Bakonyszentlászló
Azt, hogy Bózsi mit érzett abban a pillanatban, amikor újra látott-leírhatatlan. De az igen, hogy a kutyák mit műveltek velem. Ugráltak rám, nyűszítettek a boldogságtól, mert emlékeztek rám. Nem győztem a simogatást osztogatni. Kivel aludtak az első éjszakán? Mister a lábamnál, Betty a fejemnél és boldogok voltunk. A szuszogásukban benne volt minden. " Ugye itt maradsz velünk, ugye nem kell újra várni rád ? " Nem tudtam aludni, mert éreztem a parányi lelkek örömét és azt a bánatot is, amikor majd csak a lábamnyomát érzik újra. Nyár volt és a hársfa is virágzott, mert az akác már nem várt rám. Besütött a hold az ablakon és nyugtalanná váltam. Mint a gyors film a mozi vásznán, úgy rohant el szemeim elött az egész magyarországi életem. A Bakony az összes gyönyörűségével - a Kőrishegy, az Ősfenyves, a Hódosér, Az Ördögrét a Vizfölék, ahol a hóvirágot szedtem már apró gyermekkoromban. Felkeltem és útnak indultam a kutyákkal együtt. A temetőbe vittek a lábaim az Édesanyám sírjához. Égig érő fenyők voltak körülöttem, őzgidák futkostak át a temetőn, de a kutyák, akik kisérőmnek szegődtek, egy mozdulatot sem tettek. Tudták, hogy ezek a csend és a nyugalom percei, amiket nem szabad háborgatni. Hajnalig ültem az Édesanyám sírja mellett, eszembejutott, amikor megszöktűnk Nagyapa házából és térdigérő hóban elindultunk megkeresni a sírját, amikor árvák maradtunk. Most nem szöktem, de abban a nyugalomban megszületett az első versem az Édesanyámról, amit a fájdalom szült.
Korán este lett.
Rózsákat kötöz hajamba az alkony
Vörösben pompázó sugárkoszorút
A sírodnál állok - fogható a csend
S szélesnek látszik a keskeny gyalogút.
A madarak már nyugovóra tértek
Egész nap azt sírták: " korán este lett."
És a kósza szél szemébe csaptak
A rűgynek fakadó néma levelek.
Sírnak a bokrok, mert néma kő a szád
- Minden ösvényünk a csendhez vezet,
A magas falu DÓM lehullik lassan
S az elmúlás már két kézzel integet.
Hiába tetted friss földbe a tested
Percenként röppensz ki kínok ablakán
Egy pillanat volt - semmivé lett minden
-Itt állunk mi is a végzet ajtaján.
A sírodon a szél nem lenget virágot,
Hajamból szórok rád virágkoszorút
És égre nyúló fenyők illatában
Elcsendesedik a gyászos gyalogút.
A temetői csendben nézem a világot
Nélküled is némán esztelen forog
S a túlvilágon találkozni Veled
Ne kérdezd, mikor? - De útnak indulok.
Várj! Még élnem kell, átkozni harangot
Valamennyi hangja békéhez vezet
Ez az én sorsom is - hamar veszendő-
Ki tartja számon a múló éveket?
Csak Te, ki holtan is élő vagy nekem
Veled veszítek, vagy nyerek háborút
Szíveden nyugvó kezedet emeld fel s
Vedd le hajamról a virágkoszorút.
- Aztán hazamentünk csendesen. Bózsi nem is tudta, hogy hol jártunk. Az itthon töltött idő még jobban megerősítette bennem, hogy én magyar földön akarok megöregedni.
Nagyon nehéz volt a visszaút. Azt már említettem, hogy nem akartam újra átrepűlni az
Óceánt, de a svábok megtaláltak a lépcső alatt elbújva és trágár szavak kiséretében feltettek a rám várakozó gépre.
Akarva - akaratlanúl hozzászoktam, hogy a " patkányharcot " végig kell élnem és az idő majd eljön, amikor kiszállhatok a küzdelemből. Eljött és itthon értem földet végleg.
2013.Június 24. Saller Molnár Erzsébet
német vizsla
2013. június 24., hétfő
2013. május 15., szerda
Magyarország Te csodás
Az első utam haza. Megcsókolni egy hideg megye követ, ami Hegyeshalomban már magyar földön áll. Itthon vagyok és magyar, mindig is az maradok. A házak már kisebbek lettek, de az én érzéseim Magyar ország iránt növekedtek Bózsi boldog volt, de én szomorú a visszautat illetően.Elbújtam a lépcső alatt, de a svábok megtaláltak és szinte hajamnál fogva trágár szavak mellett löktek fel a rám várakozó gépre. Én sem maradtam adós nekik és elindultam újra a patkány harcba.
Saller Molnár Erzsébet 2013.Május 16.
2013. március 15., péntek
Van másik!
Adelka bugyogója.
Bár Adelka házában az emeleten laktam, mégis sok időt töltöttem lent az udvaron. Mindenben segítettem neki. Fűvet vágtunk, bokrokat nyestünk, kertészkedtünk és szinte elképzelhetetlennek tartottam, hogy ennek egyszer vége lesz.
Azon a délután is az újságot lapoztam az udvaron álló asztal mellett a napernyő alatt. Vadgalambok turbékoltak az égbe magasló fenyőfákon, a szomszéd kutyái csaholtak rám és szinte biztattak, hogy menj el! Honnan tudták, hogy éppen egy hirdetést olvastam az újságban. " Európai emberek bálja a lengyel klubban. " Volt rá időm meggondolni,hogy menjek vagy maradjak. Jól döntöttem, mert bepillanthattam az 56-os csürhe közé. Többségben a lengyelek voltak, akik nem a forradalom adta lehetőségből menekűltek a nincstelenségből.
Táncoltam felszabadultan mindenkivel, majdnem széttéptek a nyírségi bugrisok, akiknek a bakancsáról még potyogott le a tehénszar, de Magyarországon mindegyik orvos volt, tanár és mérnök, sőt még ügyvéd is akadt. Ejnye - bejnye!
Valaki megelégelte, hogy kézről - kézre cibáltak engem és felkért táncolni. Egy norvég villamosmérnök volt, aki éppen kiküldetésben volt Amerikában. Erre mondjuk azt, hogy ez szerelem első látásra. Alig múlt el egy év, a menyasszonya lettem. Kivolt tűzve az esküvőnk napja, amikor közölte, hogy ő nem marad Amerikában, megyünk Norvégiába. Én? Soha! Ő elment haza nélkülem én maradtam. Aztán én is a haza útat választottam, de még most 35 év után is levelezünk mert a nagy dolgok soha nem mennek feledésbe.
Vissza ugorva az időben, Adelka imádta ezt a norvégot. Valahányszor megérkezett hozzám Adelka előbb fogadta, mint én. (Állomás helye Boston volt a szomszéd államban )
De egy alkalommal megelőztem. A kocsimat mostam az udvaron, amikor a Pontiac behúzott az udvarba. Adelka erre eszevesztetten rohant ki a fogadására, amikor a félúton a bugyogójában elszakadt a gumi. A bugyogó leesett a földre. Nem tétovázott, kilépett belőle és folytatta az útját, hogy a vendéget üdvözölje. Nagy zavarban voltam, de mégis az elvesztett bugyogóra kellett figyelmeztetnem. Mit felelt rá?
Azt amit a mi híres bohócunk: " Van másik! "
2013.március 15. Saller Molnár Erzsébet
Bár Adelka házában az emeleten laktam, mégis sok időt töltöttem lent az udvaron. Mindenben segítettem neki. Fűvet vágtunk, bokrokat nyestünk, kertészkedtünk és szinte elképzelhetetlennek tartottam, hogy ennek egyszer vége lesz.
Azon a délután is az újságot lapoztam az udvaron álló asztal mellett a napernyő alatt. Vadgalambok turbékoltak az égbe magasló fenyőfákon, a szomszéd kutyái csaholtak rám és szinte biztattak, hogy menj el! Honnan tudták, hogy éppen egy hirdetést olvastam az újságban. " Európai emberek bálja a lengyel klubban. " Volt rá időm meggondolni,hogy menjek vagy maradjak. Jól döntöttem, mert bepillanthattam az 56-os csürhe közé. Többségben a lengyelek voltak, akik nem a forradalom adta lehetőségből menekűltek a nincstelenségből.
Táncoltam felszabadultan mindenkivel, majdnem széttéptek a nyírségi bugrisok, akiknek a bakancsáról még potyogott le a tehénszar, de Magyarországon mindegyik orvos volt, tanár és mérnök, sőt még ügyvéd is akadt. Ejnye - bejnye!
Valaki megelégelte, hogy kézről - kézre cibáltak engem és felkért táncolni. Egy norvég villamosmérnök volt, aki éppen kiküldetésben volt Amerikában. Erre mondjuk azt, hogy ez szerelem első látásra. Alig múlt el egy év, a menyasszonya lettem. Kivolt tűzve az esküvőnk napja, amikor közölte, hogy ő nem marad Amerikában, megyünk Norvégiába. Én? Soha! Ő elment haza nélkülem én maradtam. Aztán én is a haza útat választottam, de még most 35 év után is levelezünk mert a nagy dolgok soha nem mennek feledésbe.
Vissza ugorva az időben, Adelka imádta ezt a norvégot. Valahányszor megérkezett hozzám Adelka előbb fogadta, mint én. (Állomás helye Boston volt a szomszéd államban )
De egy alkalommal megelőztem. A kocsimat mostam az udvaron, amikor a Pontiac behúzott az udvarba. Adelka erre eszevesztetten rohant ki a fogadására, amikor a félúton a bugyogójában elszakadt a gumi. A bugyogó leesett a földre. Nem tétovázott, kilépett belőle és folytatta az útját, hogy a vendéget üdvözölje. Nagy zavarban voltam, de mégis az elvesztett bugyogóra kellett figyelmeztetnem. Mit felelt rá?
Azt amit a mi híres bohócunk: " Van másik! "
2013.március 15. Saller Molnár Erzsébet
Fellélegezve
Államvizsga.
Az is csak egy nap volt az életemben, a megpróbáltatás napja. Minden államban egyidőben szólal meg a gong, hogy kezdődik. Mielött bemehettünk a " bitófa " közelébe, azok a szegény amerikai lányok egymás kezéből tépték ki a kilincset ott, ahova a király is gyalog jár. Volt amelyik hányt, de biztos akadtak nedves és besárgúlt bugyogók is zömével.
Én senkivel nem tudattam, hogy mire készülök, mert féltem az esetleges kudarctól. Kár volt. Annak ellenére is, hogy az egész irásbeli " nyúzás " öt órán át tartott és arra sem tudok emlékezni, hogy hogyan, merre mentem haza. Amikor Adelka meglátott, biztosra vette, hogy részeg vagyok. Nem kiskaland idegen nyelven ezt vállalni. Hiába tudtam már azt a nyelvet, a gondolkodásom akkor még magyar volt.
Diplomás ápolónő lettem és attól kezdve megváltozott az egész életem. Nem kellett munka után hajnalig tanulnom és megszüntem segédápolónő lenni. Az mit jelent? Nem fogom részletezni. Rémálomnak is sok. Nem csak a fizetésem, de a munkám minősége is szárnyakat adott. Fellélegeztem! Mégis sok idő telt el, hogy nemcsak én, hanem Adelka is elhigyje azt, amit megcsináltam, amire magam is rettegve készültem.
2013. március 15. Saller Molnár Erzsébet
Az is csak egy nap volt az életemben, a megpróbáltatás napja. Minden államban egyidőben szólal meg a gong, hogy kezdődik. Mielött bemehettünk a " bitófa " közelébe, azok a szegény amerikai lányok egymás kezéből tépték ki a kilincset ott, ahova a király is gyalog jár. Volt amelyik hányt, de biztos akadtak nedves és besárgúlt bugyogók is zömével.
Én senkivel nem tudattam, hogy mire készülök, mert féltem az esetleges kudarctól. Kár volt. Annak ellenére is, hogy az egész irásbeli " nyúzás " öt órán át tartott és arra sem tudok emlékezni, hogy hogyan, merre mentem haza. Amikor Adelka meglátott, biztosra vette, hogy részeg vagyok. Nem kiskaland idegen nyelven ezt vállalni. Hiába tudtam már azt a nyelvet, a gondolkodásom akkor még magyar volt.
Diplomás ápolónő lettem és attól kezdve megváltozott az egész életem. Nem kellett munka után hajnalig tanulnom és megszüntem segédápolónő lenni. Az mit jelent? Nem fogom részletezni. Rémálomnak is sok. Nem csak a fizetésem, de a munkám minősége is szárnyakat adott. Fellélegeztem! Mégis sok idő telt el, hogy nemcsak én, hanem Adelka is elhigyje azt, amit megcsináltam, amire magam is rettegve készültem.
2013. március 15. Saller Molnár Erzsébet
2012. július 8., vasárnap
ELNÖK VÁLASZTÁS
Dell és Anna.
Hiányt érezhet, aki nem ismerte Annát. Lengyel származású, kedves, hozzám hasonló apró méretekkel rendelkező özvegyasszony volt. Másfél méter magas, 50 kiló humorzsák. Egy ház választotta el Adelkától. Nem csak telefonon értekeztek, hanem gyakran látogatták egymást. Igen jól elvoltak a whiskeys üveg mellett.
Elérkezett az Elnök választás napja. Együtt mentek el szavazni. Munkából haza érve még ünnepelve találtam őket. Megeresztettem a kényes kérdést: " na és kire szavaztatok? "
Mit tudom én, mondta Adelka! Voltak ott olyan karok, mint a kaszinóban, amiket lekellett húzni. Mi Annával mindet sorban lehúztuk. Bravó mondtam, kissé felháborodva és még megjegyeztem :" hát ezen múlik Amerika sorsa?" Nem kell aggódnod 'Liz, mondta Anna. Voltak itt már ennél furcsább szavazások is. Egyik Elnök választás elött a jelölt emberei kampányoltak. Közülük kettő alkonyat után kiment a temetőbe és a sírkövekről írták le a neveket a regisztrálható állampolgárok névsorába. Oda értek egy sírkőhöz, amin ez állt: " Casimir Wladjevski Bjovemdrogowskivicz. "
--" Én ezt nem írom le ( miközben a ceruzáját rágta ) úgyis van már elég név a listánkon. "
--" Írd le Waldó, utasította a másik. Ez barátom Amerika és ennek az embernek éppen annyi joga van szavazni, mint itt a temetőben bármelyiknek. "
Másnap már tudtuk, hogy lesz bőven földimogyoró, de lehet, hogy Amerika egyik legnagyobb tragédiája lesz Carter.
Nem felejtem el soha, amit akkor a 80 éves betegem Mr.Crede mondott: " hát látod kedvesem - itt tartunk. Én már nem - de te még megéred, hogy fekete Elnöke lesz ennek a gyönyörű országnak. Csak azt nem tudom, hogy kik mentek szavazni? " - Én tudtam!
2012.július 8. Saller Molnár Erzsébet
Hiányt érezhet, aki nem ismerte Annát. Lengyel származású, kedves, hozzám hasonló apró méretekkel rendelkező özvegyasszony volt. Másfél méter magas, 50 kiló humorzsák. Egy ház választotta el Adelkától. Nem csak telefonon értekeztek, hanem gyakran látogatták egymást. Igen jól elvoltak a whiskeys üveg mellett.
Elérkezett az Elnök választás napja. Együtt mentek el szavazni. Munkából haza érve még ünnepelve találtam őket. Megeresztettem a kényes kérdést: " na és kire szavaztatok? "
Mit tudom én, mondta Adelka! Voltak ott olyan karok, mint a kaszinóban, amiket lekellett húzni. Mi Annával mindet sorban lehúztuk. Bravó mondtam, kissé felháborodva és még megjegyeztem :" hát ezen múlik Amerika sorsa?" Nem kell aggódnod 'Liz, mondta Anna. Voltak itt már ennél furcsább szavazások is. Egyik Elnök választás elött a jelölt emberei kampányoltak. Közülük kettő alkonyat után kiment a temetőbe és a sírkövekről írták le a neveket a regisztrálható állampolgárok névsorába. Oda értek egy sírkőhöz, amin ez állt: " Casimir Wladjevski Bjovemdrogowskivicz. "
--" Én ezt nem írom le ( miközben a ceruzáját rágta ) úgyis van már elég név a listánkon. "
--" Írd le Waldó, utasította a másik. Ez barátom Amerika és ennek az embernek éppen annyi joga van szavazni, mint itt a temetőben bármelyiknek. "
Másnap már tudtuk, hogy lesz bőven földimogyoró, de lehet, hogy Amerika egyik legnagyobb tragédiája lesz Carter.
Nem felejtem el soha, amit akkor a 80 éves betegem Mr.Crede mondott: " hát látod kedvesem - itt tartunk. Én már nem - de te még megéred, hogy fekete Elnöke lesz ennek a gyönyörű országnak. Csak azt nem tudom, hogy kik mentek szavazni? " - Én tudtam!
2012.július 8. Saller Molnár Erzsébet
2012. május 10., csütörtök
Vigözvegyek
Adelka és Tildi
Amerikában valami oknál fogva a házastársak barátok maradnak a válás után is, még akkor is ha nem kötik össze őket utódok. Igy lett ez Tildi és Lajos esetében is. Az ex és az új feleség barátnők lettek. Inkább telefonos csevegéseik voltak, mint személyes. Én Lajos temetésén találkoztam Tildivel és bevallom, hogy a hallottak ellenére is megállapítottam, hogy szerethető " lady ". Visszaköltözésem után éreztük Lajos hiányát és észrevettem, hogy háziasszonyom gyakrabban nyúl a pohárhoz, mint azelött tette. " Búfelejtő ". Ennek ellenére, ahogy a többi amerikai ember, ő is beűlt az aranyszínű Pontiacba és vásárolni, vagy baráti látogatásokra ment. Imádta a kötésre való fonalakat, holott életében még egy sálat sem kötött. A színek rabja volt.. Már annyi fonalat halmozott össze, hogy az alagsorban zsákokban álltak a fonalak. Én sem tudtam feldolgozni azt a mennyiséget, pedig akkor már az egész családja az én kötött takaróim alatt tespedt. Még élt az Édesanyja ( 1978 augusztusban halt meg ),aki nem volt egy percig sem magatehetetlen. Olvasott egész nap, de az ajtót bekellett zárni, ha magára maradt. Később a telefonra is zár került, mert előfordúlt, hogy hívta a Police -t, hogy őt elrabolták és itt van bezárva. Adelka távollétében rátörték az ajtót, hogy a rabságból kimentsék. Valóban " elrabolták ", mert az addigi életét a farmon töltötte a fiával és annak családjával közel 80 évesen.
Közeledett Lajos halálának évfordúlója. Az özvegyek megbeszélték, hogy közösen mennek a temetőbe. Szabadnapom volt, így már délelött leróttam kegyeletem a temetőben. Tildi megérkezett du. 2 óra tájban. A virágcsokrot a kocsimban hagytam - mondta, mert úgyis én fogok vezetni a temetőbe. Sírtak, nevettek az özvegyek és közben emelgették a poharat, amikben kanadai whiskey volt. Én a szájtáti " nézőközönség " csak sört ittam és hallgattam Lajos erényeit az özvegyek szájából. Ahogy haladt az idő, éreztem, hogy ma itt én leszek a sofőr. Kimentem Tildi kocsijához, kivettem a csokor virágot, amit betettem az enyémbe. Akkor már egy piros Chevrolet Camaro sportkocsi boldog tulajdonosa voltam. Igaz, hogy vezetés közben egy parányi kavicsot is megérzett a hátsóm, mert a földön ülve érzi magát a sportkocsiban aki vezeti. Hiába tápászkodtak az özvegyek, nem sikerűlt megindulni. Lelkesedtek az ajánlatomnak, hogy kiviszem őket a temetőbe. A hátsó ülésre gyömöszöltem be őket, ami egy sportkocsiban elég szűk hely. Már ott voltunk a temető bejáratánál, de az özvegyeknek nem hiányzott a virág. Megérkezve karonfogták egymást, támolyogtak a sírhoz. Mögöttük lépkedve nálam voltak a virágok. Soha nem láttam hasonlót. Egy férfi sírjára két volt feleség hullatta a könnyeit. A virágokat egyik sem hiányolta, de örültek, hogy én megmentettem őket.
A temetői látogatás végeztével Adelka közölte, hogy most pedig vacsorázni viszlek benneteket. " Ponderosa " étterem, ami egyébként is a kedvencem volt. Ott még a rosszpénzt sem ismerték jobban, mint engem. Egy négy személyes " szeparét " választottunk. Mindenki megrendelte a kedvére való vacsorát, majd a pincér hozta a rendelt italokat. Két kanadai whiskey - egy pohár sör. Megvacsoráztunk, de arra az estére bizonyára csak a pincér és én emlékezem. Tildi dohányzott és parókát viselt. Nem tetszett neki a barna haja, neki fekete kellett. Rágyújtott, de az öngyújtó lángja a parókában ért véget. Lángra lobbant a feje. Szemben ültem velük, így az asztalon átnyúlva lekaptam Tildi fejéről a parókát, ami a földön ( szőnyegen ) porrá égett. Sikoltozás az egész étteremben, rohant a pincér hozzám. " Honnan hoztad Liz ezt a két részeg asszonyt? Kérlek, amilyen gyorsan csak tudod, takarítsd ki őket innen. " Jó - jó de előbb fizetek - mondtam. " Ne fizessél te semmit csak el innen minél előbb. Egyenként támogattam ki őket a kocsimhoz és haza érve Adelka csak annyit mondott Tildinek: " te részeg Qurva ! "
--- Hogy ez fedte - e a valóságot? Még ennyi év távlatából sem tudom.
2012.május 10. Saller Molnár Erzsébet
Amerikában valami oknál fogva a házastársak barátok maradnak a válás után is, még akkor is ha nem kötik össze őket utódok. Igy lett ez Tildi és Lajos esetében is. Az ex és az új feleség barátnők lettek. Inkább telefonos csevegéseik voltak, mint személyes. Én Lajos temetésén találkoztam Tildivel és bevallom, hogy a hallottak ellenére is megállapítottam, hogy szerethető " lady ". Visszaköltözésem után éreztük Lajos hiányát és észrevettem, hogy háziasszonyom gyakrabban nyúl a pohárhoz, mint azelött tette. " Búfelejtő ". Ennek ellenére, ahogy a többi amerikai ember, ő is beűlt az aranyszínű Pontiacba és vásárolni, vagy baráti látogatásokra ment. Imádta a kötésre való fonalakat, holott életében még egy sálat sem kötött. A színek rabja volt.. Már annyi fonalat halmozott össze, hogy az alagsorban zsákokban álltak a fonalak. Én sem tudtam feldolgozni azt a mennyiséget, pedig akkor már az egész családja az én kötött takaróim alatt tespedt. Még élt az Édesanyja ( 1978 augusztusban halt meg ),aki nem volt egy percig sem magatehetetlen. Olvasott egész nap, de az ajtót bekellett zárni, ha magára maradt. Később a telefonra is zár került, mert előfordúlt, hogy hívta a Police -t, hogy őt elrabolták és itt van bezárva. Adelka távollétében rátörték az ajtót, hogy a rabságból kimentsék. Valóban " elrabolták ", mert az addigi életét a farmon töltötte a fiával és annak családjával közel 80 évesen.
Közeledett Lajos halálának évfordúlója. Az özvegyek megbeszélték, hogy közösen mennek a temetőbe. Szabadnapom volt, így már délelött leróttam kegyeletem a temetőben. Tildi megérkezett du. 2 óra tájban. A virágcsokrot a kocsimban hagytam - mondta, mert úgyis én fogok vezetni a temetőbe. Sírtak, nevettek az özvegyek és közben emelgették a poharat, amikben kanadai whiskey volt. Én a szájtáti " nézőközönség " csak sört ittam és hallgattam Lajos erényeit az özvegyek szájából. Ahogy haladt az idő, éreztem, hogy ma itt én leszek a sofőr. Kimentem Tildi kocsijához, kivettem a csokor virágot, amit betettem az enyémbe. Akkor már egy piros Chevrolet Camaro sportkocsi boldog tulajdonosa voltam. Igaz, hogy vezetés közben egy parányi kavicsot is megérzett a hátsóm, mert a földön ülve érzi magát a sportkocsiban aki vezeti. Hiába tápászkodtak az özvegyek, nem sikerűlt megindulni. Lelkesedtek az ajánlatomnak, hogy kiviszem őket a temetőbe. A hátsó ülésre gyömöszöltem be őket, ami egy sportkocsiban elég szűk hely. Már ott voltunk a temető bejáratánál, de az özvegyeknek nem hiányzott a virág. Megérkezve karonfogták egymást, támolyogtak a sírhoz. Mögöttük lépkedve nálam voltak a virágok. Soha nem láttam hasonlót. Egy férfi sírjára két volt feleség hullatta a könnyeit. A virágokat egyik sem hiányolta, de örültek, hogy én megmentettem őket.
A temetői látogatás végeztével Adelka közölte, hogy most pedig vacsorázni viszlek benneteket. " Ponderosa " étterem, ami egyébként is a kedvencem volt. Ott még a rosszpénzt sem ismerték jobban, mint engem. Egy négy személyes " szeparét " választottunk. Mindenki megrendelte a kedvére való vacsorát, majd a pincér hozta a rendelt italokat. Két kanadai whiskey - egy pohár sör. Megvacsoráztunk, de arra az estére bizonyára csak a pincér és én emlékezem. Tildi dohányzott és parókát viselt. Nem tetszett neki a barna haja, neki fekete kellett. Rágyújtott, de az öngyújtó lángja a parókában ért véget. Lángra lobbant a feje. Szemben ültem velük, így az asztalon átnyúlva lekaptam Tildi fejéről a parókát, ami a földön ( szőnyegen ) porrá égett. Sikoltozás az egész étteremben, rohant a pincér hozzám. " Honnan hoztad Liz ezt a két részeg asszonyt? Kérlek, amilyen gyorsan csak tudod, takarítsd ki őket innen. " Jó - jó de előbb fizetek - mondtam. " Ne fizessél te semmit csak el innen minél előbb. Egyenként támogattam ki őket a kocsimhoz és haza érve Adelka csak annyit mondott Tildinek: " te részeg Qurva ! "
--- Hogy ez fedte - e a valóságot? Még ennyi év távlatából sem tudom.
2012.május 10. Saller Molnár Erzsébet
2012. május 8., kedd
Garai Gábor
Június
Tudom, meghalnék idegenben:
Ott még a fák sem ilyenek,
nem virít bodza a berkekben,
akácok könnye sem pereg:
nem részegít a széna illat,
nem villámfénnyel jön a nyár,
nem így táncol felhőn a csillag,
nem szédűl az égtől a táj...
Meghalok itt is a gyönyörtől,
hogy a repceföld színarany,
hogy a lomb oly zöld szinte tombol,
s a kőnek is illata van:
hogy áll a búza nyers kalásza,
mintha világot nemzene,
s e tájon az lel csak magára,
ki végleg egyesült vele.
2012 . május 8. Saller Molnár Erzsébet
Tudom, meghalnék idegenben:
Ott még a fák sem ilyenek,
nem virít bodza a berkekben,
akácok könnye sem pereg:
nem részegít a széna illat,
nem villámfénnyel jön a nyár,
nem így táncol felhőn a csillag,
nem szédűl az égtől a táj...
Meghalok itt is a gyönyörtől,
hogy a repceföld színarany,
hogy a lomb oly zöld szinte tombol,
s a kőnek is illata van:
hogy áll a búza nyers kalásza,
mintha világot nemzene,
s e tájon az lel csak magára,
ki végleg egyesült vele.
2012 . május 8. Saller Molnár Erzsébet
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
