálni, hiszen nem először hangzott el már különböző helyeken ez a kívánság. A prímás- Nagyszemű Jani személyében eléje lépett, hegedűjét apám füle közelébe emelte és síró hangján megszólalt a hegedű:
„ Bakony erdő gyászban van….” (nos ez a gyász, nem az elejtett vadkan miatt volt- a nóta Rózsa Sándort siratta) Amikor a második strófához értek, apám észre vette, hogy a nagybő- gős kezében megállt a vonó és ülve elaludt. Először oda lépett hozzá a nóta közepén, egy kicsit gallérjánál fogva megrázta, de ez perceken belül újra megismétlődött. Amikor már harmadszor is aludt a bőgős a vonót is a földre ejtve, apám egy hathatósabb ébresztést válasz- tott. Belerúgott a bőgőbe! A zenit pillanat és a vadászcsizma megtette a hatását. Az öreg hangszer még utoljára felnyögött és mindörökre elnémult. ( Sokáig töprengtem azon, hogy nem innen ered-e az a nóta, hogy: „Beugrok a nagybőgőbe” )
Apám magához ölelte a kárvallott nagybőgőst, aki talán a titkolt örömtől, már nem tudott volna elaludni – és tudtára adta: ne bánkódj Pajtás, veszek neked helyette egy újat!
Bózsi! Rikkantott fel a bőgős. Téged az Isten küldött ide!
Arra már nem emlékszem, hogy az elejtett vadkan vállon, vagy lovas szánon érkezett-e haza, de azt tudom, hogy az apám által vett nagybőgő apáról fiúra szállt és nem csak a történetét hallottam nagyon sokszor, hanem a hangját is, amikor bálozó nagylány lettem.
2005.Február Saller Molnár Erzsébet
A falunkat félkörben, különböző hegyek ölelik át, amik a Kőris- hez képest csak homokbuckáknak tűnnek, nekünk mégis kedvesek. Keletről indulva a Hangyálhegy, ezen csak szántóföldek voltak- majd jobbra haladva a Zörög- ez már a Bakonyhoz tartozik és kiváló meteorológusnak is bizonyult. Az udvarunkból látható ma is. TV.- rádió hiányában az apám egy ránézéssel, tőle kapta az időjárásra vonatkozó információkat. A legjobb időjósnak bizonyult. Őt, csak a nagyapám múlta felül. „Pipál a Zörög”- mondta apám. Ilyenkor, szinte ködszerű pára gomolygott a hegyvonulat felett- ez hűvös, borús időt jelzett. „ Közelít a Zörög”- ha csökkent távolságban érzékeltük a hegyet a házunkhoz, élesen kirajzolódott vonalaival a színe inkább sötétkék lett, mint zöld. Ekkor eső, vagy vihar volt várható. Ha csak magasztosan, tétlenül állt a Kőrishegy vonulatában, tiszta, napos időre számíthattunk. De haladjunk nyugat felé. Őt Cserhegy- nek hívják, bár nem éppen a cserfáiról kapta a nevét, mert inkább lakóházak népesítették be. A hegy csúcsán, még ma is ott áll a gyönyörű kápolna. A „kifli” végére értünk- a Máléhegyre. Ennek folytatása már csak erdő, egészen a szomszéd faluig, az én drága nagyszüleim otthonáig: Pápateszérig. Mai főszerepben a Máléhegy, nem csak azért, mert gyermekkorom hősei is ott laktak, mint például Dér Pista bácsi, aki mindig a méz-éhes gyermekekre várt, vagy a nótás kedvű Szauber Jóska, Koczner erdész úr, aki később rokonunk is lett, mert három gyönyörű lánya közül a nagybátyám Tamás, feleségül vette a legszebbet: Magdikát. Hiába választotta el az erdő a Máléhegyet – Pápateszértől, nem volt akadály a széplányra lelni.
Azért is lett főszereplő a Máléhegy, mert a legjobb borok ott termettek, és talán ettől a legjobb történetek is ott születtek. Azt nem tudom, hogy valóban a borok vonzó hatása tette-e, de szinte mindig ott verődött össze a legjobb, csak férfiakból álló társaság. Egy hosszú utcából állt az egész. A takaros kis fehérre meszelt házakat borospincék váltogatták, mögöttük hosszan elnyúló szőlő ültetvénnyel. A házakban petróleumlámpák világítottak, a boros pincékben gyertyák égtek. Azt soha nem sikerült megfejtenem, hogy miért a Fódi pince volt a legnépszerűbb? Talán, mert nem csak a jó bor, de az örökké mosolygós pince gazda is jó hírében állt. A legnagyobb mulatozások, mindig ott zajlottak le. Fódi bácsi egy füttyentésére, még a cigányzenekar is megjelent. A cimbalmot nehéz lett volna kivonszolni a boros pincébe, így többnyire négy tagból állt a muzsikus gárda. Az nem okozott gondot, hogy a nagybőgőt is itt- ott a havon kellett húzni, neki már úgy is majdnem mindegy volt!
Ezen az estén sem volt másként. Apám, úgy éjféltájban ballagott hazafelé a vadászatból, mikor is éppen azon töprengett, hogy ha most vissza is jön a lovas szánnal az elejtett vadkan- ért, kit hívhatna segítségül? Péter is tanácstalanul ballagott mellette. Amint kocogtak végig a Máléhegy-i úton, egyre közelebbről hallatszott a nóta és zeneszó. Hát persze! Fódi Jóska pincéjéhez vezettek a szálak. Amikor apám benyitott, a hangulat már eléggé a tetőponton volt. Nagy örömujjongás fogadta. A kezébe nyomott pohárba már spriccelt a lopóból a kristály tiszta fehérbor, miközben elmondhatta a segítséget kérő szándékát. Persze! Vagyunk elegen, a hátunkon is elhozzuk idáig, de előbb iszunk! Ittak! A cigányok hegedűin keresztbe tett vonók- tól és a nótától szakadatlanul harsogott a pince. Mindig valami okból, gyorsan ürültek ki a poharak. Már éppen a sokadikat itták az elejtett vadkan „tiszteletére”, amikor apámat is hatalmába kerítette a jókedv. Ácsi! Hirtelen csend lett, apám a muzsikusok felé fordulva megszólalt: Most az én nótám következik! Nem kellett bekonferálni, hiszen nem először hangzott el már különböző helyeken ez a kívánság. A prímás- Nagyszemű Jani személyében eléje lépett, hegedűjét apám füle közelébe emelte és síró hangján megszólalt a hegedű:
„ Bakony erdő gyászban van….” (nos ez a gyász, nem az elejtett vadkan miatt volt- a nóta Rózsa Sándort siratta) Amikor a második strófához értek, apám észre vette, hogy a nagybő- gős kezében megállt a vonó és ülve elaludt. Először oda lépett hozzá a nóta közepén, egy kicsit gallérjánál fogva megrázta, de ez perceken belül újra megismétlődött. Amikor már harmadszor is aludt a bőgős a vonót is a földre ejtve, apám egy hathatósabb ébresztést válasz- tott. Belerúgott a bőgőbe! A zenit pillanat és a vadászcsizma megtette a hatását. Az öreg hangszer még utoljára felnyögött és mindörökre elnémult. ( Sokáig töprengtem azon, hogy nem innen ered-e az a nóta, hogy: „Beugrok a nagybőgőbe” )
Apám magához ölelte a kárvallott nagybőgőst, aki talán a titkolt örömtől, már nem tudott volna elaludni – és tudtára adta: ne bánkódj Pajtás, veszek neked helyette egy újat!
Bózsi! Rikkantott fel a bőgős. Téged az Isten küldött ide!
Arra már nem emlékszem, hogy az elejtett vadkan vállon, vagy lovas szánon érkezett-e haza, de azt tudom, hogy az apám által vett nagybőgő apáról fiúra szállt és nem csak a történetét hallottam nagyon sokszor, hanem a hangját is, amikor bálozó nagylány lettem.
2005.Február Saller Molnár Erzsébet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése