Bózsi az Édesapám

Péter imádott gazdija.
Nem voltak mindig kutyáúl szép napok, mert ha Édesapám a fehér ruhát öltötte magára, Péter tudta, hogy "ma más dolgom nem lesz, mint az, hogy az üzlet ajtaja mellett ülök és vigyázok a gazdira, amíg ő a hentes üzletében kiszolgálja a vevőit. Legfeljebb még annyi történhet, hogy a kosarat a számba adja, benne a leírt listával, pénztárcával és átmehetek Szekrényes Miska bácsi vegyeskereskedésébe, mert én vásárolni is tudok. Nekem nem számít ha sokan vannak, mindig én vagyok az első. Két lábra állok, mancsaim a pulton. A kosarat csak Miska bácsi veheti el a számból. Beleteszi, amit a gazdi felírt, kiveszi a bukszából a pénzt és mehetek haza. Ember fia legyen, aki a kosarat elmerné tőlem venni, mert halál fia válna belőle. Na meg figyelhetem az ajtó mellett őrködve, hogy esetleg lesz-e olyan, akit nem fogok beengedni?" Volt!
Egy emlékezetes nap óta, csak egy embert nem engedett be Péter Édesapám üzletébe. Ezt az embert Mintler Sándornak hívták. Szabómester volt és születése óta a jobb karja vékonyabb volt sokkal, mint a bal, de a munkájában ez soha nem zavarta. Gyönyörű bocskai ruhákat is tudott varrni, sőt a házasulandó legényeknek olyan esküvői öltönyöket kreált, hogy azok az egész vármegyében első díjat nyertek volna. Csendes ember volt, de a Weinhard kocsmát ő is szíyesen látogatta. Pár nagyfröccs után mindig valami mérhetetlen erő lett úrrá rajta. Az ép balkarján hónaljig feltürte az ingujját, csupasz karját égnek emelve egyre csak azt óbégatta, hogy
" Evvel e! Ide nízz, csak gyere ide, evvel e, látod? Na gyere te, há mire vársz?" Ezt akkor is így ordibálta ha egy teremtett lélek nem volt a közelében. Soha senki nem ment oda a hívásra!
Egy nyári délután a felesége Ibi néni megkérte, hogy ugorjál le a Bózsihoz, hozzál valami kis vacsorának valót. Boldogan teljesítette a megbizatást, mert hála Istennek a Weinhard kocsma is útba esett. Onnan már csak egy sóhajtásnyira van a hentes üzlet. Nagyon szomjas lehetett, elvégre nyár volt és annyit talált inni, hogy már nem csak a bal karján volt feltűrve az ingujja, félig már a másikon is. Óbégatva az égre mutogatva "nízz ide, gyere te, evvel e"- érkezett meg
apám üzlete elé. Péter nyugodtan ült egészen addig, amíg Sándorunk beakarta venni a kanyart az üzlet ajtaján. Na ezt azért már mégsem engedem, hogy fenyegesd az én gazdimat gondolta Péter, meg hát te mondtad, hogy: "nízz ide, gyere te"! Itt vagyok. Abban a pillanatban megfogta Sándorunk ülepén a nadrágot és egy mozdulattal bokáig lehasította róla. A nadrágszár teljesen oda lett. A felső derékrész megmaradt a két zsebbel. Szerencse, hogy a nadrágszíj igy is eleget tett a rendeltetésének, mert így Péternek volt minél fogva kihúzni a hőst az árokpartra, majd mint aki derekas munkát végzett, bement a gazdihoz és leült oda, ahol a vásárlók szoktak állni. Farkasszemet nézett apámmal, akinek ugyancsak nagy erőfeszítésbe került, hogy most kibírja nevetés nélkűl, mert az ablakból látott mindent. Látta a hőst, az erős embert feltűrt ingujjal és egy letépett nadrágszárral feküdni az árokparton, aki látszólag nagyon kényelmes helyre került.
- Mi történt fiú? Péter vakkantott egyet és indult az ajtó felé. Ott megállt és várta a gazdit, hogy jöjjön és nézze meg ő is azt az embert, aki fenyegetőzve akart bemenni az üzletbe.
Sándorunk bizony álomra szenderűlt volna, ha Apám nem szólítja meg.
-Mi történt veled Sanyikám és mi járatban vagy?
-Hun vagyok te? Asztán te ki vagy?
-Mit gondolsz, ki lehetek? A Bózsi!
-Nem ösmerlek, sóse láttalak, még a híredet se hallottam.
Csukott szemmel valóban nehéz valakit megismerni, de olyan részeg volt az Isten adta, hogy még nyitott szemmel saját magát sem ismerte volna meg, ha valaki tükröt tart eléje.
Apám szólt a segédjének, aki hátul az udvarban éppen a lovakkal foglalatoskodott, hogy hozza előre a talicskát, mert különös fuvar vár rá. Beletették Sándorunkat a talicskába, Apám kb.3 kg. sertéscombot kanyarintott le és becsomagolva a letépett nadrágszár mellé tette. Dódi elindult hegynek a Németfalu felé a talicskát tolva. Péter is elkisérte és nagyon boldog volt, hogy ezt az ellenséget jó messzire vitte Dódi a gazdi házától, aki megizzadva érkezett vissza.
-Aztán mit szólt Ibi néni Dódi, amikor talicskában látta megérkezni a Sándorát?
-Azt mondta: "Jaj de rendes uram van nekem! Be is rugott, a nadrágja is elszakadt, de nem felejtette el, hogy húsért küldtem a Bózsihoz - csak azt nem tudom, hogy honnan volt neki ennyi pénze? - Na megállj te csirkefogó! Jaj lesz neked, csak józanodj ki.

Emlékekből 2009. március 17. Saller Molnár Erzsébet