Újra ott vagyok!
Ott, ahonnan elindultam haza a gyönyörű Magyar országra. Egy ilyen találkozást a szeretteimmel és az emlékekkel, amik újjá éledtek minden lépésemben, nem volt könnyű magam mögött hagyni. Már nem vonhattam magam felelősségre, hogy mit keresek én ebben a cifra rongyokba bugyolált idegen világban, mert a terveimet megkellet valósítanom és végig csinálni azt az időt, amit rám szabott a sors. Társként kellett elviselnem a megpróbáltatásokat és én hősiesen tűrtem.
A megérkezésem után még egy napot pihenhettem, mert a " jet leg " nálam is jelentkezett minden 12 órás repülő út miatt. Először mentem dolgozni, ami este 19 órától reggel 7-ig tartott. Úgy mentem be a munka helyemre, mintha megint egy idegen országba kerültem volna. Nem tartott sokáig a magam beiktatása a megszokott vágányra, de bizonyára gyorsvonaton mentem, mert éjfélkor " ebédidő " volt és rádöbbentem, hogy a magammal hozott ebédem a kocsiban maradt. Szóltam a segéd ápolóimnak, hogy lekell mennem a parkolóba bármi történne szóljanak a szomszédos osztályos nővérnek, akit természetesen én is megkértem. A kocsimhoz érve tapasztaltam, hogy nem a kocsiban maradt amit kerestem, hanem otthon. Mit tehettem? Csak annyit mondtam, hogy a " szentségit." Aztán valaki a lombos fa irányából szintén megszólalt. "Szenségi ". Azonnal tudtam, hogy az nem más, mint Mátyás a madár. Gondoltam egy merészet és nagyot, azt hogy na kis pajtás, most énekelünk. Kezdtem: csak egy kislány- jött a válasz: " szakekiszlá "- van a világon- "vanalágon "- majdnem végig énekeltük, de azt hiszem az én kis barátom nehéznek tartotta a magyar nyelvet sőt számára értelmetlennek is és úgy döntött, hogy ebből neki elég. Bearanyozta az éjszakám hátra levő részét az egészen biztos. Sokáig nem hallatta magát, majd egyszer újra rám szólt. Azt viszont én nem értettem, mert madár nyelven még a mai napon sem tudok beszélni. Egy madárnak köszönhettem, hogy újra elfogadjam az akkor még megváltoztathatatlan életet és vissza találjak egyszer az állomásra, ahonnan elindultam az ismeretlen, vadnak nevezhető világba. Az állomásra már 20 éve vissza találtam, itthon vagyok és nem cserélném el Magyar országot akkor sem, ha az egész Amerikát kapnám cserébe.
Saller Molnár Erzsébet
2014. Április 8.
német vizsla
2014. április 8., kedd
2013. augusztus 22., csütörtök
NANICA
KÖRTÉLYFÉLY
Mit gondoltok ti szarháziak, hogy hogyan lett ez a körte? A szűlőanyátoknak nem adnék belőle egy szemet sem. Amikor a ruszkik ide sereglettek a saját testemmel védtem meg a körtefát. Letépték a ruhámat egyszál bugyogóban álltam a körtefa alatt, de a körtét megvédtem. - Miért volt nekem olyan fontos az a körte? Azért, mert a fát még az Édesapám ültette. Akkor én még kislány voltam, de már pólyás koromban a tűző napon éltem a parányi életem, amikor a szüleim a földeken dolgoztak. Ismertem a vadgalamb búgó hangját, hallgattam a a kakukkmadár kiáltásait, de nem tudtam, hogy ez mekkora hatással lesz az életemre. Pillangók repdestek az arcom körül, próbáltam elkapni őket a suta kis kezemmel, de sikertelenűl. Így éltem át a Farkashegyben azt az időt, amire nagylány lettem. Én lettem a " Nanica " a Farkashegy réme.- Bizony az voltál Nanica! Rettegve mentünk ki a kakukkdombra, ami nagyapám birtoka volt, mert te megjelentél és űvöltve ordítottad, hogy mi körtét akarunk lopni. A körtefának akkor már a levele is lehullott, de Nanica emléke a szívemben örökké él.
2013.augsztus22. Saller Molnár Erzsébet
Mit gondoltok ti szarháziak, hogy hogyan lett ez a körte? A szűlőanyátoknak nem adnék belőle egy szemet sem. Amikor a ruszkik ide sereglettek a saját testemmel védtem meg a körtefát. Letépték a ruhámat egyszál bugyogóban álltam a körtefa alatt, de a körtét megvédtem. - Miért volt nekem olyan fontos az a körte? Azért, mert a fát még az Édesapám ültette. Akkor én még kislány voltam, de már pólyás koromban a tűző napon éltem a parányi életem, amikor a szüleim a földeken dolgoztak. Ismertem a vadgalamb búgó hangját, hallgattam a a kakukkmadár kiáltásait, de nem tudtam, hogy ez mekkora hatással lesz az életemre. Pillangók repdestek az arcom körül, próbáltam elkapni őket a suta kis kezemmel, de sikertelenűl. Így éltem át a Farkashegyben azt az időt, amire nagylány lettem. Én lettem a " Nanica " a Farkashegy réme.- Bizony az voltál Nanica! Rettegve mentünk ki a kakukkdombra, ami nagyapám birtoka volt, mert te megjelentél és űvöltve ordítottad, hogy mi körtét akarunk lopni. A körtefának akkor már a levele is lehullott, de Nanica emléke a szívemben örökké él.
2013.augsztus22. Saller Molnár Erzsébet
2013. augusztus 3., szombat
Kozma Mariska
Sárgul már a kukoricaszár....
Valami ismeretlen oknál fogva, a népességhez viszonyítva, elég sok szellemi fogyatékos ember élt a falunkban. A többsége aranyos volt, veszélytelen és szeretetre méltó. Nagyon szerettem őket. Micskó Béla, mint tanárember gyermeke, nekem az egyik gyermekkorom hőse volt. Ő az, aki a vasút állomáshoz közel lakott és nélküle egy vonat sem érkezett és nem ment el az állomásról. Egy nap úgy döntött, hogy felül a vonatra. Győrben leszállt, céltalanúl kószált amikor valaki felfigyelt rá. " Kit keres?" A Nyanyát!.. volt a válasz. Pisák Lidi, Póder néma, Turóczy Gyuri, néma Jóska már nehezebb esetek voltak,mert csak jelbeszédből éltek. Horváth József - az én drága Mikém, nálunk is éveket töltött el, mint Bózsi " jobbkeze". Akkor még megvolt az Apám hentes üzlete és Mike az állatokat gondozta. Miért lett " Mike " ? Azért, mert amikor kiment kukoricát kapálni a Gyuróba, még az esti harangszónál sem jött haza. Apám már a keresésére indult volna, amikor nagy mosollyal megérkezett. mutatta a dolgos kezeivel, hogy " mike "- tehát mindet megkapálta. Nagyon szerette a lovakat és mindig izgatta a lovaglás.Volt Apámnak egy szürke csődöre, akit még a ruszkik loptak valahol 1945- ben és ott hagyták nálunk. 25 évet élt velünk. Jancsika és én is az ő hátán sajátítottuk el a lovaglás szépségeit. Mike is lovagolni akart. Apám felültette a Szedres hátára és elindúlt. Elment vele az " ívókutra ", de Szedresnek valami nem tetszett és vágtában megindúlt haza. Irányt vett be az istállóba, Mike feje meg súrolta az ajtókeret felső idomát és szegény úgy terűlt el a földön, mint egy béka.
Utoljára hagytam azt, aki már nem volt veszélytelen. A mi utcánkban lakott a túlsó soron. Otthon létemkor elmentem a házukhoz, de hiába hallgatóztam, hiába kerestem a táncot, amit Kozma Mariska mindennap eljárt egy kukoricaszárral, akit a vőlegényének érzett és énekelte, hogy " sárgul már a kukoricaszár, ugye rózsám mi egymásé leszünk már ". Sokszor megzavartuk gyermekkorunkban ezt a " násztáncot " és olyankor Mariska bizony nekünk rontott volna, ha nincs közöttünk Fodor József ( Bakoma ) kerítése. Hiába kerestem az emlékeket, elmúltak, mint ahogy Mariska élete is, aki már nagyon régen az égiekkel járja a násztáncot.
2013. augusztus 3. Saller Molnár Erzsébet
Valami ismeretlen oknál fogva, a népességhez viszonyítva, elég sok szellemi fogyatékos ember élt a falunkban. A többsége aranyos volt, veszélytelen és szeretetre méltó. Nagyon szerettem őket. Micskó Béla, mint tanárember gyermeke, nekem az egyik gyermekkorom hőse volt. Ő az, aki a vasút állomáshoz közel lakott és nélküle egy vonat sem érkezett és nem ment el az állomásról. Egy nap úgy döntött, hogy felül a vonatra. Győrben leszállt, céltalanúl kószált amikor valaki felfigyelt rá. " Kit keres?" A Nyanyát!.. volt a válasz. Pisák Lidi, Póder néma, Turóczy Gyuri, néma Jóska már nehezebb esetek voltak,mert csak jelbeszédből éltek. Horváth József - az én drága Mikém, nálunk is éveket töltött el, mint Bózsi " jobbkeze". Akkor még megvolt az Apám hentes üzlete és Mike az állatokat gondozta. Miért lett " Mike " ? Azért, mert amikor kiment kukoricát kapálni a Gyuróba, még az esti harangszónál sem jött haza. Apám már a keresésére indult volna, amikor nagy mosollyal megérkezett. mutatta a dolgos kezeivel, hogy " mike "- tehát mindet megkapálta. Nagyon szerette a lovakat és mindig izgatta a lovaglás.Volt Apámnak egy szürke csődöre, akit még a ruszkik loptak valahol 1945- ben és ott hagyták nálunk. 25 évet élt velünk. Jancsika és én is az ő hátán sajátítottuk el a lovaglás szépségeit. Mike is lovagolni akart. Apám felültette a Szedres hátára és elindúlt. Elment vele az " ívókutra ", de Szedresnek valami nem tetszett és vágtában megindúlt haza. Irányt vett be az istállóba, Mike feje meg súrolta az ajtókeret felső idomát és szegény úgy terűlt el a földön, mint egy béka.
Utoljára hagytam azt, aki már nem volt veszélytelen. A mi utcánkban lakott a túlsó soron. Otthon létemkor elmentem a házukhoz, de hiába hallgatóztam, hiába kerestem a táncot, amit Kozma Mariska mindennap eljárt egy kukoricaszárral, akit a vőlegényének érzett és énekelte, hogy " sárgul már a kukoricaszár, ugye rózsám mi egymásé leszünk már ". Sokszor megzavartuk gyermekkorunkban ezt a " násztáncot " és olyankor Mariska bizony nekünk rontott volna, ha nincs közöttünk Fodor József ( Bakoma ) kerítése. Hiába kerestem az emlékeket, elmúltak, mint ahogy Mariska élete is, aki már nagyon régen az égiekkel járja a násztáncot.
2013. augusztus 3. Saller Molnár Erzsébet
2013. június 24., hétfő
Szülőföldemen
Bakonyszentlászló
Azt, hogy Bózsi mit érzett abban a pillanatban, amikor újra látott-leírhatatlan. De az igen, hogy a kutyák mit műveltek velem. Ugráltak rám, nyűszítettek a boldogságtól, mert emlékeztek rám. Nem győztem a simogatást osztogatni. Kivel aludtak az első éjszakán? Mister a lábamnál, Betty a fejemnél és boldogok voltunk. A szuszogásukban benne volt minden. " Ugye itt maradsz velünk, ugye nem kell újra várni rád ? " Nem tudtam aludni, mert éreztem a parányi lelkek örömét és azt a bánatot is, amikor majd csak a lábamnyomát érzik újra. Nyár volt és a hársfa is virágzott, mert az akác már nem várt rám. Besütött a hold az ablakon és nyugtalanná váltam. Mint a gyors film a mozi vásznán, úgy rohant el szemeim elött az egész magyarországi életem. A Bakony az összes gyönyörűségével - a Kőrishegy, az Ősfenyves, a Hódosér, Az Ördögrét a Vizfölék, ahol a hóvirágot szedtem már apró gyermekkoromban. Felkeltem és útnak indultam a kutyákkal együtt. A temetőbe vittek a lábaim az Édesanyám sírjához. Égig érő fenyők voltak körülöttem, őzgidák futkostak át a temetőn, de a kutyák, akik kisérőmnek szegődtek, egy mozdulatot sem tettek. Tudták, hogy ezek a csend és a nyugalom percei, amiket nem szabad háborgatni. Hajnalig ültem az Édesanyám sírja mellett, eszembejutott, amikor megszöktűnk Nagyapa házából és térdigérő hóban elindultunk megkeresni a sírját, amikor árvák maradtunk. Most nem szöktem, de abban a nyugalomban megszületett az első versem az Édesanyámról, amit a fájdalom szült.
Korán este lett.
Rózsákat kötöz hajamba az alkony
Vörösben pompázó sugárkoszorút
A sírodnál állok - fogható a csend
S szélesnek látszik a keskeny gyalogút.
A madarak már nyugovóra tértek
Egész nap azt sírták: " korán este lett."
És a kósza szél szemébe csaptak
A rűgynek fakadó néma levelek.
Sírnak a bokrok, mert néma kő a szád
- Minden ösvényünk a csendhez vezet,
A magas falu DÓM lehullik lassan
S az elmúlás már két kézzel integet.
Hiába tetted friss földbe a tested
Percenként röppensz ki kínok ablakán
Egy pillanat volt - semmivé lett minden
-Itt állunk mi is a végzet ajtaján.
A sírodon a szél nem lenget virágot,
Hajamból szórok rád virágkoszorút
És égre nyúló fenyők illatában
Elcsendesedik a gyászos gyalogút.
A temetői csendben nézem a világot
Nélküled is némán esztelen forog
S a túlvilágon találkozni Veled
Ne kérdezd, mikor? - De útnak indulok.
Várj! Még élnem kell, átkozni harangot
Valamennyi hangja békéhez vezet
Ez az én sorsom is - hamar veszendő-
Ki tartja számon a múló éveket?
Csak Te, ki holtan is élő vagy nekem
Veled veszítek, vagy nyerek háborút
Szíveden nyugvó kezedet emeld fel s
Vedd le hajamról a virágkoszorút.
- Aztán hazamentünk csendesen. Bózsi nem is tudta, hogy hol jártunk. Az itthon töltött idő még jobban megerősítette bennem, hogy én magyar földön akarok megöregedni.
Nagyon nehéz volt a visszaút. Azt már említettem, hogy nem akartam újra átrepűlni az
Óceánt, de a svábok megtaláltak a lépcső alatt elbújva és trágár szavak kiséretében feltettek a rám várakozó gépre.
Akarva - akaratlanúl hozzászoktam, hogy a " patkányharcot " végig kell élnem és az idő majd eljön, amikor kiszállhatok a küzdelemből. Eljött és itthon értem földet végleg.
2013.Június 24. Saller Molnár Erzsébet
Azt, hogy Bózsi mit érzett abban a pillanatban, amikor újra látott-leírhatatlan. De az igen, hogy a kutyák mit műveltek velem. Ugráltak rám, nyűszítettek a boldogságtól, mert emlékeztek rám. Nem győztem a simogatást osztogatni. Kivel aludtak az első éjszakán? Mister a lábamnál, Betty a fejemnél és boldogok voltunk. A szuszogásukban benne volt minden. " Ugye itt maradsz velünk, ugye nem kell újra várni rád ? " Nem tudtam aludni, mert éreztem a parányi lelkek örömét és azt a bánatot is, amikor majd csak a lábamnyomát érzik újra. Nyár volt és a hársfa is virágzott, mert az akác már nem várt rám. Besütött a hold az ablakon és nyugtalanná váltam. Mint a gyors film a mozi vásznán, úgy rohant el szemeim elött az egész magyarországi életem. A Bakony az összes gyönyörűségével - a Kőrishegy, az Ősfenyves, a Hódosér, Az Ördögrét a Vizfölék, ahol a hóvirágot szedtem már apró gyermekkoromban. Felkeltem és útnak indultam a kutyákkal együtt. A temetőbe vittek a lábaim az Édesanyám sírjához. Égig érő fenyők voltak körülöttem, őzgidák futkostak át a temetőn, de a kutyák, akik kisérőmnek szegődtek, egy mozdulatot sem tettek. Tudták, hogy ezek a csend és a nyugalom percei, amiket nem szabad háborgatni. Hajnalig ültem az Édesanyám sírja mellett, eszembejutott, amikor megszöktűnk Nagyapa házából és térdigérő hóban elindultunk megkeresni a sírját, amikor árvák maradtunk. Most nem szöktem, de abban a nyugalomban megszületett az első versem az Édesanyámról, amit a fájdalom szült.
Korán este lett.
Rózsákat kötöz hajamba az alkony
Vörösben pompázó sugárkoszorút
A sírodnál állok - fogható a csend
S szélesnek látszik a keskeny gyalogút.
A madarak már nyugovóra tértek
Egész nap azt sírták: " korán este lett."
És a kósza szél szemébe csaptak
A rűgynek fakadó néma levelek.
Sírnak a bokrok, mert néma kő a szád
- Minden ösvényünk a csendhez vezet,
A magas falu DÓM lehullik lassan
S az elmúlás már két kézzel integet.
Hiába tetted friss földbe a tested
Percenként röppensz ki kínok ablakán
Egy pillanat volt - semmivé lett minden
-Itt állunk mi is a végzet ajtaján.
A sírodon a szél nem lenget virágot,
Hajamból szórok rád virágkoszorút
És égre nyúló fenyők illatában
Elcsendesedik a gyászos gyalogút.
A temetői csendben nézem a világot
Nélküled is némán esztelen forog
S a túlvilágon találkozni Veled
Ne kérdezd, mikor? - De útnak indulok.
Várj! Még élnem kell, átkozni harangot
Valamennyi hangja békéhez vezet
Ez az én sorsom is - hamar veszendő-
Ki tartja számon a múló éveket?
Csak Te, ki holtan is élő vagy nekem
Veled veszítek, vagy nyerek háborút
Szíveden nyugvó kezedet emeld fel s
Vedd le hajamról a virágkoszorút.
- Aztán hazamentünk csendesen. Bózsi nem is tudta, hogy hol jártunk. Az itthon töltött idő még jobban megerősítette bennem, hogy én magyar földön akarok megöregedni.
Nagyon nehéz volt a visszaút. Azt már említettem, hogy nem akartam újra átrepűlni az
Óceánt, de a svábok megtaláltak a lépcső alatt elbújva és trágár szavak kiséretében feltettek a rám várakozó gépre.
Akarva - akaratlanúl hozzászoktam, hogy a " patkányharcot " végig kell élnem és az idő majd eljön, amikor kiszállhatok a küzdelemből. Eljött és itthon értem földet végleg.
2013.Június 24. Saller Molnár Erzsébet
2013. május 15., szerda
Magyarország Te csodás
Az első utam haza. Megcsókolni egy hideg megye követ, ami Hegyeshalomban már magyar földön áll. Itthon vagyok és magyar, mindig is az maradok. A házak már kisebbek lettek, de az én érzéseim Magyar ország iránt növekedtek Bózsi boldog volt, de én szomorú a visszautat illetően.Elbújtam a lépcső alatt, de a svábok megtaláltak és szinte hajamnál fogva trágár szavak mellett löktek fel a rám várakozó gépre. Én sem maradtam adós nekik és elindultam újra a patkány harcba.
Saller Molnár Erzsébet 2013.Május 16.
2013. március 15., péntek
Van másik!
Adelka bugyogója.
Bár Adelka házában az emeleten laktam, mégis sok időt töltöttem lent az udvaron. Mindenben segítettem neki. Fűvet vágtunk, bokrokat nyestünk, kertészkedtünk és szinte elképzelhetetlennek tartottam, hogy ennek egyszer vége lesz.
Azon a délután is az újságot lapoztam az udvaron álló asztal mellett a napernyő alatt. Vadgalambok turbékoltak az égbe magasló fenyőfákon, a szomszéd kutyái csaholtak rám és szinte biztattak, hogy menj el! Honnan tudták, hogy éppen egy hirdetést olvastam az újságban. " Európai emberek bálja a lengyel klubban. " Volt rá időm meggondolni,hogy menjek vagy maradjak. Jól döntöttem, mert bepillanthattam az 56-os csürhe közé. Többségben a lengyelek voltak, akik nem a forradalom adta lehetőségből menekűltek a nincstelenségből.
Táncoltam felszabadultan mindenkivel, majdnem széttéptek a nyírségi bugrisok, akiknek a bakancsáról még potyogott le a tehénszar, de Magyarországon mindegyik orvos volt, tanár és mérnök, sőt még ügyvéd is akadt. Ejnye - bejnye!
Valaki megelégelte, hogy kézről - kézre cibáltak engem és felkért táncolni. Egy norvég villamosmérnök volt, aki éppen kiküldetésben volt Amerikában. Erre mondjuk azt, hogy ez szerelem első látásra. Alig múlt el egy év, a menyasszonya lettem. Kivolt tűzve az esküvőnk napja, amikor közölte, hogy ő nem marad Amerikában, megyünk Norvégiába. Én? Soha! Ő elment haza nélkülem én maradtam. Aztán én is a haza útat választottam, de még most 35 év után is levelezünk mert a nagy dolgok soha nem mennek feledésbe.
Vissza ugorva az időben, Adelka imádta ezt a norvégot. Valahányszor megérkezett hozzám Adelka előbb fogadta, mint én. (Állomás helye Boston volt a szomszéd államban )
De egy alkalommal megelőztem. A kocsimat mostam az udvaron, amikor a Pontiac behúzott az udvarba. Adelka erre eszevesztetten rohant ki a fogadására, amikor a félúton a bugyogójában elszakadt a gumi. A bugyogó leesett a földre. Nem tétovázott, kilépett belőle és folytatta az útját, hogy a vendéget üdvözölje. Nagy zavarban voltam, de mégis az elvesztett bugyogóra kellett figyelmeztetnem. Mit felelt rá?
Azt amit a mi híres bohócunk: " Van másik! "
2013.március 15. Saller Molnár Erzsébet
Bár Adelka házában az emeleten laktam, mégis sok időt töltöttem lent az udvaron. Mindenben segítettem neki. Fűvet vágtunk, bokrokat nyestünk, kertészkedtünk és szinte elképzelhetetlennek tartottam, hogy ennek egyszer vége lesz.
Azon a délután is az újságot lapoztam az udvaron álló asztal mellett a napernyő alatt. Vadgalambok turbékoltak az égbe magasló fenyőfákon, a szomszéd kutyái csaholtak rám és szinte biztattak, hogy menj el! Honnan tudták, hogy éppen egy hirdetést olvastam az újságban. " Európai emberek bálja a lengyel klubban. " Volt rá időm meggondolni,hogy menjek vagy maradjak. Jól döntöttem, mert bepillanthattam az 56-os csürhe közé. Többségben a lengyelek voltak, akik nem a forradalom adta lehetőségből menekűltek a nincstelenségből.
Táncoltam felszabadultan mindenkivel, majdnem széttéptek a nyírségi bugrisok, akiknek a bakancsáról még potyogott le a tehénszar, de Magyarországon mindegyik orvos volt, tanár és mérnök, sőt még ügyvéd is akadt. Ejnye - bejnye!
Valaki megelégelte, hogy kézről - kézre cibáltak engem és felkért táncolni. Egy norvég villamosmérnök volt, aki éppen kiküldetésben volt Amerikában. Erre mondjuk azt, hogy ez szerelem első látásra. Alig múlt el egy év, a menyasszonya lettem. Kivolt tűzve az esküvőnk napja, amikor közölte, hogy ő nem marad Amerikában, megyünk Norvégiába. Én? Soha! Ő elment haza nélkülem én maradtam. Aztán én is a haza útat választottam, de még most 35 év után is levelezünk mert a nagy dolgok soha nem mennek feledésbe.
Vissza ugorva az időben, Adelka imádta ezt a norvégot. Valahányszor megérkezett hozzám Adelka előbb fogadta, mint én. (Állomás helye Boston volt a szomszéd államban )
De egy alkalommal megelőztem. A kocsimat mostam az udvaron, amikor a Pontiac behúzott az udvarba. Adelka erre eszevesztetten rohant ki a fogadására, amikor a félúton a bugyogójában elszakadt a gumi. A bugyogó leesett a földre. Nem tétovázott, kilépett belőle és folytatta az útját, hogy a vendéget üdvözölje. Nagy zavarban voltam, de mégis az elvesztett bugyogóra kellett figyelmeztetnem. Mit felelt rá?
Azt amit a mi híres bohócunk: " Van másik! "
2013.március 15. Saller Molnár Erzsébet
Fellélegezve
Államvizsga.
Az is csak egy nap volt az életemben, a megpróbáltatás napja. Minden államban egyidőben szólal meg a gong, hogy kezdődik. Mielött bemehettünk a " bitófa " közelébe, azok a szegény amerikai lányok egymás kezéből tépték ki a kilincset ott, ahova a király is gyalog jár. Volt amelyik hányt, de biztos akadtak nedves és besárgúlt bugyogók is zömével.
Én senkivel nem tudattam, hogy mire készülök, mert féltem az esetleges kudarctól. Kár volt. Annak ellenére is, hogy az egész irásbeli " nyúzás " öt órán át tartott és arra sem tudok emlékezni, hogy hogyan, merre mentem haza. Amikor Adelka meglátott, biztosra vette, hogy részeg vagyok. Nem kiskaland idegen nyelven ezt vállalni. Hiába tudtam már azt a nyelvet, a gondolkodásom akkor még magyar volt.
Diplomás ápolónő lettem és attól kezdve megváltozott az egész életem. Nem kellett munka után hajnalig tanulnom és megszüntem segédápolónő lenni. Az mit jelent? Nem fogom részletezni. Rémálomnak is sok. Nem csak a fizetésem, de a munkám minősége is szárnyakat adott. Fellélegeztem! Mégis sok idő telt el, hogy nemcsak én, hanem Adelka is elhigyje azt, amit megcsináltam, amire magam is rettegve készültem.
2013. március 15. Saller Molnár Erzsébet
Az is csak egy nap volt az életemben, a megpróbáltatás napja. Minden államban egyidőben szólal meg a gong, hogy kezdődik. Mielött bemehettünk a " bitófa " közelébe, azok a szegény amerikai lányok egymás kezéből tépték ki a kilincset ott, ahova a király is gyalog jár. Volt amelyik hányt, de biztos akadtak nedves és besárgúlt bugyogók is zömével.
Én senkivel nem tudattam, hogy mire készülök, mert féltem az esetleges kudarctól. Kár volt. Annak ellenére is, hogy az egész irásbeli " nyúzás " öt órán át tartott és arra sem tudok emlékezni, hogy hogyan, merre mentem haza. Amikor Adelka meglátott, biztosra vette, hogy részeg vagyok. Nem kiskaland idegen nyelven ezt vállalni. Hiába tudtam már azt a nyelvet, a gondolkodásom akkor még magyar volt.
Diplomás ápolónő lettem és attól kezdve megváltozott az egész életem. Nem kellett munka után hajnalig tanulnom és megszüntem segédápolónő lenni. Az mit jelent? Nem fogom részletezni. Rémálomnak is sok. Nem csak a fizetésem, de a munkám minősége is szárnyakat adott. Fellélegeztem! Mégis sok idő telt el, hogy nemcsak én, hanem Adelka is elhigyje azt, amit megcsináltam, amire magam is rettegve készültem.
2013. március 15. Saller Molnár Erzsébet
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
