VADVILÁG

Dió héjban az a kegyetlen 22 év.
Nem túlzás ! Ismeretlen , cifra rongyokba öltözött vad világban éreztem magam. A napok a hetek a hónapok múlásával, egyre jobban idegenné vált minden. Nem tudtam leborulni a gazdagság előtt és imádattal bámulni rá. A lélek gazdagsága , az Isten közelségének érzése mindennél nagyobb kincset jelentett nekem. A lelkem szárnyalt , mert éreztem , hogy Isten nagyon szorosan fogja a kezem. A hitem és imáim , átsegítettek minden nehézségen .
" Imádlak, mert te vagy egyedül imádásra méltó és dicsőséges . főképpen megaláztatásodban . az emberektől való megvettetésedben. Én Istenem, én mindenem ! Téged bírni annyi, mint mindent bírni ami bírható. Örök Atya , add nekem magadat. Szívem telve van és túlárad minden jótól, ha téged bírlak. De nélküled semmi vagyok , elhervadok , széthullok és elpusztulok . Én Uram és én Istenem , add nekem magadat és semmi mást ! " ( John Henry Newman )
A gágogó libák győztek, ( mint Szent Márton esetében is ) jó volt távol lenni a bűvkörükből. A házasságot már ígérgetések mellett sem vállaltam volna be. Az Úr hozzásegített, hogy tisztán lássam és érezzem, hogy akit elveszítettem, annyit ér csak, mint egy pár lukas, kopott kesztyű, amit a szemétbe hajítanak. Miután megkaptam az engedélyt ( zöldkártya ) a további amerikai tartózkodásomhoz, tele voltam akarattal és megvalósítási vággyal. Tömeg közlekedés hiányában a legnagyobb problémát a munkába járás okozta. 1973 május 8.-án lett jogosítványom és egy használt de nagyon szép Pontiac Tempest kocsim. Óriási fordulatot vett az életem. Szabadon szárnyalhattam a céljaim felé. Mindenek felett a legfontosabb cél az volt, hogy újra az én gyönyörű Európámban éljek. De addig hosszú az út és csak a két dolgos kezemmel építhetem meg, hogy járható legyen. Az amerikai állam polgárságot megkaptam, de ez nem jelentett akkora fordulatot az életemben, mint 1979 október 18. Sikeres állam vizsgát tettem és attól a naptól kezdve diplomás ápoló nő lettem. Nem kellett soha többet a szabadnapjaimon takarítást vállalnom a lusta, gazdag, koszban élő feleségek otthonában. Nem kellett üvöltő, neveletlen gyerekekre vigyáznom, akiknek a szülei szórakozni mentek. A még nagyobb boldogság sokat váratott magára, de az is megérkezett. Megszűntem albérlő lenni ! 1983 december 24.-én már a saját házamban égtek a gyertyák a Karácsonyfámon. Gondolatban átrepültem az Óceánt, benéztem a szeretteim házainak ablakain. Hallottam az éjféli misére hívó harangok hangját, láttam a hóval borított Bakonyt, a Nagyapám vízimalmát, a lefagyott vizes kereket, a vastagra fagyott tó jegét, amin ott bukdácsolt egy copfos lányka, a korcsolyás lábai égnek álltak, de ő csak nevetett, sikongatott és próbálkozott újra.
-- A kandallómban égett a tűz, néztem a felfelé igyekvő lángokat és nem voltam egyedül. Az emlékezés megszépíti a messzeséget és a szeretet az otthon maradottak iránt örök és múlhatatlan. Ez az érzés éltetett 22 éven át, amikor 1994-ben végetért az " önkéntes száműzetés. " Én akartam, hogy végre véget érjen.
--Este indultunk New Yorkból. A gép felszállt velünk, lenéztem a fényárban úszó városra és nem fájt, hogy a lábaim mindörökre elszakadtak az amerikai földtől. Sírás helyett imádkoztam, megköszöntem az Úrnak, hogy mindig fogta a kezem és segített, hogy kibírjam azt a nehéz 22 évet. Imádkoztam, hogy szerencsésen haza érjünk, mert a kutyám, az én egyetlen hű társam Jessamine is velem utazott. Együtt éltünk , együtt hagytuk el Amerikát és boldogan repültünk HAZA ! Valóra vált a 22 éven át tartó nagy álom! Gyönyörű volt az ébredés !

Miért vállaltam be az " Önkéntes száműzetést ", pontosítva az ott maradást 22 évig ? " Posta fordultjával " hazajöhettem volna, de hova ? Mindent felégettem magam mögött. Az állásom felmondtam, a lakásom eladtam, pénzem, mindenem az Apámnak és a testvéremnek adtam. Nekem maradt két bőrönd, összesen 20kg. volt minden vagyonom. Abból kb. 10 kg. ajándék a sarlatánoknak. Mihez kezdtem volna itthon üres zsebbel ? Amerika nem csak szerelemből áll és nem csak egy férfinak csúfolt varangy élt benne. Az a varangy, aki olyan magabiztosnak mutatta magát ismerkedésünk idején, aki 1970 júliustól 1972 októberig hétszer ( 7 ) repült haza hozzám, ott a gágogó libáktól már nem védett meg engem. Felsem merült bennem, hogy esetleg megfutamodjak. Ne hogy már egy villamoskalauznő döntsön az én sorsom felett. Amerika ad lehetőséget mindenkinek, csak élni kell vele. Ahogy szoktam volt mondani : " Amerika nem elég egymagában, oda ember is kell ! " Nekem megadta amit vártam tőle, de én sem maradtam adósa. Közben voltak mindig hódolóim. Az eljegyzésig kétszer eljutottam, de a halál kanyart sikeresen kikerültem másodszor is. Egy házassággal véget ért volna a nagy álom és idegen földön várnám a halált. Haza vágytam minden nap, de ahhoz megkellet művelnem azt a biztonságos talajt, amibe nem a gondok magvait fogom elvetni Magyarországon. Sikerült !

2012.március 1. Saller Molnár Erzsébet