Treszka Néni

Kurics Nagyapám liszteszsákja
A háború után nagy lett a szegénység és az özvegyasszonyok száma is megnövekedett.
A fiatal férfiak többsége már nem csak feleséget, de gyerekeket is hagyott itthon a háború miatt.
Volt, akinek szerencséje volt és évek múlva lesoványodva hazatért. Oly annyira, hogy amikor bekopogott a családi fészek ajtaján, a felesége alig - alig ismerte fel. De a legtöbb odaveszett és hírt sem hallottak felőlük soha. A nevüket (119) a falu közepén a templom elött, emlékszobrok őrzik Pápateszéren. Treszka néni is ezen özvegyek sokaságának egyike volt. Évekig várt a férjére és a hírneve makulátlan volt. Kisfia nőtt, iskolás lett és Treszka néni napjai egyre nehezebbé váltak. Az udvaron nevelt baromfiaknak éppen csak, hogy elég volt élelemre a veteményes kert végében levő kis nadrágszíjnyi föld. A közeli akácosból össze szedte a viharok által letört gallyakat, hogy legalább a tűzhelyen főzni tudjon. A téli tüzelő, már nagyobb gondot okozott. A kenyér sütésről nem is beszélve, mert kemence ugyan volt, meg teknő is, csak a liszt hiányzott. Nagyapám gyakran küldött pár kiló lisztet a rászorultaknak, de arra mindig vigyázott, hogy az özvegyek házának küszöbét ő ne, csak a nagyobb lányai lépjék át. Ezzel elkerülve minden felesleges és alaptalan szóbeszédet.
Ez a nap is olyan volt, mint a többi. Duruzsoltak a hengerek a malomban, fecsegett a régi, a még békés időkről a vizeskerék. A fecskék "csúsztattak" a tó vizén, sok színben pompázó szitakötők szálltak le a vízre, a vadkacsák, vizicsibék is nyugodtan úszkáltak a tó vizén, amikor egy viszonylag fiatal úr jelent meg a malomban. "Tamás bácsi! Nagy kérésem van. Tudna adni nekem 20 kg. lisztet, amit most itt helyben kifizetnék?" Nagyapám tágra nyílt szemekkel bámulta a jövevényt, mert alig egy hónapja őrölte meg a gabonáját a most lisztet venni kívánó úrnak. "Mi történt? Csak nem rágták széjjel az egerek a liszteszsákokat?" "Nem , tudja Tamás bácsi, ez egy egészen más probléma. Szeretném tiszteletem tenni egy özvegyasszonynál, de az én lisztemből nem vehetek el, mert az asszony kérdőre vonna!" Több kérdés nem esett. Nagyapám kimérte a 20 kg. lisztet egy zsákba, mert az már a sokkal kisebb darás zacskóban nem fért volna bele. Az úr elégedetten távozott. Hova készűlt az éj leple alatt, nem érdekelte Nagyapámat.
Múltak a napok és ezzel együtt a pletyka is terjedt, ugyanis Treszka néni kitette a gangra a zsákot. Kötve hiszem, hogy a liszttel együtt, mert az akkor kincsnek számított. Talán kitömte szalmával a zsákot és az utca felé fordította, hogy jól olvasható legyen rajta az értékes írás:
"Kurics Tamás vizimolnár Pápateszér." Az asszonyok a templomba menve látták a zsákot Treszka néni gangján és fejcsóválva, talán irigykedve is lökdösték egymást a könyökükkel.
"Odanízz, ulláccik má esse ippen szent, nameg Kurics úr se. Hováviszi majd a szenmihál lova?"
Ez az "óriási szenzáció" az asszonyok által lejutott a malomba is a Nagyanyámhoz. Nagy viharra
számítottak, mert ők leleplezték a bűnöst. "Na mit szólsz ehhez Mári?" Mit? Azt, hogy ha az én uramnak csak ennyi esze lenne, bizonyára nem én lennék a felesége és mosolygott hozzá.
A zsák soha nem került vissza! Treszka néni talán a sírba is magával vitte és azon térdelve vezekelt Szent Péternek a mennyek kapujában, miközben bűneit megbánva a bebocsájtásért
esedezett. Nyugodj békében Treszka néni és vigyázz nagyon arra a zsákra, mert 60 év után, már-már alig maradt belőle.

Emlékekből 2009.május 18. Saller Molnár Erzsébet