A világ legszebb temploma

Ebihalak 1944
Bárhova vetett a sorsom, nekem Pápateszér maradt mindig a "honvágy" és az marad mindig.
A falu nevezetessége az a 21 malom volt, amiket két folyóra építettek és szorgalmasan forogtak a vizeskerekek. Meséltek a múltról, a jelenről, de a jövőt egyikük sem sejtette. Minden malomban voltak lurkók, kisebbek, nagyobbak, de valamennyien ismertük egymást, mert veszélyt és távolságot nem ismertek apró lábaink. Nekem a szomszéd molnár - Zacsovics Pista bácsi kislánya- Editke volt a legjobb pajtásom. Később iskolába is együtt jártunk.
Nagyon szerettünk templomba járni, mert az olyan "nagylányos" volt. Láttuk,hogy a felnőttek be és kifelé jövet is belenyúlnak egy falra erősített vörösmárvány edénybe és utána a kezüket az arcukhoz emelik. Nagyon izgatott bennünket, hogy mi lehet abban a vörösmárvány edényben? Megvártuk, hogy utolsónak menjünk ki a templomból. Oda érve a nagy titokhoz, felemeltem Editkét, mert csak így értük fel. Viz van benne - mondta. Akkor ő is felemelt engem, de én nem értem be annyival, mint ő. Úgy csináltam, mint a felnőttek és a lucskos kezemmel végig töröltem az arcom. Aztán jött a nagy felfedezés: "Editke ez sós", mert persze, hogy a számra is került.
Haza érve vallatóra fogtam Nagyapámat, mert a választ tőle reméltem és megkaptam.
--Papa, mi az ami ott a templom előterében a falra van szerelve és az emberek belenyúlnak?
--Szenteltviz tartó kicsim és azt megérintve keresztet vetünk magunkra.
--És miért olyan sós Papa?
--Azért, mert különben megromlana.
Akkor meg azt feszegettem, hogy és a mi tavunkban miért nem romlik meg a viz? Teszel bele sót? Nem teszek kicsim, mert attól a halak meghalnának. Kötekedni kezdtem Nagyapámmal és
4 évesen a sok hallott mesére hivatkozva megkérdeztem, hogy és akkor a tengerben miért élnek halak hiszen azt mesélted, hogy az is sós víz. Azért kicsim, mert vannak édesvizek, amiben az arra született állatok élnek, és vannak sósak, amiben meg a másik fajta él. Papa! A mi békáink ott nem tudnának élni? Nem kicsim, ezek a sós vízben meghalnának.
Nekem ennyi elég volt! Gyere Péter, munkára fel! Nagyanyám kamrájában csak Péter hátára állva a polcban kapaszkodva értem el a befőttes üvegeket. Kettőt kicsentem és Péterrel irány a Zacsovics malom. A haditervem már készen állt. Editkével a folyó mentén indultunk el és nem volt nehéz a sekély vízben rátalálni a vidáman evickélő ebihalakra. Egyik üvegbe vizet tettünk és maricskoltuk bele a leendő békagyerekeket. A másik üveget üresen vittük a templomba. Akkor még egész nap nyitva voltak a templomok, nem kellett a rablók elől zárni semmit. Péter leült a templom legfelső lépcsőjére, készenlétben egy esetleges vészhelyzetre, amit ő mindig egy-két vakkantással jelzett. A gyóntatószék mellett volt egy imazsámoly, amit oda cipeltünk ketten is nehezen a szenteltvíz tartóhoz, mert csak úgy értük fel. Kimertem a sós szenteltvízet az üres üvegbe. Még a köténykémet is feláldoztam, felitattam vele a maradék sós vizet, hogy egy csepp ne maradjon benne. Akkor Editke felnyújtotta az ebihalakkal tele üveget, aminek tartalmát én nagyon óvatosan beleöntöttem a vörösmárvány szenteltvíz tartóba. Nagyon vidáman ficánkoltak benne az apróságok, mi pedig hárman elégedetten távoztunk a tett színhelyéről. Péter hazáig gyakran körbeficánkolt bennünket, elégedetten jelezte, hogy a hadművelet sikeres volt.
A fejleményekre már csak úgy emlékszem, hogy az egész faluban az emberek csodaként emlegették, hogy egy reggeli mise kezdete előtt kisbékák sokasága ugrált a templom előterében.
Még hozzánk a malomba is lejutott a csoda híre és én áhítattal hallgattam. Soha senki nem tudta meg, hogy ez a "csoda" a Kurics Tamás vizimolnár tavából indult el a templom szenteltvíz tartójába. Csak mi tudtuk hárman - a cinkostársak. Péter, Editke és én az ötletgazda.

Emlékekből 2009.március 15. Saller Molnár Erzsébet