német vizsla

német vizsla

2011. május 19., csütörtök

Betegeim " aranymondásai "

Bevezető
Közel 40 évet töltöttem el az egészségügyi pályámon, ebből 22 évet a tengeren túl. Ha újra kezdhetném az életem, megint ezt a pályát választanám, mert küzdelmes, de szép volt. Sok-sok fájdalmat, szenvedést láttam, találkoztam sokszor a halállal, rám köszönt, majd dolgát végezve elillant miközben rám üvöltött, : "csak türelem, majd érted is jövök ". Megrántottam a vállamat és utána kiabáltam: " gyere, de ne iparkodj, mert nekem addig még nagyon sok dolgom van. Nekem még sok könnyet kell letörölnöm a szenvedő emberek arcáról."
Kimondhatatlan érzés volt látni azokat a borús nappalokon is tele napfénnyel töltött arcokat, akik gyógyultan mehettek haza. Ezeknek az arcoknak a felém tett mosolya több volt, mint ma bármilyen " hála pénz ". A " köszönök mindent nővérke " - semmivel nem helyettesíthető!
--Hát akkor idézzük fel a múltat.
ZIRC 1961.
Drága kicsi, munkában megfáradt, összeaszarodott 70 éves nénikét hozott a mentőkocsi a közeli Nagyesztergályról. Fulladási rohamai voltak, a levegőt csak lopva tudta venni a drága.
Hivatásunk magaslatán állva a harmadik napon, már nem fulladt és haza akart menni. Nagyon nehezen tudtam meggyőzni, hogy ez az idő még nem bizonyíték arra, hogy a panaszait végleg megoldottuk. Türelem kicsiny drágám. ( kicsiny drágámnak neveztem minden betegemet, mert a rám szorultságban öreg vagy fiatal, egyforma volt.) Egy hét elmúltával gyógyszert osztottam az én " kicsiny drágám " kórtermében, amikor rám kérdezett: " Nővérke! Maguk is kapnak ugye
" prényiumot?" Jókedvemben mit tudtam volna válaszolni? - Hát persze! Az elhalálozás után!
A rémülete a tetőfokra hágott és a válasz: " akkor én elhúzok innen a p....ba, mint a vad ludak.
Tisztáztuk, hogy mi a prémium. A gyárakban kapták a dolgozók a 60-as években ha netán a normát túlteljesítették, de nekünk a kórházban ez ismeretlen volt. Nem utánozta a lelkem a vadlibákat, de két hét után még a portáról is visszaintegetett nekem, aki az ablakból néztem az egyre kisebbé vált ember alakot és mint már olyan sokszor , elmorzsoltam egy könnycseppet az arcomon. Ez a könnycsepp az, amiről soha nem voltam képes megállapítani, hogy örömkönny-e vagy egy szeretett ember hiánya, akit soha nem fogok többé látni.

ZIRC ez is- 1961
Éjszakai műszak, üvölt a mentő autó a kórház udvarában. Rohanunk, ahányan vagyunk, mert kitudja melyik osztályra lesz szükség. Belgyógyászat. Nekem jutott a feladat. 60 év körüli férfit hoztak a mentősök Dudarról, aki a bányába való leszállás előtt lett rosszul. A fia kíséretében érkezett. Az ügyeletes orvos Dr. Zavatzky István azonnal a helyzet magaslatára lépett. " Pista " egyébként maga a megtestesült humor volt és az ő jelenlétében még viccből sem volt szabad meghalni. A beteget lefektették a mentős legények a vizsgáló asztalra." Pista " megkaparta a saját tarkóját és a beteget vizslatva megjegyezte: "Ista -Pista - kapitalista, ennek a betegnek az a baja, hogy bél elzáródása van." Asszisztálva neki mellette álltam, amikor a beteg megszólalt: " az van ami van doktor úr, én csak annyit tudok, hogy egy hete nem tudok sz..nyi." Erre már a fia is bátorságot kapott és hozzám fordulva elmélkedett. " Remílem nem jár u min öreg apám. A is csak űűt az ágyszílin, herákút, herákút, asztán eccercsak kifingott, mink megcsak űtünk, asztán asse tudtuk hun vagyunk. "

Tatabánya megyei kórház 1963.Fenyvesi bácsi.
Mindig a belgyógyászat volt az érdeklődési köröm központja, mert az ott lévő bajok rejtelme kifürkészhető, de nem mindig. A sebész szikéje kivan élezve, neki csak metszeni kell és kész.
Kész? Nana! Azért neki sem mindegy, hogy vakbelet, vagy egy bél vakot operál. Tessék inkább meghallgatni Dr Kisbán fő orvos urat. " Értem én, hogy be vannak szarva egy vakbél műtét miatt, nekik az bizonyára annyi, mintha herélnék, vagy kimiskárolnák őket,viszont nekem annyi csak, mintha te egy tüskét böködnél ki a kezedből egy gombostűvel. Egy gyomor műtét? Az más.
Az egészen más! " Így igaz fő orvos úr!
Hát ilyen emberek között dolgoztam a kézilabdás átigazolásom után, mert a hirtelen és gyors munka helyem a Megyei Kórház lett Tatabányán.
Közel 50 évvel ezelőtt még egészen más gyógymódot alkalmaztunk, mint ma. A szív infarktust kapott beteg 6 hétig ágyhoz volt kötve. Éppen csak a bilincs hiányzott a kezéről és a lábáról, ami nekem már akkor hát borzongató volt.
Ez lett a sorsa az én " kicsiny drága " Fenyvesi bácsi betegemnek is. Nagy nehezen eltelt neki a 6 hét ágyhoz kötöttség. Elérkezett a várva várt nap, amikor az ágyból kisegítve az első sétára vihettem. Szédült a drágám a 6 hét fekvés után. A járása nagyon labilis volt. Semmire nem volt figyelmem, csak arra, hogy ne veszítse el az egyensúlyát. Miután másodszor fordultunk meg a kórteremben, egészen stabilan vette a köröket. Nagyon boldog voltam, hogy a sétánk sikeres.
Szinte örömújjongva kérdeztem, hogy " mit érez Fenyvesi bácsi? " Azt vártam, hogy valami felszabadult öröm mámorban fog válaszolni, hogy vége van az ágy rabságnak, talpon vagyok.
Erre Ő: " Hát aranyoskám egyenlőre csak azt érzem, hogy igen letyeg a tököm."
Bravó - mondtam. Egyenlőre az is nagy ajándék, hogy érzi a letyegést.

Ez is TATABÁNYA
Fehér hajú - 80 évéhez közeli apóka. Vizelési probléma. Feszes has, csordultig telt vízhólyag.
Az osztályos orvos azonnali katéterezést rendel. Férfi beteget katéterezni nem kis beavatkozás.
Még az orvosok is félnek tőle, mert vérzéssel járhat. Ott álltam a beteg mellett, elmondtam neki, hogy mit fogok csinálni lépésről lépésre. Beleegyezően tudomásul vette. Amikor elérkeztünk a művelet feléhez, apadt a hólyag érezte a megkönnyebbülést, aztán a szemembe nézett és azt mondta : "Kislány, az apád tudja, hogy te mivel foglalkozol? "
---- Igen! Bózsi tudta. Azt is, hogy az ő lányánál ügyesebb és lelki ismeretesebb ápoló nő talán az egész világon nincs.

Vissza ZIRCRE 1962
György Lajos bácsi
Úgy hozta a sors, hogy falubeli betegem lett ismét. Szív ritmus zavarokkal kezeltük az én nagyon szeretett Lajos bácsimat, ami pár nap alatt rendeződött. Bizalommal fordult hozzám, hogy ő már jól van és szeretne haza menni. Megkérdeztem, hogy miért siet annyira haza Lajos bácsi? - " tudod ugye ho' millen ziván az én Canyi fiam. Nem ölíg ho' megicca a bolomat, hanem megvizezi a maladíkot. Szegíccsél, hogy haza mehessek. "
Három nap múlva Varga fő orvos úr a vizit után közölte vele, hogy még ma haza mehet, de a mentőre ami hazaviszi, lehet hogy délutánig várni kell.
- Óh dlága alanos fölolvosúl, nem kő nekem a mentő, hazamenek én " tanszival. " Sietett a drágám, hogy minél kevesebb víz kerüljön a Sanyi fia által a boroshordóba.
Fő orvos úr nem tudta, hogy mi a fészkes fene lehet az a " tanszi ", amivel Lajos bácsi hazamegy.
Kénytelen volt megkérdezni Lajos bácsit., hogy mi az a tanszi?
-- Mi- mi fölorvos úr? Ippen olan min az én kocim. van nekije nígy keleke, cak nem a luvak húzzák, hanem belleg. ( Tehát nem lovak húzzák, hanem berreg. Ez a taxi )
--- És haza ment" tanszival ", de a boros hordójában még víz sem maradt. Ellenben az egész falu tudta, hogy az ő életét a " Bózikomám " lánya mentette meg. -- Istenem! Hát ennyit jelent a szeretet? Igen! Ennyit!
-- A boros hordót sajnos nem tudtam megmenteni!
2011. Május 20. Saller Molnár Erzsébet