Magyarország Te csodás

Az  első utam haza. Megcsókolni egy hideg megye követ, ami Hegyeshalomban már magyar földön  áll. Itthon vagyok és magyar, mindig is az maradok. A házak már kisebbek lettek, de az én érzéseim Magyar ország iránt növekedtek Bózsi boldog volt, de én szomorú a visszautat illetően.Elbújtam a lépcső alatt, de a svábok megtaláltak és szinte hajamnál fogva trágár szavak mellett löktek fel a rám várakozó gépre. Én sem maradtam adós nekik és elindultam újra a patkány harcba.

     Saller Molnár Erzsébet       2013.Május 16.

Van másik!

Adelka bugyogója.
 Bár Adelka házában az emeleten laktam, mégis sok időt töltöttem lent az udvaron.  Mindenben segítettem neki. Fűvet vágtunk, bokrokat nyestünk, kertészkedtünk és szinte elképzelhetetlennek tartottam, hogy ennek egyszer vége lesz.
 Azon a délután is az újságot lapoztam az udvaron álló asztal mellett a napernyő alatt. Vadgalambok turbékoltak az égbe magasló fenyőfákon, a szomszéd kutyái csaholtak rám és szinte biztattak, hogy menj el! Honnan tudták, hogy éppen egy hirdetést olvastam az újságban. " Európai emberek bálja a lengyel klubban. " Volt rá időm meggondolni,hogy menjek vagy maradjak. Jól döntöttem, mert bepillanthattam az 56-os csürhe közé. Többségben a lengyelek voltak, akik nem a forradalom adta lehetőségből menekűltek a nincstelenségből.
Táncoltam felszabadultan mindenkivel, majdnem széttéptek a nyírségi bugrisok, akiknek a bakancsáról még potyogott le a tehénszar, de Magyarországon mindegyik orvos volt, tanár  és mérnök, sőt még ügyvéd is akadt. Ejnye - bejnye!
 Valaki megelégelte, hogy kézről - kézre cibáltak engem és felkért táncolni. Egy norvég villamosmérnök volt, aki éppen kiküldetésben volt Amerikában. Erre mondjuk azt, hogy ez szerelem első látásra. Alig múlt el egy év, a menyasszonya lettem. Kivolt tűzve az esküvőnk napja, amikor közölte, hogy ő nem marad Amerikában, megyünk Norvégiába. Én? Soha! Ő elment haza nélkülem én maradtam. Aztán én is a haza útat választottam, de még most 35 év után is levelezünk mert a nagy dolgok soha nem mennek feledésbe.
 Vissza ugorva az időben, Adelka imádta ezt a norvégot. Valahányszor megérkezett hozzám Adelka előbb fogadta, mint én. (Állomás helye Boston volt a szomszéd államban )
De egy alkalommal megelőztem. A kocsimat mostam az udvaron, amikor a Pontiac behúzott az udvarba. Adelka erre eszevesztetten rohant ki a fogadására, amikor a félúton a bugyogójában elszakadt a gumi. A bugyogó leesett a földre. Nem tétovázott, kilépett belőle és folytatta az útját, hogy a vendéget üdvözölje. Nagy zavarban voltam, de mégis az elvesztett bugyogóra kellett figyelmeztetnem. Mit felelt rá?
Azt amit a mi híres bohócunk: " Van másik! "

2013.március 15.               Saller Molnár Erzsébet

Fellélegezve

Államvizsga.
  Az is csak egy nap volt az életemben, a megpróbáltatás napja. Minden államban egyidőben szólal meg a gong, hogy kezdődik. Mielött bemehettünk a " bitófa " közelébe, azok a szegény amerikai lányok egymás kezéből tépték ki a kilincset ott, ahova a király is gyalog jár. Volt amelyik hányt, de biztos akadtak nedves és besárgúlt bugyogók is zömével.
 Én senkivel nem tudattam, hogy mire készülök, mert féltem az esetleges kudarctól. Kár volt. Annak ellenére is, hogy az egész irásbeli " nyúzás " öt órán át tartott és arra sem tudok emlékezni, hogy hogyan, merre mentem haza. Amikor Adelka meglátott, biztosra vette, hogy részeg vagyok. Nem kiskaland idegen nyelven ezt vállalni. Hiába tudtam már azt a nyelvet, a gondolkodásom akkor még magyar volt.
 Diplomás ápolónő lettem és attól kezdve megváltozott az egész életem. Nem kellett munka után hajnalig tanulnom és megszüntem segédápolónő lenni. Az mit jelent? Nem fogom részletezni. Rémálomnak is sok. Nem csak a fizetésem, de a munkám minősége is szárnyakat adott. Fellélegeztem! Mégis sok idő telt el, hogy nemcsak én, hanem Adelka is elhigyje azt, amit megcsináltam, amire magam is rettegve készültem.

2013. március 15.              Saller Molnár Erzsébet

ELNÖK VÁLASZTÁS

Dell és Anna.
   Hiányt érezhet, aki nem ismerte Annát. Lengyel származású, kedves, hozzám hasonló apró méretekkel rendelkező özvegyasszony volt. Másfél méter magas, 50 kiló humorzsák. Egy ház választotta el Adelkától. Nem csak telefonon értekeztek, hanem gyakran látogatták egymást. Igen jól elvoltak a whiskeys üveg mellett.
  Elérkezett az Elnök választás napja. Együtt mentek el szavazni. Munkából haza érve még ünnepelve találtam őket. Megeresztettem a kényes kérdést: " na és kire szavaztatok? "
Mit tudom én, mondta Adelka! Voltak ott olyan karok, mint a kaszinóban, amiket lekellett húzni. Mi Annával mindet sorban lehúztuk. Bravó mondtam, kissé felháborodva és még megjegyeztem :" hát ezen múlik Amerika sorsa?" Nem kell aggódnod 'Liz, mondta Anna. Voltak itt már ennél furcsább szavazások is. Egyik Elnök választás elött a jelölt emberei kampányoltak. Közülük kettő alkonyat után kiment a temetőbe és a sírkövekről írták le a neveket a regisztrálható állampolgárok névsorába. Oda értek egy sírkőhöz, amin ez állt: " Casimir Wladjevski Bjovemdrogowskivicz. "
--" Én ezt nem írom le ( miközben a ceruzáját rágta ) úgyis van már elég név a listánkon. "
--" Írd le Waldó, utasította a másik. Ez barátom Amerika és ennek az embernek éppen annyi joga van szavazni, mint itt a temetőben bármelyiknek. "
 Másnap már tudtuk, hogy lesz bőven földimogyoró, de lehet, hogy Amerika egyik legnagyobb tragédiája lesz Carter.
  Nem felejtem el soha, amit akkor  a 80 éves betegem Mr.Crede mondott: " hát látod kedvesem -  itt tartunk. Én már nem - de te még megéred, hogy fekete Elnöke lesz ennek a gyönyörű országnak. Csak azt nem tudom, hogy kik mentek szavazni? "  -  Én tudtam!

2012.július 8.                   Saller Molnár Erzsébet

Vigözvegyek

Adelka és Tildi
 Amerikában valami oknál fogva a házastársak barátok maradnak a válás után is, még akkor is ha nem kötik össze őket utódok. Igy lett ez Tildi és Lajos esetében is. Az ex és az új feleség barátnők lettek. Inkább telefonos csevegéseik voltak, mint személyes. Én Lajos temetésén találkoztam Tildivel és bevallom, hogy a hallottak ellenére is megállapítottam, hogy szerethető " lady ". Visszaköltözésem után éreztük Lajos hiányát és észrevettem, hogy háziasszonyom gyakrabban nyúl a pohárhoz, mint azelött tette. " Búfelejtő ". Ennek ellenére, ahogy a többi amerikai ember, ő is beűlt az aranyszínű Pontiacba és vásárolni, vagy baráti látogatásokra ment. Imádta a kötésre való fonalakat, holott életében még egy sálat sem kötött. A színek rabja volt.. Már annyi fonalat halmozott össze, hogy az alagsorban zsákokban álltak a fonalak. Én sem tudtam feldolgozni azt a mennyiséget, pedig akkor már az egész családja az én kötött takaróim alatt tespedt. Még élt az Édesanyja ( 1978 augusztusban halt meg ),aki nem volt egy percig sem magatehetetlen. Olvasott egész nap, de az ajtót bekellett zárni, ha magára maradt. Később a telefonra is zár került, mert előfordúlt, hogy hívta a Police -t, hogy őt elrabolták és itt van bezárva. Adelka távollétében rátörték az ajtót, hogy a rabságból kimentsék. Valóban " elrabolták ", mert az addigi életét a farmon töltötte a fiával és annak családjával közel 80 évesen.
 Közeledett Lajos halálának évfordúlója. Az özvegyek megbeszélték, hogy közösen mennek a temetőbe. Szabadnapom volt, így már délelött leróttam kegyeletem a temetőben. Tildi megérkezett du. 2 óra tájban. A virágcsokrot a kocsimban hagytam - mondta, mert úgyis én fogok vezetni a temetőbe. Sírtak, nevettek az özvegyek és közben emelgették a poharat, amikben kanadai whiskey volt. Én a szájtáti " nézőközönség " csak sört ittam és hallgattam Lajos erényeit az özvegyek szájából. Ahogy haladt az idő, éreztem, hogy ma itt én leszek a sofőr. Kimentem Tildi kocsijához, kivettem a csokor virágot, amit betettem az enyémbe. Akkor már egy piros Chevrolet Camaro sportkocsi boldog tulajdonosa voltam. Igaz, hogy vezetés közben egy parányi kavicsot is megérzett a hátsóm, mert a földön ülve érzi magát a sportkocsiban aki vezeti. Hiába tápászkodtak az özvegyek, nem sikerűlt megindulni. Lelkesedtek az ajánlatomnak, hogy kiviszem őket a temetőbe. A hátsó ülésre gyömöszöltem be őket, ami egy sportkocsiban elég szűk hely. Már ott voltunk a temető bejáratánál, de az özvegyeknek nem hiányzott a virág. Megérkezve karonfogták egymást, támolyogtak a sírhoz. Mögöttük lépkedve nálam voltak a virágok. Soha nem láttam hasonlót. Egy férfi sírjára két volt feleség hullatta a könnyeit. A virágokat egyik sem hiányolta, de örültek, hogy én megmentettem őket.
  A temetői látogatás végeztével Adelka közölte, hogy most pedig vacsorázni viszlek benneteket. " Ponderosa " étterem, ami egyébként is a kedvencem volt. Ott még a rosszpénzt sem ismerték  jobban, mint engem. Egy négy személyes " szeparét " választottunk. Mindenki megrendelte a kedvére való vacsorát, majd a pincér hozta a rendelt italokat. Két kanadai whiskey - egy pohár sör. Megvacsoráztunk, de arra az estére bizonyára csak a pincér és én emlékezem. Tildi dohányzott és parókát viselt. Nem tetszett neki a barna haja, neki fekete kellett. Rágyújtott, de az öngyújtó lángja a parókában ért véget. Lángra lobbant a feje. Szemben ültem velük, így az asztalon átnyúlva lekaptam Tildi fejéről a parókát, ami a földön ( szőnyegen ) porrá égett. Sikoltozás az egész étteremben, rohant a pincér hozzám. " Honnan hoztad Liz ezt a két részeg asszonyt? Kérlek, amilyen gyorsan csak tudod, takarítsd ki őket innen. " Jó - jó de előbb fizetek - mondtam. " Ne fizessél te semmit csak el innen minél előbb. Egyenként támogattam ki őket a kocsimhoz és haza érve Adelka csak annyit mondott Tildinek: " te részeg Qurva ! "
--- Hogy ez fedte - e a valóságot? Még ennyi év távlatából sem tudom.

2012.május 10.                       Saller Molnár Erzsébet

Garai Gábor

Június
  Tudom, meghalnék idegenben:
  Ott még a fák sem ilyenek,
  nem virít bodza a berkekben,
  akácok könnye sem pereg:
  nem részegít a széna illat,
  nem villámfénnyel jön a nyár,
  nem így táncol felhőn a csillag,
  nem szédűl az égtől a táj...

 Meghalok itt is a gyönyörtől,
 hogy a repceföld színarany,
 hogy a lomb oly zöld szinte tombol,
 s a kőnek is illata van:
 hogy áll a búza nyers kalásza,
 mintha világot nemzene,
 s e tájon az lel csak magára,
 ki végleg egyesült vele.

2012 . május 8.                                   Saller Molnár Erzsébet

Mrs. Adele Luetjen

DELL
Özvegy asszony volt, idős Édesanyjával élt Windsorban, aki Anna E. Stankevich volt és az első Amerikába kivándorló Litvániából 15 évesen. Még láthattam a hatalmas farmot, amin a család dohány termesztéssel foglalkozott. Dellnek egy fia és két fiú unokája az államunk fővárosában Hartfordon laktak. ( Connecticut ) Rangos, szép nagy háza volt Adelkának, annak az emeletét adta ki albérletbe Lajosnak. Az albérlőből barát lett, majd szerető, végül férj. Amikor engem befogadtak, a berendezett emelet üresen állt, így az lett az én átmeneti otthonom.
Dell közelében még az is kénytelen volt megtanulni angolul, aki nem akart. Én akartam és hihetetlen gyorsan haladtam. Már nem mentem be a suszterhoz kenyeret venni, mert az is előfordult. Bár nem az én vétkem volt. Nem én tettem ki a kirakatba a méretes plakátot rajta egy jó pufókra sült kenyérrel. De az már az én problémám volt, hogy nem értettem meg, ami írva volt rá. " ELKÖLTÖZTÜNK stb... "
Hosszú ideig laktam náluk, de a céljaim eléréséhez önállósítani kellett magam. Iskola, jobban fizető állás a fővárosban, ezért fájó szívvel, de költöznöm kellett. Hiányzott nagyon a felettem való " anyáskodás ", gyakran látogattam párt fogóimat. Így volt ez 1977. márc.23.-án este is.
Dell tele volt kérdéssel, alig győztem válasszal, Lajos viszont szokatlanul viselkedett. Túl vidám volt. Nekem ez rossz előjele volt valaminek, amit még ma sem tudnék megnevezni. Valami olyan viselkedés, hogy " na, még utoljára mindent bele." Sokáig maradtam náluk, mert éreztem, hogy nehéz elszakadni tőlük. Már este 10 óra elmúlt, amikor Lajos kikísért, sokáig öleltük egymást szavak nélkül és csak - csak kicsúszott a számon : " Ugye nem ön gyilkosságra készülsz? "- " Mi okom lenne rá? " Már a lakásomban voltam, de nagyon felkavart állapotban. Hiába feküdtem le, nem tudtam elaludni. Felvillant bennem az a jelenet, amikor kb. előtte januárban, hóesésben délelőtt megjelent az albérletem főbejáratánál. Egy emeletes háznak a földszintjét béreltem. A csengetésre ajtót nyitottam és hirtelen nem Lajost, hanem egy kopott, elnyűtt, vándor koldust láttam az ajtóm előtt. A látogatást nem tudtam mire vélni? Olyan volt, mint aki elbúcsúzni jött, mint akinek számon kérni valója van rajtam. Semmi számadással nem voltam adósa. Mégis mit akart? Talán csak látni kívánt engem? Mondani akart valamit? Ezen töprengtem a sötétben, amikor csörgött a telefonom hajnal 3- kor. Dell zokogott, alig értettem.
" Meghalt Lajos. " Úgy éreztem, hogy nem egészen ért váratlanul, mert már a hajnalt megelőző este éreztem, hogy valami történni fog. Azon az estén én már nem azt a Lajost láttam, akit évek óta ismertem. Az a Lajos nem szokott fehér inget és nyakkendőt kötni a tiszteletemre. Az a Lajos higgadt, komoly és bölcs ember volt. Aki vele helyet cserélt, nem tudom ki volt?
A temetés után még gyakrabban látogattam Dellt. Minden látogatásomkor elhangzott, hogy költözzek vissza hozzá. Lajost nagyon szerette és éreztem, hogy én is alkatrésze voltam annak a szerkezetnek, ami a számára most végleg szétesett.
Szeptemberben már újra ott laktam az emeleten és még 5 évet töltöttem együtt Dellel.
Úgy érzem most utólag is, hogy érdemes volt. Nélküle sokkal szegényebben ballagnék az emlékek útján, kevesebb élmény fűzne Amerikához, mert alapjában véve Ő egy nagyon értékes, vidám, művelt kiváló humorral megáldott hölgy volt.
Befogom dobni a hálómat az emlékeim tavába és kihalászom belőle a legjobb eseményeket.

2012. április 12. Saller Molnár Erzsébet