német vizsla

német vizsla

2011. augusztus 27., szombat

Önkéntes számüzetés

1972 október 10.
Amikor földet értem New York - ban jeget éreztem az idegen földön a lábaim alatt. Egy idézet jutott elsőnek az eszembe. " Mezítláb fogok haza menni az esőáztatta földeken, hogy érezzem a szűlőföld melegét, mikor megérkezem. "
Már ott és akkor tudtam, bármi lesz, bármikor érkezik el az idő, én haza fogok menni.
Zakatolt bennem a kérdés : mit keresel itt, ez nem a te hazád - visszafordítható , de nem
azonnal megoldható lépést követtem el. Kimondhatatlan keserűség fogott el , azt gondoltam , ezek olyan percek , mintha az Isten egészen magamra hagyott volna. Ő aki mindig minden veszélyben fogta a kezem, nem engedett elesni soha. Ha botlatoztam, akkor az ölébe vett és addig vitt, amig biztos talaj lett a lábaim alatt. Most még a hangja sem viszhangzott bennem.
Magam vagyok ! Egy eltévedt idegen lettem egy tarka rongyokban öltözött, kóválygó utálatos tömegben. Ez a magát gazdagnak érzett undorító, elfajzott tömeg nem értette az én nyelvemet, én nem értettem az övét, amit én még megtanulhatok, de ők az enyémet - az én legnagyobb kincsem, a magyar anyanyelvem soha. Hát mégis gazdagabb vagyok náluk? Igen! Mégis úgy érzem magam, mint a levetett ruha. Zilált, koszos, elnyűtt és magányos. 14 órája hagytam el Európát és elég volt arra, hogy olyanná váljak, mint egy lakatlan ház. Rettegtem, hogy soha többé egyetlen része a testemnek nem lesz képes arra, hogy a feladatát végezze. Elszakadtam a szűlőföldtől és ez a tudat üvöltésre késztetett az amerikai csillagos ég alatt. Ugyanazt a Göncölszekeret néztem, ugyanazon a Tejúton robogtak végig a gondolataim, amit az otthon hagyott szeretteim is láttak, ha felnéztek az égre. " Én ugyanaz vagyok - üvöltöttem - ugyanazokat a dolgokat tudom, ugyanazokra emlékszem, ugyanannak a látványnak a nézője vagyok itt is, csak éppen belevesztem egy haszontalan, felesleges összefüggéstelenségbe. " Egy kőhalom lettem. Egy olyan mohával lepett kőhalom, aminek már semmi jelentősége nincs. Megismertem az elhagyatottságot, a közönyt, ami nem volt más mint az Istentől való megfosztottság. Én magam fosztottam meg magam egy ilyen elhatározással tőle. Egy még nem kivégzett elitélt lettem. Olyan elítélt , aki bűnnélkűl itéltetett el - mégis vétkezett. Isten elrejtette magát előlem, mert hiába fohászkodtam, azok a megzavarodott elmémből fakadó szavak nem voltak igazi imádságok csak olyan látszatember által készített gyertya. Olyan kis hitvány gyertya ami ugyan pislákol, de nem tud lángra lobbanni, hogy felszálljon hozzá.
Kétségbe esve kutattam az útat, amin vissza találok hozzá. De merre indúljak? Buzgóság ?
Meg kell hallanom azt a hímnuszt elsőnek, ami az éjszakai égen a csillagokon át vezet el az örökkévalósághoz, de ehhez csend kell és békesség.
Elég nehéz volt magamba szállni és az Istent keresni egy olyan házban, ahol nemkívánt vendég voltam. Minden lépésem követték, mintha bűnöző lennék. Az voltam, egy " mocskos, átkozott, bűnös ringyó ", akit annyira megszeretett egyetlen him sarjadékuk, hogy kiszakította a szűlőföldből és egészen Amerikáig vitte. Ő is figyelmetlen volt, mert a gyökereket nem tépte ki a szűlőföldből, amik lassan de biztosan sarjadásnak indúltak. Vele soha nem maradhattam kettesben, Istennel is csak lopva. Ha kiléptem az udvarra, amit erdő vett körűl, már ott volt a nyomomban a ház rikácsoló libája és visszaterelt a főgúnárhoz, aki a ház úraként szerepelt. A saját sarja is alattvalóként élt közöttük - hát még én? Ha lefeküdtem, őrséget álltak az ajtóm elött, hogy még véletlenűl se érje gyermekáldás a házuk táját. 6 hét háziőrizet után az eléggé elnyűtt idegrendszeremmel fohászkodni kezdtem : " Miért kényszerítesz arra Úram, hogy itt szenvedjek a tövisek között? Hol van a puszta vége, amin akaratod szerint átkell kelnem? Elég tőled egy jel, hogy eltünjön a pusztaság, hogy a látóhatár leszükűljön, hogy megérintsen egy békéltető szél, hogy gyúljon lángra a lelkem, hogy kitudjalak olvasni belőlük Téged ? "
Akkor és ott vált elöttem világossá, hogy Istent csak a távollétében tudom elérni, akkor amikor elrejtőzik. Tűnődtem. Ha valóban elrejti magát előlem, akkor én mi leszek? Csak egy kis hangya a hangyabolyban. Veszni láttam a különbséget a kényszer és a szabadság között. Latolgattam: ha több az út, akkor több a szabadság lehetősége is. De mi a szabadság ? Céltalan kószálás? De ha megteremtődik a kényszer az útra, akkor növekszik vele együtt a szabadságom is.
A kényszer rávezetett a megváltás útjára - szabad lettem. December 13,-án Luca napján, már munkába álltam és attól kezdve még a hópelyheket is símogatásnak éreztem az arcomon.

--- Az " önkéntes száműzetésem " 22 évig tartott. A további írásaimat már nem időrendbeli sorrendben fogom megörökíteni, mert az az idő, egészen más mint a gyermekkor volt. Az már csak egy kukoricacső, ami szépen lassan morzsolódik.
Amerika gyönyörű, ott éppen olyan illatosak a virágok, mint itthon, ott is van tavasz, ott is van szerelem és bánat. A kutyaugatás is felhallatszik az égig !

2011. Augusztus 27. Saller Molnár Erzsébet

2 megjegyzés:

Szilvi írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Szilvi írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.