Közelít a muszka

Minden óra, ami eltelt, közelebb hozta a fegyverek ropogását. Bár a bombák robbanása már messzebbről hallatszott, mégis megtapasztaltuk, hogy milyen lehet a földrengés. Édesanyámnak négy kishuga maradt. Anna 18, Teréz 16, Matild 13 és Borbála 11 éves volt. Nagyapám a malom padlásán a négy garat közűl kiiktatott egyet, ami félig sem volt búzával. Ebbe rejtette el lányait a "felszabadító hadsereg" elől. A másik három henger békésen tette a dolgát, őrölte a még várakozó gabonát.
Mi, a család többi tagja - a faluból a rokonok és barátok, beköltöztünk a nagyapám és Tamás nagybátyám által a domb alatt már kiásott bunkerok egyikébe. Jancsikával most is egymás mellett volt az ágyunk. Nagyanyám a sublót három fiókját használta fel erre a célra, egyet Péternek is, de ő inkább a kettőnk közötti helyet választotta. Nagyapám mindig az éjszaka csendjében, lopva ment fel a malom padlására, hogy rabságra ítélt, de féltő gonddal elrejtett lányairól gondoskodjon. Ezen az éjszakán is így volt. Ruhástól, cipőstől aludtunk, felkészülve egy esetleges váratlan menekülésre, így nem volt nehéz követni nagyapát. A bunkerból kiérve Péter megállt, beleszagolt a levegőbe és ellenkező írányba indúlt el a dombtető felé. A sötétben én csak bukdácsoltam mellette, a fülébe kapaszkodva értünk fel a dombra. A tavasz már bontogatta szárnyait, amit jószerével észre sem vettünk. Repülve szórta a fákra és bokrokra a leveleket, a bodzáról sem feledkezett meg. Egy ilyen bozontos sürű ággakkal tele bodzabokor mellett állt meg Péter és a szűlőfalumba vezető erdő felé figyelt. Nem sok idő telt el, amikor egy hirtelen mozdulattal a karomnál fogva behúzott a bokor alá, megnyalta az arcom, ami azt jelentette: " csend és ne mozdulj!" Ő hallott valamit, én nem. Parányi szívem a torkomban dobogott, majd hamarosan én is hangokat hallottam a legelő felől és egyre közelebbről, ami tehenek bőgésével keveredett. Közelebbről ezek már nem is emberi hangokhoz hasonlítottak, inkább vadállatok üvöltéséhez. Alig pár méterre vonult el mellettünk a szomszéd falukból ellopott, összeterelt tehéncsorda és az őket terelő, üvöltöző muszka. A veszély elmúltával Péter remegve indulást vezényelt.
A bunkerban mindenki csendben volt, mert aludni ott nehezen lehetett. Én megvártam Nagyapát, hogy a Péterrel megélt újabb kalandom elmeséljem neki. Csendesen, de könnyes szemekkel végig hallgatta, aztán nagyon szorosan magához ölelt. Ő tudta, hogy ezen az éjszakán tágabbra nyíltak a pokol kapui.

Az emlékekből - 2009.március 1. Saller Molnár Erzsébet