Piros pillangóSzállj,szállj Turul madár! 1943.
"Mama! De én itt atalot malanni a Nappapával!"--"Jól van kicsim itt maradhatsz,de csak úgy, hogy Péter is itt marad és megígéred,hogy egy lépést sem teszel nélküle!"Édesanyám visszament Bakonyszentlászlóra a szülői házba, Bózsi és Jancsika ott voltak.Bandi nem örömnyerítve ment el az udvarból,inkább csak bandukolva húzta a lovashintót. " Nem tetszik ez nekem Mariska- gondolta- itt hagyod a 3 éves gyereked,ahol minden lépésben a veszély fenyegeti."
-Nyár volt és késő délután. A nap még a templom tornya felett nagyon magasan járt.Átmentem a kerülőfolyó keskeny hídján,Péter mögöttem kocogott,figyelte minden apró kacsázó kis lépésemet.
Kiértünk a hatalmas rétre, ami a malomtól a faluig másfél km. volt. Margaréta, pipacs,szarkaláb, tele volt virággal a rét.Lepkék szálltak fel és alá a rét felett. Péter vidáman hentergett a fűben, csalogatott engem is,hogy heverésszek vele. Gurultunk, ölelkeztünk, időnként pofán nyalt, ami azt jelentette, hogy "elégedett vagyok veled".
A suta kis kezeimmel koszorút kötöttem neki pipacsból és örvendeztem, tapsoltam "jaj de tép vad"! Lecsúszott a szemére, mert egy kicsit nagyra sikerült, de őt nem zavarta.
A lepkék szépsége nagyobb volt bennem, mint az, hogy Péter elégedett velem. Piros volt a pillangó, fekete és sárga apró pettyekkel. A fejem felett repkedett és elfogott a vágy ( meg talán egy kicsit Bózsi vadász szenvedélye-megfogom! Futottam utána csak az ég felé nézve, nehogy szem elől veszítsem, egyenesen a folyó felé,ami a két malom összekötője volt.Péter szűkölt,hogy ne tegyem,és vágtatott utánam. A pipacs koszorúnak nyoma veszett a füben én meg akkor már a folyó medrében voltam a pillangó nélkül. Péter gondolkodás nélkül bevetette magát a félméteres vízbe és a fodros kis bugyimnál fogva emelt ki a vízből. Partra szálltunk. Felemelt a csámpás kis lábaimnál fogva " kiőntötte " belőlem a vizet,amit nyeltem.
Lefektetett a folyópartján és mint egy erőmű szivattyúja neki esett a számnak.
Minden lenyelt vízet kiszívott belőlem. --- Csak ültünk a folyóparton, én nagyon szorosan és sírva, hüppögve öleltem Pétert. Ő idegesen lihegett, mert erről beszámolni bárkinek, még neki sem volt kedve.
Már vecsernyére szólt a harang, amikor visszamentünk a malomba. Nyoma nem volt rajtunk annak, ami velünk történt.Nagyapa tudta,hogy ha Péter velem van-nem lehet tragédia.
Békésen aludtam Pétert magamhoz ölelve, mint mindig, aztán felébredtem. Hajnali 2 óra volt.
A konyhában Nagyanyám kenyérsütéshez készülődött, a kovászt készítette és mint mindig-- énekelt.
" Szállj, szállj Turul madár..." Felkeltem, Péter nagyon álmosan kocogott utánam, mert vigyázott rám.
"Jaj de tép dalod van Nadmama, medtanítod netem?"-- Hajnali négykor már együtt énekeltük, hogy: "Fenn a hegyek ormán,száll a turul madár.Csaba vezér üzent értünk"... Péter láthatóan nem túlzottan értékelte,mert közben nagyokat ásított és az előző esti mentési akció után szívesebben aludt volna.
Talán a dal tanulás helyett én is,de hát az a bizonyos bűntudat nem engedte.Idő közben Nagyapám is bejött a malomból,hogy nyugovóra térjen.Megdöbbenve kérdezte:" kisleányom, miért nem alszol?"--
--"Nem tudot alunni Papa"---"és Péternek miért van száraz iszap minden lábán?"--kérdezte. "Nem tudom"-- és ennek hallatára Péter panaszos ugatásba kezdett.Ő nem tűrt hazugságot,beszélt helyettem.Én csak kiegészítettem a hiányzó részletekk és most már bűntudat nélkűl aludtunk szorosan ölelve egymást.
A dalt azóta sem felejtettem el. Sokáig énekeltük együtt Nagyanyámmal, még akkor is amikor a
" Toloddál "- ból már az én ajkamon is Kolozsvár lett.
2007 márc.1 Saller Molnár Erzsébet
"Mama! De én itt atalot malanni a Nappapával!"--"Jól van kicsim itt maradhatsz,de csak úgy, hogy Péter is itt marad és megígéred,hogy egy lépést sem teszel nélküle!"Édesanyám visszament Bakonyszentlászlóra a szülői házba, Bózsi és Jancsika ott voltak.Bandi nem örömnyerítve ment el az udvarból,inkább csak bandukolva húzta a lovashintót. " Nem tetszik ez nekem Mariska- gondolta- itt hagyod a 3 éves gyereked,ahol minden lépésben a veszély fenyegeti."
-Nyár volt és késő délután. A nap még a templom tornya felett nagyon magasan járt.Átmentem a kerülőfolyó keskeny hídján,Péter mögöttem kocogott,figyelte minden apró kacsázó kis lépésemet.
Kiértünk a hatalmas rétre, ami a malomtól a faluig másfél km. volt. Margaréta, pipacs,szarkaláb, tele volt virággal a rét.Lepkék szálltak fel és alá a rét felett. Péter vidáman hentergett a fűben, csalogatott engem is,hogy heverésszek vele. Gurultunk, ölelkeztünk, időnként pofán nyalt, ami azt jelentette, hogy "elégedett vagyok veled".
A suta kis kezeimmel koszorút kötöttem neki pipacsból és örvendeztem, tapsoltam "jaj de tép vad"! Lecsúszott a szemére, mert egy kicsit nagyra sikerült, de őt nem zavarta.
A lepkék szépsége nagyobb volt bennem, mint az, hogy Péter elégedett velem. Piros volt a pillangó, fekete és sárga apró pettyekkel. A fejem felett repkedett és elfogott a vágy ( meg talán egy kicsit Bózsi vadász szenvedélye-megfogom! Futottam utána csak az ég felé nézve, nehogy szem elől veszítsem, egyenesen a folyó felé,ami a két malom összekötője volt.Péter szűkölt,hogy ne tegyem,és vágtatott utánam. A pipacs koszorúnak nyoma veszett a füben én meg akkor már a folyó medrében voltam a pillangó nélkül. Péter gondolkodás nélkül bevetette magát a félméteres vízbe és a fodros kis bugyimnál fogva emelt ki a vízből. Partra szálltunk. Felemelt a csámpás kis lábaimnál fogva " kiőntötte " belőlem a vizet,amit nyeltem.
Lefektetett a folyópartján és mint egy erőmű szivattyúja neki esett a számnak.
Minden lenyelt vízet kiszívott belőlem. --- Csak ültünk a folyóparton, én nagyon szorosan és sírva, hüppögve öleltem Pétert. Ő idegesen lihegett, mert erről beszámolni bárkinek, még neki sem volt kedve.
Már vecsernyére szólt a harang, amikor visszamentünk a malomba. Nyoma nem volt rajtunk annak, ami velünk történt.Nagyapa tudta,hogy ha Péter velem van-nem lehet tragédia.
Békésen aludtam Pétert magamhoz ölelve, mint mindig, aztán felébredtem. Hajnali 2 óra volt.
A konyhában Nagyanyám kenyérsütéshez készülődött, a kovászt készítette és mint mindig-- énekelt.
" Szállj, szállj Turul madár..." Felkeltem, Péter nagyon álmosan kocogott utánam, mert vigyázott rám.
"Jaj de tép dalod van Nadmama, medtanítod netem?"-- Hajnali négykor már együtt énekeltük, hogy: "Fenn a hegyek ormán,száll a turul madár.Csaba vezér üzent értünk"... Péter láthatóan nem túlzottan értékelte,mert közben nagyokat ásított és az előző esti mentési akció után szívesebben aludt volna.
Talán a dal tanulás helyett én is,de hát az a bizonyos bűntudat nem engedte.Idő közben Nagyapám is bejött a malomból,hogy nyugovóra térjen.Megdöbbenve kérdezte:" kisleányom, miért nem alszol?"--
--"Nem tudot alunni Papa"---"és Péternek miért van száraz iszap minden lábán?"--kérdezte. "Nem tudom"-- és ennek hallatára Péter panaszos ugatásba kezdett.Ő nem tűrt hazugságot,beszélt helyettem.Én csak kiegészítettem a hiányzó részletekk és most már bűntudat nélkűl aludtunk szorosan ölelve egymást.
A dalt azóta sem felejtettem el. Sokáig énekeltük együtt Nagyanyámmal, még akkor is amikor a
" Toloddál "- ból már az én ajkamon is Kolozsvár lett.
2007 márc.1 Saller Molnár Erzsébet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése