Adelka és Tildi
Amerikában valami oknál fogva a házastársak barátok maradnak a válás után is, még akkor is ha nem kötik össze őket utódok. Igy lett ez Tildi és Lajos esetében is. Az ex és az új feleség barátnők lettek. Inkább telefonos csevegéseik voltak, mint személyes. Én Lajos temetésén találkoztam Tildivel és bevallom, hogy a hallottak ellenére is megállapítottam, hogy szerethető " lady ". Visszaköltözésem után éreztük Lajos hiányát és észrevettem, hogy háziasszonyom gyakrabban nyúl a pohárhoz, mint azelött tette. " Búfelejtő ". Ennek ellenére, ahogy a többi amerikai ember, ő is beűlt az aranyszínű Pontiacba és vásárolni, vagy baráti látogatásokra ment. Imádta a kötésre való fonalakat, holott életében még egy sálat sem kötött. A színek rabja volt.. Már annyi fonalat halmozott össze, hogy az alagsorban zsákokban álltak a fonalak. Én sem tudtam feldolgozni azt a mennyiséget, pedig akkor már az egész családja az én kötött takaróim alatt tespedt. Még élt az Édesanyja ( 1978 augusztusban halt meg ),aki nem volt egy percig sem magatehetetlen. Olvasott egész nap, de az ajtót bekellett zárni, ha magára maradt. Később a telefonra is zár került, mert előfordúlt, hogy hívta a Police -t, hogy őt elrabolták és itt van bezárva. Adelka távollétében rátörték az ajtót, hogy a rabságból kimentsék. Valóban " elrabolták ", mert az addigi életét a farmon töltötte a fiával és annak családjával közel 80 évesen.
Közeledett Lajos halálának évfordúlója. Az özvegyek megbeszélték, hogy közösen mennek a temetőbe. Szabadnapom volt, így már délelött leróttam kegyeletem a temetőben. Tildi megérkezett du. 2 óra tájban. A virágcsokrot a kocsimban hagytam - mondta, mert úgyis én fogok vezetni a temetőbe. Sírtak, nevettek az özvegyek és közben emelgették a poharat, amikben kanadai whiskey volt. Én a szájtáti " nézőközönség " csak sört ittam és hallgattam Lajos erényeit az özvegyek szájából. Ahogy haladt az idő, éreztem, hogy ma itt én leszek a sofőr. Kimentem Tildi kocsijához, kivettem a csokor virágot, amit betettem az enyémbe. Akkor már egy piros Chevrolet Camaro sportkocsi boldog tulajdonosa voltam. Igaz, hogy vezetés közben egy parányi kavicsot is megérzett a hátsóm, mert a földön ülve érzi magát a sportkocsiban aki vezeti. Hiába tápászkodtak az özvegyek, nem sikerűlt megindulni. Lelkesedtek az ajánlatomnak, hogy kiviszem őket a temetőbe. A hátsó ülésre gyömöszöltem be őket, ami egy sportkocsiban elég szűk hely. Már ott voltunk a temető bejáratánál, de az özvegyeknek nem hiányzott a virág. Megérkezve karonfogták egymást, támolyogtak a sírhoz. Mögöttük lépkedve nálam voltak a virágok. Soha nem láttam hasonlót. Egy férfi sírjára két volt feleség hullatta a könnyeit. A virágokat egyik sem hiányolta, de örültek, hogy én megmentettem őket.
A temetői látogatás végeztével Adelka közölte, hogy most pedig vacsorázni viszlek benneteket. " Ponderosa " étterem, ami egyébként is a kedvencem volt. Ott még a rosszpénzt sem ismerték jobban, mint engem. Egy négy személyes " szeparét " választottunk. Mindenki megrendelte a kedvére való vacsorát, majd a pincér hozta a rendelt italokat. Két kanadai whiskey - egy pohár sör. Megvacsoráztunk, de arra az estére bizonyára csak a pincér és én emlékezem. Tildi dohányzott és parókát viselt. Nem tetszett neki a barna haja, neki fekete kellett. Rágyújtott, de az öngyújtó lángja a parókában ért véget. Lángra lobbant a feje. Szemben ültem velük, így az asztalon átnyúlva lekaptam Tildi fejéről a parókát, ami a földön ( szőnyegen ) porrá égett. Sikoltozás az egész étteremben, rohant a pincér hozzám. " Honnan hoztad Liz ezt a két részeg asszonyt? Kérlek, amilyen gyorsan csak tudod, takarítsd ki őket innen. " Jó - jó de előbb fizetek - mondtam. " Ne fizessél te semmit csak el innen minél előbb. Egyenként támogattam ki őket a kocsimhoz és haza érve Adelka csak annyit mondott Tildinek: " te részeg Qurva ! "
--- Hogy ez fedte - e a valóságot? Még ennyi év távlatából sem tudom.
2012.május 10. Saller Molnár Erzsébet
német vizsla
2012. május 10., csütörtök
2012. május 8., kedd
Garai Gábor
Június
Tudom, meghalnék idegenben:
Ott még a fák sem ilyenek,
nem virít bodza a berkekben,
akácok könnye sem pereg:
nem részegít a széna illat,
nem villámfénnyel jön a nyár,
nem így táncol felhőn a csillag,
nem szédűl az égtől a táj...
Meghalok itt is a gyönyörtől,
hogy a repceföld színarany,
hogy a lomb oly zöld szinte tombol,
s a kőnek is illata van:
hogy áll a búza nyers kalásza,
mintha világot nemzene,
s e tájon az lel csak magára,
ki végleg egyesült vele.
2012 . május 8. Saller Molnár Erzsébet
Tudom, meghalnék idegenben:
Ott még a fák sem ilyenek,
nem virít bodza a berkekben,
akácok könnye sem pereg:
nem részegít a széna illat,
nem villámfénnyel jön a nyár,
nem így táncol felhőn a csillag,
nem szédűl az égtől a táj...
Meghalok itt is a gyönyörtől,
hogy a repceföld színarany,
hogy a lomb oly zöld szinte tombol,
s a kőnek is illata van:
hogy áll a búza nyers kalásza,
mintha világot nemzene,
s e tájon az lel csak magára,
ki végleg egyesült vele.
2012 . május 8. Saller Molnár Erzsébet
2012. április 12., csütörtök
Mrs. Adele Luetjen
DELL
Özvegy asszony volt, idős Édesanyjával élt Windsorban, aki Anna E. Stankevich volt és az első Amerikába kivándorló Litvániából 15 évesen. Még láthattam a hatalmas farmot, amin a család dohány termesztéssel foglalkozott. Dellnek egy fia és két fiú unokája az államunk fővárosában Hartfordon laktak. ( Connecticut ) Rangos, szép nagy háza volt Adelkának, annak az emeletét adta ki albérletbe Lajosnak. Az albérlőből barát lett, majd szerető, végül férj. Amikor engem befogadtak, a berendezett emelet üresen állt, így az lett az én átmeneti otthonom.
Dell közelében még az is kénytelen volt megtanulni angolul, aki nem akart. Én akartam és hihetetlen gyorsan haladtam. Már nem mentem be a suszterhoz kenyeret venni, mert az is előfordult. Bár nem az én vétkem volt. Nem én tettem ki a kirakatba a méretes plakátot rajta egy jó pufókra sült kenyérrel. De az már az én problémám volt, hogy nem értettem meg, ami írva volt rá. " ELKÖLTÖZTÜNK stb... "
Hosszú ideig laktam náluk, de a céljaim eléréséhez önállósítani kellett magam. Iskola, jobban fizető állás a fővárosban, ezért fájó szívvel, de költöznöm kellett. Hiányzott nagyon a felettem való " anyáskodás ", gyakran látogattam párt fogóimat. Így volt ez 1977. márc.23.-án este is.
Dell tele volt kérdéssel, alig győztem válasszal, Lajos viszont szokatlanul viselkedett. Túl vidám volt. Nekem ez rossz előjele volt valaminek, amit még ma sem tudnék megnevezni. Valami olyan viselkedés, hogy " na, még utoljára mindent bele." Sokáig maradtam náluk, mert éreztem, hogy nehéz elszakadni tőlük. Már este 10 óra elmúlt, amikor Lajos kikísért, sokáig öleltük egymást szavak nélkül és csak - csak kicsúszott a számon : " Ugye nem ön gyilkosságra készülsz? "- " Mi okom lenne rá? " Már a lakásomban voltam, de nagyon felkavart állapotban. Hiába feküdtem le, nem tudtam elaludni. Felvillant bennem az a jelenet, amikor kb. előtte januárban, hóesésben délelőtt megjelent az albérletem főbejáratánál. Egy emeletes háznak a földszintjét béreltem. A csengetésre ajtót nyitottam és hirtelen nem Lajost, hanem egy kopott, elnyűtt, vándor koldust láttam az ajtóm előtt. A látogatást nem tudtam mire vélni? Olyan volt, mint aki elbúcsúzni jött, mint akinek számon kérni valója van rajtam. Semmi számadással nem voltam adósa. Mégis mit akart? Talán csak látni kívánt engem? Mondani akart valamit? Ezen töprengtem a sötétben, amikor csörgött a telefonom hajnal 3- kor. Dell zokogott, alig értettem.
" Meghalt Lajos. " Úgy éreztem, hogy nem egészen ért váratlanul, mert már a hajnalt megelőző este éreztem, hogy valami történni fog. Azon az estén én már nem azt a Lajost láttam, akit évek óta ismertem. Az a Lajos nem szokott fehér inget és nyakkendőt kötni a tiszteletemre. Az a Lajos higgadt, komoly és bölcs ember volt. Aki vele helyet cserélt, nem tudom ki volt?
A temetés után még gyakrabban látogattam Dellt. Minden látogatásomkor elhangzott, hogy költözzek vissza hozzá. Lajost nagyon szerette és éreztem, hogy én is alkatrésze voltam annak a szerkezetnek, ami a számára most végleg szétesett.
Szeptemberben már újra ott laktam az emeleten és még 5 évet töltöttem együtt Dellel.
Úgy érzem most utólag is, hogy érdemes volt. Nélküle sokkal szegényebben ballagnék az emlékek útján, kevesebb élmény fűzne Amerikához, mert alapjában véve Ő egy nagyon értékes, vidám, művelt kiváló humorral megáldott hölgy volt.
Befogom dobni a hálómat az emlékeim tavába és kihalászom belőle a legjobb eseményeket.
2012. április 12. Saller Molnár Erzsébet
Özvegy asszony volt, idős Édesanyjával élt Windsorban, aki Anna E. Stankevich volt és az első Amerikába kivándorló Litvániából 15 évesen. Még láthattam a hatalmas farmot, amin a család dohány termesztéssel foglalkozott. Dellnek egy fia és két fiú unokája az államunk fővárosában Hartfordon laktak. ( Connecticut ) Rangos, szép nagy háza volt Adelkának, annak az emeletét adta ki albérletbe Lajosnak. Az albérlőből barát lett, majd szerető, végül férj. Amikor engem befogadtak, a berendezett emelet üresen állt, így az lett az én átmeneti otthonom.
Dell közelében még az is kénytelen volt megtanulni angolul, aki nem akart. Én akartam és hihetetlen gyorsan haladtam. Már nem mentem be a suszterhoz kenyeret venni, mert az is előfordult. Bár nem az én vétkem volt. Nem én tettem ki a kirakatba a méretes plakátot rajta egy jó pufókra sült kenyérrel. De az már az én problémám volt, hogy nem értettem meg, ami írva volt rá. " ELKÖLTÖZTÜNK stb... "
Hosszú ideig laktam náluk, de a céljaim eléréséhez önállósítani kellett magam. Iskola, jobban fizető állás a fővárosban, ezért fájó szívvel, de költöznöm kellett. Hiányzott nagyon a felettem való " anyáskodás ", gyakran látogattam párt fogóimat. Így volt ez 1977. márc.23.-án este is.
Dell tele volt kérdéssel, alig győztem válasszal, Lajos viszont szokatlanul viselkedett. Túl vidám volt. Nekem ez rossz előjele volt valaminek, amit még ma sem tudnék megnevezni. Valami olyan viselkedés, hogy " na, még utoljára mindent bele." Sokáig maradtam náluk, mert éreztem, hogy nehéz elszakadni tőlük. Már este 10 óra elmúlt, amikor Lajos kikísért, sokáig öleltük egymást szavak nélkül és csak - csak kicsúszott a számon : " Ugye nem ön gyilkosságra készülsz? "- " Mi okom lenne rá? " Már a lakásomban voltam, de nagyon felkavart állapotban. Hiába feküdtem le, nem tudtam elaludni. Felvillant bennem az a jelenet, amikor kb. előtte januárban, hóesésben délelőtt megjelent az albérletem főbejáratánál. Egy emeletes háznak a földszintjét béreltem. A csengetésre ajtót nyitottam és hirtelen nem Lajost, hanem egy kopott, elnyűtt, vándor koldust láttam az ajtóm előtt. A látogatást nem tudtam mire vélni? Olyan volt, mint aki elbúcsúzni jött, mint akinek számon kérni valója van rajtam. Semmi számadással nem voltam adósa. Mégis mit akart? Talán csak látni kívánt engem? Mondani akart valamit? Ezen töprengtem a sötétben, amikor csörgött a telefonom hajnal 3- kor. Dell zokogott, alig értettem.
" Meghalt Lajos. " Úgy éreztem, hogy nem egészen ért váratlanul, mert már a hajnalt megelőző este éreztem, hogy valami történni fog. Azon az estén én már nem azt a Lajost láttam, akit évek óta ismertem. Az a Lajos nem szokott fehér inget és nyakkendőt kötni a tiszteletemre. Az a Lajos higgadt, komoly és bölcs ember volt. Aki vele helyet cserélt, nem tudom ki volt?
A temetés után még gyakrabban látogattam Dellt. Minden látogatásomkor elhangzott, hogy költözzek vissza hozzá. Lajost nagyon szerette és éreztem, hogy én is alkatrésze voltam annak a szerkezetnek, ami a számára most végleg szétesett.
Szeptemberben már újra ott laktam az emeleten és még 5 évet töltöttem együtt Dellel.
Úgy érzem most utólag is, hogy érdemes volt. Nélküle sokkal szegényebben ballagnék az emlékek útján, kevesebb élmény fűzne Amerikához, mert alapjában véve Ő egy nagyon értékes, vidám, művelt kiváló humorral megáldott hölgy volt.
Befogom dobni a hálómat az emlékeim tavába és kihalászom belőle a legjobb eseményeket.
2012. április 12. Saller Molnár Erzsébet
2012. március 9., péntek
ALAJOS
LAJOS.
Gép szerelőként dolgozott Budapesten egy szövő gyárban, mielőtt 1956 - ban ő is a távozás mezejére lépett. A gágogó libák is ezt tették, akiket már ismert Budapesten. Ők is, mint a többi "messziről jött ember, azt mond amit akar " - nagy exisztenciát hagytak maguk után. Nagy veszteségekről gágogtak mindig, amíg Lajos elmondta nekem a valóságot. A Nagy Lajos utcában egy 5 x 5 méteres albérletet, a főgúnár az autóbuszt, amit vezetett, a liba pedig bizonyára a villamosok csengőit hiányolta, amiken kalauzként dolgozott. Egyetlen sarjukat 11 évesen vitték világgá, akiből Amerikában villamos mérnök lett. A szülei gyári munkásként dolgoztak. Mivel az itthoni famíliában sem le, sem felmenő ágon senki nem jutott tovább a 6 eleminél, gúnárék szent meggyőződése volt, hogy az ő menyük csak " Miss. Amerika " lehet.
Lajos vasesztergályosként dolgozott és gúnárék bár nem laktak közel, nagyon ragaszkodtak a barátságához. Pár év elteltével Lajos megnősült, feleségül vett egy amerikai hölgyet Matildát.
Tildi fogászati aszisztensnő volt, akinek a szerda volt mindig a szabadnapja a hétvégén kívül.
A többit mondja el Lajos: " Miért váltam el tőle? Már a kezdetben feltűnő volt, hogy minden szerdán viharzó jókedvűen várt haza. Aztán elérkezett az idő, amikor olyan részeg volt, hogy beszélni sem tudott. Ilyenkor a heverőn feküdt, mellette a whiskys üveg, a hamutartóban félig szívott kialudt cigaretták jelezték, hogyan telt a szabadnap. Egyszer a születésnapján elvittem vacsorázni egy elegáns étterembe, ahol nagyon gyakran nyúlt a pohárhoz. Vacsora után kimentem a mosdóba, vissza érve nem láttam a feleségem az asztalnál. Biztosra vettem, hogy közben ő is a mosdóba ment. Vártam, de helyette a pincér lépett oda hozzám és diszkréten a fülembe súgta : " a lady az asztal alatt van ." A pincér szólt az ajtónál őrködő embernek, akinek a segítségével kivonszoltuk a kocsiba. Haza érve benne is hagytam, amíg annyira magához tért, hogy vezethetővé vált. Elég volt ! Beadtam a váló pert , útjaink békésen elváltak. Független ember lettem de otthonom nem volt. Tildi boldogan engedélyezte, hogy maradjak ott amíg nem találok lakást. Albérlet után kutatva kerültem Adele házának emeletére. Utoljára az Édesanyám gondoskodott rólam úgy, ahogy Dell tette. Nem engedte a ruháimat a mosodába vinni, rendet és tisztaságot tartott mindig a lakosztályomban. "
Hát látod " ides ", ilyen az élet. Szerelmek jönnek, mennek és az élet megy tovább. Ami tegnap még nagyon fájt, holnap már sajogni sem fog. Erre mindig emlékezz, bármi történik veled.
Megjegyeztem és ezzel a tudattal élve könnyebbé vált az életem.
2012.március 8. Saller Molnár Erzsébet
Az első Karácsonyom a Pártfogóimmal
Gép szerelőként dolgozott Budapesten egy szövő gyárban, mielőtt 1956 - ban ő is a távozás mezejére lépett. A gágogó libák is ezt tették, akiket már ismert Budapesten. Ők is, mint a többi "messziről jött ember, azt mond amit akar " - nagy exisztenciát hagytak maguk után. Nagy veszteségekről gágogtak mindig, amíg Lajos elmondta nekem a valóságot. A Nagy Lajos utcában egy 5 x 5 méteres albérletet, a főgúnár az autóbuszt, amit vezetett, a liba pedig bizonyára a villamosok csengőit hiányolta, amiken kalauzként dolgozott. Egyetlen sarjukat 11 évesen vitték világgá, akiből Amerikában villamos mérnök lett. A szülei gyári munkásként dolgoztak. Mivel az itthoni famíliában sem le, sem felmenő ágon senki nem jutott tovább a 6 eleminél, gúnárék szent meggyőződése volt, hogy az ő menyük csak " Miss. Amerika " lehet.
Lajos vasesztergályosként dolgozott és gúnárék bár nem laktak közel, nagyon ragaszkodtak a barátságához. Pár év elteltével Lajos megnősült, feleségül vett egy amerikai hölgyet Matildát.
Tildi fogászati aszisztensnő volt, akinek a szerda volt mindig a szabadnapja a hétvégén kívül.
A többit mondja el Lajos: " Miért váltam el tőle? Már a kezdetben feltűnő volt, hogy minden szerdán viharzó jókedvűen várt haza. Aztán elérkezett az idő, amikor olyan részeg volt, hogy beszélni sem tudott. Ilyenkor a heverőn feküdt, mellette a whiskys üveg, a hamutartóban félig szívott kialudt cigaretták jelezték, hogyan telt a szabadnap. Egyszer a születésnapján elvittem vacsorázni egy elegáns étterembe, ahol nagyon gyakran nyúlt a pohárhoz. Vacsora után kimentem a mosdóba, vissza érve nem láttam a feleségem az asztalnál. Biztosra vettem, hogy közben ő is a mosdóba ment. Vártam, de helyette a pincér lépett oda hozzám és diszkréten a fülembe súgta : " a lady az asztal alatt van ." A pincér szólt az ajtónál őrködő embernek, akinek a segítségével kivonszoltuk a kocsiba. Haza érve benne is hagytam, amíg annyira magához tért, hogy vezethetővé vált. Elég volt ! Beadtam a váló pert , útjaink békésen elváltak. Független ember lettem de otthonom nem volt. Tildi boldogan engedélyezte, hogy maradjak ott amíg nem találok lakást. Albérlet után kutatva kerültem Adele házának emeletére. Utoljára az Édesanyám gondoskodott rólam úgy, ahogy Dell tette. Nem engedte a ruháimat a mosodába vinni, rendet és tisztaságot tartott mindig a lakosztályomban. "
Hát látod " ides ", ilyen az élet. Szerelmek jönnek, mennek és az élet megy tovább. Ami tegnap még nagyon fájt, holnap már sajogni sem fog. Erre mindig emlékezz, bármi történik veled.
Megjegyeztem és ezzel a tudattal élve könnyebbé vált az életem.
2012.március 8. Saller Molnár Erzsébet
Az első Karácsonyom a Pártfogóimmal2012. március 4., vasárnap
2012. március 3., szombat
VADVILÁG
Dió héjban az a kegyetlen 22 év.
Nem túlzás ! Ismeretlen , cifra rongyokba öltözött vad világban éreztem magam. A napok a hetek a hónapok múlásával, egyre jobban idegenné vált minden. Nem tudtam leborulni a gazdagság előtt és imádattal bámulni rá. A lélek gazdagsága , az Isten közelségének érzése mindennél nagyobb kincset jelentett nekem. A lelkem szárnyalt , mert éreztem , hogy Isten nagyon szorosan fogja a kezem. A hitem és imáim , átsegítettek minden nehézségen .
" Imádlak, mert te vagy egyedül imádásra méltó és dicsőséges . főképpen megaláztatásodban . az emberektől való megvettetésedben. Én Istenem, én mindenem ! Téged bírni annyi, mint mindent bírni ami bírható. Örök Atya , add nekem magadat. Szívem telve van és túlárad minden jótól, ha téged bírlak. De nélküled semmi vagyok , elhervadok , széthullok és elpusztulok . Én Uram és én Istenem , add nekem magadat és semmi mást ! " ( John Henry Newman )
A gágogó libák győztek, ( mint Szent Márton esetében is ) jó volt távol lenni a bűvkörükből. A házasságot már ígérgetések mellett sem vállaltam volna be. Az Úr hozzásegített, hogy tisztán lássam és érezzem, hogy akit elveszítettem, annyit ér csak, mint egy pár lukas, kopott kesztyű, amit a szemétbe hajítanak. Miután megkaptam az engedélyt ( zöldkártya ) a további amerikai tartózkodásomhoz, tele voltam akarattal és megvalósítási vággyal. Tömeg közlekedés hiányában a legnagyobb problémát a munkába járás okozta. 1973 május 8.-án lett jogosítványom és egy használt de nagyon szép Pontiac Tempest kocsim. Óriási fordulatot vett az életem. Szabadon szárnyalhattam a céljaim felé. Mindenek felett a legfontosabb cél az volt, hogy újra az én gyönyörű Európámban éljek. De addig hosszú az út és csak a két dolgos kezemmel építhetem meg, hogy járható legyen. Az amerikai állam polgárságot megkaptam, de ez nem jelentett akkora fordulatot az életemben, mint 1979 október 18. Sikeres állam vizsgát tettem és attól a naptól kezdve diplomás ápoló nő lettem. Nem kellett soha többet a szabadnapjaimon takarítást vállalnom a lusta, gazdag, koszban élő feleségek otthonában. Nem kellett üvöltő, neveletlen gyerekekre vigyáznom, akiknek a szülei szórakozni mentek. A még nagyobb boldogság sokat váratott magára, de az is megérkezett. Megszűntem albérlő lenni ! 1983 december 24.-én már a saját házamban égtek a gyertyák a Karácsonyfámon. Gondolatban átrepültem az Óceánt, benéztem a szeretteim házainak ablakain. Hallottam az éjféli misére hívó harangok hangját, láttam a hóval borított Bakonyt, a Nagyapám vízimalmát, a lefagyott vizes kereket, a vastagra fagyott tó jegét, amin ott bukdácsolt egy copfos lányka, a korcsolyás lábai égnek álltak, de ő csak nevetett, sikongatott és próbálkozott újra.
-- A kandallómban égett a tűz, néztem a felfelé igyekvő lángokat és nem voltam egyedül. Az emlékezés megszépíti a messzeséget és a szeretet az otthon maradottak iránt örök és múlhatatlan. Ez az érzés éltetett 22 éven át, amikor 1994-ben végetért az " önkéntes száműzetés. " Én akartam, hogy végre véget érjen.
--Este indultunk New Yorkból. A gép felszállt velünk, lenéztem a fényárban úszó városra és nem fájt, hogy a lábaim mindörökre elszakadtak az amerikai földtől. Sírás helyett imádkoztam, megköszöntem az Úrnak, hogy mindig fogta a kezem és segített, hogy kibírjam azt a nehéz 22 évet. Imádkoztam, hogy szerencsésen haza érjünk, mert a kutyám, az én egyetlen hű társam Jessamine is velem utazott. Együtt éltünk , együtt hagytuk el Amerikát és boldogan repültünk HAZA ! Valóra vált a 22 éven át tartó nagy álom! Gyönyörű volt az ébredés !
Nem túlzás ! Ismeretlen , cifra rongyokba öltözött vad világban éreztem magam. A napok a hetek a hónapok múlásával, egyre jobban idegenné vált minden. Nem tudtam leborulni a gazdagság előtt és imádattal bámulni rá. A lélek gazdagsága , az Isten közelségének érzése mindennél nagyobb kincset jelentett nekem. A lelkem szárnyalt , mert éreztem , hogy Isten nagyon szorosan fogja a kezem. A hitem és imáim , átsegítettek minden nehézségen .
" Imádlak, mert te vagy egyedül imádásra méltó és dicsőséges . főképpen megaláztatásodban . az emberektől való megvettetésedben. Én Istenem, én mindenem ! Téged bírni annyi, mint mindent bírni ami bírható. Örök Atya , add nekem magadat. Szívem telve van és túlárad minden jótól, ha téged bírlak. De nélküled semmi vagyok , elhervadok , széthullok és elpusztulok . Én Uram és én Istenem , add nekem magadat és semmi mást ! " ( John Henry Newman )
A gágogó libák győztek, ( mint Szent Márton esetében is ) jó volt távol lenni a bűvkörükből. A házasságot már ígérgetések mellett sem vállaltam volna be. Az Úr hozzásegített, hogy tisztán lássam és érezzem, hogy akit elveszítettem, annyit ér csak, mint egy pár lukas, kopott kesztyű, amit a szemétbe hajítanak. Miután megkaptam az engedélyt ( zöldkártya ) a további amerikai tartózkodásomhoz, tele voltam akarattal és megvalósítási vággyal. Tömeg közlekedés hiányában a legnagyobb problémát a munkába járás okozta. 1973 május 8.-án lett jogosítványom és egy használt de nagyon szép Pontiac Tempest kocsim. Óriási fordulatot vett az életem. Szabadon szárnyalhattam a céljaim felé. Mindenek felett a legfontosabb cél az volt, hogy újra az én gyönyörű Európámban éljek. De addig hosszú az út és csak a két dolgos kezemmel építhetem meg, hogy járható legyen. Az amerikai állam polgárságot megkaptam, de ez nem jelentett akkora fordulatot az életemben, mint 1979 október 18. Sikeres állam vizsgát tettem és attól a naptól kezdve diplomás ápoló nő lettem. Nem kellett soha többet a szabadnapjaimon takarítást vállalnom a lusta, gazdag, koszban élő feleségek otthonában. Nem kellett üvöltő, neveletlen gyerekekre vigyáznom, akiknek a szülei szórakozni mentek. A még nagyobb boldogság sokat váratott magára, de az is megérkezett. Megszűntem albérlő lenni ! 1983 december 24.-én már a saját házamban égtek a gyertyák a Karácsonyfámon. Gondolatban átrepültem az Óceánt, benéztem a szeretteim házainak ablakain. Hallottam az éjféli misére hívó harangok hangját, láttam a hóval borított Bakonyt, a Nagyapám vízimalmát, a lefagyott vizes kereket, a vastagra fagyott tó jegét, amin ott bukdácsolt egy copfos lányka, a korcsolyás lábai égnek álltak, de ő csak nevetett, sikongatott és próbálkozott újra.
-- A kandallómban égett a tűz, néztem a felfelé igyekvő lángokat és nem voltam egyedül. Az emlékezés megszépíti a messzeséget és a szeretet az otthon maradottak iránt örök és múlhatatlan. Ez az érzés éltetett 22 éven át, amikor 1994-ben végetért az " önkéntes száműzetés. " Én akartam, hogy végre véget érjen.
--Este indultunk New Yorkból. A gép felszállt velünk, lenéztem a fényárban úszó városra és nem fájt, hogy a lábaim mindörökre elszakadtak az amerikai földtől. Sírás helyett imádkoztam, megköszöntem az Úrnak, hogy mindig fogta a kezem és segített, hogy kibírjam azt a nehéz 22 évet. Imádkoztam, hogy szerencsésen haza érjünk, mert a kutyám, az én egyetlen hű társam Jessamine is velem utazott. Együtt éltünk , együtt hagytuk el Amerikát és boldogan repültünk HAZA ! Valóra vált a 22 éven át tartó nagy álom! Gyönyörű volt az ébredés !
Miért vállaltam be az " Önkéntes száműzetést ", pontosítva az ott maradást 22 évig ? " Posta fordultjával " hazajöhettem volna, de hova ? Mindent felégettem magam mögött. Az állásom felmondtam, a lakásom eladtam, pénzem, mindenem az Apámnak és a testvéremnek adtam. Nekem maradt két bőrönd, összesen 20kg. volt minden vagyonom. Abból kb. 10 kg. ajándék a sarlatánoknak. Mihez kezdtem volna itthon üres zsebbel ? Amerika nem csak szerelemből áll és nem csak egy férfinak csúfolt varangy élt benne. Az a varangy, aki olyan magabiztosnak mutatta magát ismerkedésünk idején, aki 1970 júliustól 1972 októberig hétszer ( 7 ) repült haza hozzám, ott a gágogó libáktól már nem védett meg engem. Felsem merült bennem, hogy esetleg megfutamodjak. Ne hogy már egy villamoskalauznő döntsön az én sorsom felett. Amerika ad lehetőséget mindenkinek, csak élni kell vele. Ahogy szoktam volt mondani : " Amerika nem elég egymagában, oda ember is kell ! " Nekem megadta amit vártam tőle, de én sem maradtam adósa. Közben voltak mindig hódolóim. Az eljegyzésig kétszer eljutottam, de a halál kanyart sikeresen kikerültem másodszor is. Egy házassággal véget ért volna a nagy álom és idegen földön várnám a halált. Haza vágytam minden nap, de ahhoz megkellet művelnem azt a biztonságos talajt, amibe nem a gondok magvait fogom elvetni Magyarországon. Sikerült !
2012.március 1. Saller Molnár Erzsébet
2011. december 17., szombat
ADVENT
Az első amerikai Karácsony.
Ott is van várakozás, de nem a Megváltónk születésére várakoznak ott az emberek, hanem
arra, hogy mit fog hozni a nálunk Mikulásnak ismert Santa, aki a kéményeken át nyuvassza be magát a kandallón, hogy letegye az ajándékot a már felállított karácsonyfa alá. Rénszarvas szánon érkezik, a gyerekek tesznek ki a szarvasoknak tejet meg süteményt. Ha a szomszéd macskája nem eszi meg reggelre, akkor a szülők eltüntetik. Én nem vártam Santát, elindultam a hóesésben megkeresni az első templomot. Ott álltam a Szent József Katedrálisban abban az ismeretlen tömegben, amihez semmi közöm nem volt. Akkor még latinúl volt a szertartás, így nem lepett meg a " Silent Night " ( csendes éj ) hallása sem. Mindent tudtam, csak azt nem, hogy miért borultak egymás vállára az emberek ? Ezt még ma sem tudom, csak sejtem, hogy valami bűnbocsánatot kértek egymástól. Nekem nem volt senkim, akitől bocsánatot kérjek, csak a szeretteim, akiket elhagytam Magyarországon. Értük imádkoztam, értük térdelve kértem bocsánatot, hogy elhagytam őket. A rongyos mocskos ruhámból kivetkőzve éreztem, hogy még sokat fogok tenni értük. Karácsony éjjelén hazavánszorogtam azokhoz, akik befogadtak. Adele a drága amerikai lady akiről még sokat fogok írni. A férje magyar volt, akihez 65 évesen ment feleségűl.Lajos sokkal fiatalabb volt, mégis előbb meghalt. Nekem ez katasztrófa volt.
Közben a " bájgunár " is felfedezte a hollétemet, de ez már csak annyi volt, mint a kákán csomót keresni. Az életemből kilett iktatva még akkor is, hogy évekig zaklatott.
Amikor ezeket a sorokat írom, majdnem 40 év telt el és ő sem lett boldogabb, mint én, de még nem tudott végleg elszakadni tőlem. Én hazaköltöztem, ő meg az Atlanti Óceánon túl talán szánja- bánja azt, hogy nem tudott úrrá lenni saját magán. A rikácsoló liba győzött. Minden gágogása hatásos volt. Van egy fia, aki 67 éves és még utánam soha nem volt boldog.
2011. december 17. Saller Molnár Erzsébet
Ott is van várakozás, de nem a Megváltónk születésére várakoznak ott az emberek, hanem
arra, hogy mit fog hozni a nálunk Mikulásnak ismert Santa, aki a kéményeken át nyuvassza be magát a kandallón, hogy letegye az ajándékot a már felállított karácsonyfa alá. Rénszarvas szánon érkezik, a gyerekek tesznek ki a szarvasoknak tejet meg süteményt. Ha a szomszéd macskája nem eszi meg reggelre, akkor a szülők eltüntetik. Én nem vártam Santát, elindultam a hóesésben megkeresni az első templomot. Ott álltam a Szent József Katedrálisban abban az ismeretlen tömegben, amihez semmi közöm nem volt. Akkor még latinúl volt a szertartás, így nem lepett meg a " Silent Night " ( csendes éj ) hallása sem. Mindent tudtam, csak azt nem, hogy miért borultak egymás vállára az emberek ? Ezt még ma sem tudom, csak sejtem, hogy valami bűnbocsánatot kértek egymástól. Nekem nem volt senkim, akitől bocsánatot kérjek, csak a szeretteim, akiket elhagytam Magyarországon. Értük imádkoztam, értük térdelve kértem bocsánatot, hogy elhagytam őket. A rongyos mocskos ruhámból kivetkőzve éreztem, hogy még sokat fogok tenni értük. Karácsony éjjelén hazavánszorogtam azokhoz, akik befogadtak. Adele a drága amerikai lady akiről még sokat fogok írni. A férje magyar volt, akihez 65 évesen ment feleségűl.Lajos sokkal fiatalabb volt, mégis előbb meghalt. Nekem ez katasztrófa volt.
Közben a " bájgunár " is felfedezte a hollétemet, de ez már csak annyi volt, mint a kákán csomót keresni. Az életemből kilett iktatva még akkor is, hogy évekig zaklatott.
Amikor ezeket a sorokat írom, majdnem 40 év telt el és ő sem lett boldogabb, mint én, de még nem tudott végleg elszakadni tőlem. Én hazaköltöztem, ő meg az Atlanti Óceánon túl talán szánja- bánja azt, hogy nem tudott úrrá lenni saját magán. A rikácsoló liba győzött. Minden gágogása hatásos volt. Van egy fia, aki 67 éves és még utánam soha nem volt boldog.
2011. december 17. Saller Molnár Erzsébet
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
