Az ember akarva - akaratlanúl rádöbben minden nap arra, hogy az életéből megint elfogyott egy nap.
Én sem foglalkoznék azzal, hogy mi múlt el és mi van még hátra, ha nem tudám, hogy beteg vagyok. Bármikor, bármi megtörténhet. Ezért most a halálról elmélkedő napjaimban összgyűjtöm, amit itt a födön kaptam: barátságot, szerelmet, hűséget, örömet, szeretetet, ragaszkodást, szépséget, tisztaságot, jóságot, önfeláldozást --- és egy utolsó lendülettel felmutatom az égnek.--- Ez voltam én! Ezt adtam és cserébe mindig ezt kaptam vissza!
Saller Molnár Erzsébet
Győrság 2017.12.2.
német vizsla
2017. december 2., szombat
2017. október 5., csütörtök
Béka Király!
Még gyermek koromból szakadt rám ez a sokak számára érthetetlen kötődés a békákhoz. Nagyapám vizimalmának tavában nagyon sok béka volt. Nagyon szerettem őket, de leginkább azt a zenét. amit napnyugta után csapatba verődve mondtak el nekem. " Krull, krull, kára krull, brekekeke tó,tó! Mindig csodálattal néztem őket.Ilyen tökéletes zenekart hallani, lehetetlen akárhol. Én a tóparton ültem, a békák meg a sekély vizben kürülöttem. Hogyan nézett rám a nagy gülü szemeivel a"frontember"? Én vagyok a királyfi. Ha megcsókolsz, királyfivá változom. Nekem nem kell királyfi montam, nekem béka kell és minél több, annál jobb. De beviszlek velem az ágyamba és ott alszunk együtt. Bedugtam a blúzom alá és nyugovóra tértünk. De jött a reggel. Mit látott Nagyanyám? Azt, hogy kicsi unokája egy békát ölelve alszik. " Miatyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod......"ez már egyre hangosabb volt és felébredt a kis unoka. Az első mozdulata az volt, hogy megvan e a béka? Gyere, mondta neki, aztán mentek a tóba együtt, a barátok. Mind ezek közepette, Nagyanyám vetette magára a megszámlálhatatlan keresztet!... Legyen meg a te akaratod, amint a mennyben úgy a földön is.... de...ha lehet, békát azért az ágyba ne!
Saller Molnár Erzsébet
Győrság
Október 6. 2017.
Saller Molnár Erzsébet
Győrság
Október 6. 2017.
2017. október 3., kedd
Lombhullás
... Ősz van újra és figyelmeztet a lombhullás az elmúlásra. A virágok már bánatosan hajtogatják a kis fejüket a napsütés irányába és kapkodnak a levegőért, hogy csak még egy napot adj Istenem. A kis lepke virág imát is hajlandó mondani. csak azért, hogy még egy napig dicsérhessen téged Üram azért a színpompáért, amit adtál neki. A cicáim ott kergetőznek a virágok között, biztos érzik, hogy ott jó és nem száraz kórók között vannak. Virágok? Milyen szó lenne az, ami ezt túlszárnyalná.? Nincs!
Amint lehullik egy diófalevél, hozza magával az üzenetet is, hogy az élet múlandó, fáknak, virágnak, bokornak, embernek egyaránt. Őrizzük meg az emlékeinket, a be nem teljesült álmainkat és akkor talán könnyebb szívvel fogadjuk el, hogy van elmúlás!
Saller Molnár Erzsébet
Győrság
2017. október 3. Bózsi születésnapja -- 1908 október 3.
Amint lehullik egy diófalevél, hozza magával az üzenetet is, hogy az élet múlandó, fáknak, virágnak, bokornak, embernek egyaránt. Őrizzük meg az emlékeinket, a be nem teljesült álmainkat és akkor talán könnyebb szívvel fogadjuk el, hogy van elmúlás!
Saller Molnár Erzsébet
Győrság
2017. október 3. Bózsi születésnapja -- 1908 október 3.
2015. december 24., csütörtök
2015. május 10., vasárnap
ITTHON
Csalódás!
Már elmúlt 21 év, amióta végleg földet értem a Szülőföldemen. Hiába kerestem az itthon hagyott életem, nem találtam rá. Akiket itthon hagytam, nem búcsúztam el tőlük örökre, de voltak, akiket hiába kerestem a hazatérésem idején, nem találtam rájuk. Tudomásul kellett vennem, hogy a hosszan tartó távollétem elhomályosította bennük az emlékeket. De akik igazán szerettek engem, azokban nem múltam el. A gyermekkori barátaim örültek, hogy újra itthon vagyok. Editke, az első barát nő, aki még árvaságom idején együtt csintalankodott velem, Ő is elhagyta Pápateszért. Isaszegen él a családjával és már boldog Nagymama. A szomszéd Zacsovics molnár kislánya volt. Amikor Teszéren jártam a haza költözésem után, első utam a Nagyapám vízimalmához vitt. Nagyszüleimet már csak a temetőben látogathattam meg. Végig jártam a gyermekkor fontosabb állomásait, amit a Zacsovics malomnál kezdtem. Már csak a romjait láthattam. Leültem a tégla maradványokra és jól kisírtam magam. A romokon botladozva megtaláltam a szoba helyét, ahol télen kártyáztak a molnárok, mi a kislányok meg a kályha pattogó tüze mellett baba ruhákat varrogattunk. Hallottam Terus néni hangját a konyhából, amikor vacsorázni hívott mindenkit. Nagyon fájt az emlékezés.
A templomba is elmentem, oda ahol elsőáldozók voltunk. Sokan hiányoznak már közülünk, ez is fáj.
Pintér Józsika pap lett, ő közel van hozzám, 50 éve Pannonhalmán végzi papi és tanári hívatását. Vele gyakran találkozom, ő az egyetlen, aki lelkileg töltést ad nekem és hálás vagyok neki érte.
Csalódás? Igen! Az idő elrabolt tőlem mindent, amit a távolban is gyönyörűnek láttam. Tudtam, hogy semmi nem lesz olyan, mint amilyennek itt hagytam, mégis élt bennem a remény, hogy hátha találok még valamit a múltból. Az emberek is megváltoztak, a pénz lett a fontos, nem a szeretet. Hova lettek azok az esték, amikor a szomszédok egymást látogatták, amikor Nagyapám gyalog ment át Bakonytamásiba, hogy a közelgő búcsú napjára vendégül hívja Mári nénénket és a családját. Még a szolga legényt is meghívta. A legények meg jöttek hajnalban szerenádot adni a Kurics lányoknak. Egy gyufa szálat kellett meggyújtani az ablaknál, ami a legényeknek annyit jelentett, hogy köszönjük.
Tercsi néném kereste a gyufát a sötétben, de nem találta meg. Feldöntötte az éjjeli szekrényt miatta és sípákolt hozzá. Szeptember közepén van a búcsú, még nyitott ablaknál aludtunk, ezért a legények jól hallották, hogy mi zajlik a sötétben. Egy kéz nyúlt be az ablakon: " itt a gyufa " mondta. Megismertem, Sándli Pityu volt, Borcsa néném akkori hódolója. Hát már megint az emlékek jönnek!
Az élet itthon elég sívár. A rokonaim messze laknak tőlem és engem is elfoglal a napi teendő. Hát nekem is elérkezett az az idő, amikor már csak az emlékekből élek. Az állatok, madarak, virágok az egyetlen, amiben örömöm van. Két napja megszólalt a Kakukk, mindig várom, hogy jelezzen. Tavaly április 29.-én, most május 8.án hallhattam újra, de most másik irányból.
Ide vágytam, itt vagyok és elmondhatom, hogy magányosabb vagyok, mint ott az idegen földön.
Fogynak a kukorica szemek a csutáról, de az utolsó szemet is itt szeretném lemorzsolni. Ehhez csak a
jó Isten segítségét kérem remélve, hogy a kérésem meghallgatásra talál.
Saller Molnár Erzsébet
Győrság 2015. Május 11.
Már elmúlt 21 év, amióta végleg földet értem a Szülőföldemen. Hiába kerestem az itthon hagyott életem, nem találtam rá. Akiket itthon hagytam, nem búcsúztam el tőlük örökre, de voltak, akiket hiába kerestem a hazatérésem idején, nem találtam rájuk. Tudomásul kellett vennem, hogy a hosszan tartó távollétem elhomályosította bennük az emlékeket. De akik igazán szerettek engem, azokban nem múltam el. A gyermekkori barátaim örültek, hogy újra itthon vagyok. Editke, az első barát nő, aki még árvaságom idején együtt csintalankodott velem, Ő is elhagyta Pápateszért. Isaszegen él a családjával és már boldog Nagymama. A szomszéd Zacsovics molnár kislánya volt. Amikor Teszéren jártam a haza költözésem után, első utam a Nagyapám vízimalmához vitt. Nagyszüleimet már csak a temetőben látogathattam meg. Végig jártam a gyermekkor fontosabb állomásait, amit a Zacsovics malomnál kezdtem. Már csak a romjait láthattam. Leültem a tégla maradványokra és jól kisírtam magam. A romokon botladozva megtaláltam a szoba helyét, ahol télen kártyáztak a molnárok, mi a kislányok meg a kályha pattogó tüze mellett baba ruhákat varrogattunk. Hallottam Terus néni hangját a konyhából, amikor vacsorázni hívott mindenkit. Nagyon fájt az emlékezés.
A templomba is elmentem, oda ahol elsőáldozók voltunk. Sokan hiányoznak már közülünk, ez is fáj.
Pintér Józsika pap lett, ő közel van hozzám, 50 éve Pannonhalmán végzi papi és tanári hívatását. Vele gyakran találkozom, ő az egyetlen, aki lelkileg töltést ad nekem és hálás vagyok neki érte.
Csalódás? Igen! Az idő elrabolt tőlem mindent, amit a távolban is gyönyörűnek láttam. Tudtam, hogy semmi nem lesz olyan, mint amilyennek itt hagytam, mégis élt bennem a remény, hogy hátha találok még valamit a múltból. Az emberek is megváltoztak, a pénz lett a fontos, nem a szeretet. Hova lettek azok az esték, amikor a szomszédok egymást látogatták, amikor Nagyapám gyalog ment át Bakonytamásiba, hogy a közelgő búcsú napjára vendégül hívja Mári nénénket és a családját. Még a szolga legényt is meghívta. A legények meg jöttek hajnalban szerenádot adni a Kurics lányoknak. Egy gyufa szálat kellett meggyújtani az ablaknál, ami a legényeknek annyit jelentett, hogy köszönjük.
Tercsi néném kereste a gyufát a sötétben, de nem találta meg. Feldöntötte az éjjeli szekrényt miatta és sípákolt hozzá. Szeptember közepén van a búcsú, még nyitott ablaknál aludtunk, ezért a legények jól hallották, hogy mi zajlik a sötétben. Egy kéz nyúlt be az ablakon: " itt a gyufa " mondta. Megismertem, Sándli Pityu volt, Borcsa néném akkori hódolója. Hát már megint az emlékek jönnek!
Az élet itthon elég sívár. A rokonaim messze laknak tőlem és engem is elfoglal a napi teendő. Hát nekem is elérkezett az az idő, amikor már csak az emlékekből élek. Az állatok, madarak, virágok az egyetlen, amiben örömöm van. Két napja megszólalt a Kakukk, mindig várom, hogy jelezzen. Tavaly április 29.-én, most május 8.án hallhattam újra, de most másik irányból.
Ide vágytam, itt vagyok és elmondhatom, hogy magányosabb vagyok, mint ott az idegen földön.
Fogynak a kukorica szemek a csutáról, de az utolsó szemet is itt szeretném lemorzsolni. Ehhez csak a
jó Isten segítségét kérem remélve, hogy a kérésem meghallgatásra talál.
Saller Molnár Erzsébet
Győrság 2015. Május 11.
2014. október 6., hétfő
Honvágy
Forgott a világ
Nem! Soha! Nem tudtam megszokni az idegen földet. Minden haza látogatásom közelebb hozta a napot, amikor végleg elhatározom, hogy el innen. Az idő múlásával nem a megszokás növekedett bennem, hanem egyre jobban hatalmába vett a honvágy. Olyan dolgok jutottak eszembe, amikről azt hittem, hogy feledésbe mentek. Nagyapám tavát hatalmas nádas vette körül. Ott éltek a nádirigók és az ő énekükre ébredtem reggelente. Nem tudom az ő nyelvükön mit jelentett az ének szövege? Azt énekelték, hogy: " kere -kere -kí -kí- ki -ke " - én megfejtettem már 6 éves koromban. Biztos voltam benne, hogy engem hívnak. " Gyere -gyere -ki - ki -ide ". Felkeltem és nem parancs szóra. már ott álltam a tóparton. Láttam is őket, ahogy repkedtek egyik szál nádról a másikra, közben énekeltek.
Ezt a nádast a fagyok beállta után, mindig levágatta Nagyapám. Kévékbe kötve fel voltak állítva egymásnak támasztva a tóparton. Nagyon jó búvóhelynek véltük Editke barát nőmmel. De mit lehet csinálni egy viszonylag sötét nád kunyhóban? Cigarettáztál már Editke? Nem soha - felelte. Én sem!
Egy doboz gyufát megléptettem Nagyanyám búbos kemencéje tetejéről. Száraz gazból tépdestük a dohányt, száraz lapu levélbe sodortuk és előkerült a gyufa. Lángra lobbant az új márkájú cigaretta és vele együtt a nád is, de csak az, ami már száraz volt és nagyobb lett a füst mint a láng. Nagyapám a malom felső szintjén az ablakon át látta, hogy füst tör fel a nád kévékből. Ló halálban és még időben érkezett. Amikor dobálta széjjel a kévéket, megtalálta a két kis gyújtogatót elterülve a földön. Közel volt a füst mérgezés. Nem tétovázott, a hóna alá kapott bennünket és végig üvöltötte azt a rövid távot a házig. " Mári! Mári! Tejet gyorsan! Aztán belénk öntötték a hideg tejet. Fáztunk, izzadtunk, sírtunk, fogadkoztunk, hogy soha többet ilyent nem csinálunk.
Ott a távoli földön láttam, hogy füsttel van tele a nád sátor, láttam a malom felső szintjének ablakát, hallottam a csacsogó vizes kerék hangját és hallottam a saját zokogásom is 8 ezer km-el távolabb a hazámtól. Megint eszembe jutott az idézet: " Mezítláb fogok hazamenni az eső áztatta köveken, hogy érezzem a Szülőföld melegét, mikor megérkezem. "
2014. Október 6. Saller Molnár Erzsébet
Nem! Soha! Nem tudtam megszokni az idegen földet. Minden haza látogatásom közelebb hozta a napot, amikor végleg elhatározom, hogy el innen. Az idő múlásával nem a megszokás növekedett bennem, hanem egyre jobban hatalmába vett a honvágy. Olyan dolgok jutottak eszembe, amikről azt hittem, hogy feledésbe mentek. Nagyapám tavát hatalmas nádas vette körül. Ott éltek a nádirigók és az ő énekükre ébredtem reggelente. Nem tudom az ő nyelvükön mit jelentett az ének szövege? Azt énekelték, hogy: " kere -kere -kí -kí- ki -ke " - én megfejtettem már 6 éves koromban. Biztos voltam benne, hogy engem hívnak. " Gyere -gyere -ki - ki -ide ". Felkeltem és nem parancs szóra. már ott álltam a tóparton. Láttam is őket, ahogy repkedtek egyik szál nádról a másikra, közben énekeltek.
Ezt a nádast a fagyok beállta után, mindig levágatta Nagyapám. Kévékbe kötve fel voltak állítva egymásnak támasztva a tóparton. Nagyon jó búvóhelynek véltük Editke barát nőmmel. De mit lehet csinálni egy viszonylag sötét nád kunyhóban? Cigarettáztál már Editke? Nem soha - felelte. Én sem!
Egy doboz gyufát megléptettem Nagyanyám búbos kemencéje tetejéről. Száraz gazból tépdestük a dohányt, száraz lapu levélbe sodortuk és előkerült a gyufa. Lángra lobbant az új márkájú cigaretta és vele együtt a nád is, de csak az, ami már száraz volt és nagyobb lett a füst mint a láng. Nagyapám a malom felső szintjén az ablakon át látta, hogy füst tör fel a nád kévékből. Ló halálban és még időben érkezett. Amikor dobálta széjjel a kévéket, megtalálta a két kis gyújtogatót elterülve a földön. Közel volt a füst mérgezés. Nem tétovázott, a hóna alá kapott bennünket és végig üvöltötte azt a rövid távot a házig. " Mári! Mári! Tejet gyorsan! Aztán belénk öntötték a hideg tejet. Fáztunk, izzadtunk, sírtunk, fogadkoztunk, hogy soha többet ilyent nem csinálunk.
Ott a távoli földön láttam, hogy füsttel van tele a nád sátor, láttam a malom felső szintjének ablakát, hallottam a csacsogó vizes kerék hangját és hallottam a saját zokogásom is 8 ezer km-el távolabb a hazámtól. Megint eszembe jutott az idézet: " Mezítláb fogok hazamenni az eső áztatta köveken, hogy érezzem a Szülőföld melegét, mikor megérkezem. "
2014. Október 6. Saller Molnár Erzsébet
2014. április 8., kedd
Csak egy kislány van a világon....
Újra ott vagyok!
Ott, ahonnan elindultam haza a gyönyörű Magyar országra. Egy ilyen találkozást a szeretteimmel és az emlékekkel, amik újjá éledtek minden lépésemben, nem volt könnyű magam mögött hagyni. Már nem vonhattam magam felelősségre, hogy mit keresek én ebben a cifra rongyokba bugyolált idegen világban, mert a terveimet megkellet valósítanom és végig csinálni azt az időt, amit rám szabott a sors. Társként kellett elviselnem a megpróbáltatásokat és én hősiesen tűrtem.
A megérkezésem után még egy napot pihenhettem, mert a " jet leg " nálam is jelentkezett minden 12 órás repülő út miatt. Először mentem dolgozni, ami este 19 órától reggel 7-ig tartott. Úgy mentem be a munka helyemre, mintha megint egy idegen országba kerültem volna. Nem tartott sokáig a magam beiktatása a megszokott vágányra, de bizonyára gyorsvonaton mentem, mert éjfélkor " ebédidő " volt és rádöbbentem, hogy a magammal hozott ebédem a kocsiban maradt. Szóltam a segéd ápolóimnak, hogy lekell mennem a parkolóba bármi történne szóljanak a szomszédos osztályos nővérnek, akit természetesen én is megkértem. A kocsimhoz érve tapasztaltam, hogy nem a kocsiban maradt amit kerestem, hanem otthon. Mit tehettem? Csak annyit mondtam, hogy a " szentségit." Aztán valaki a lombos fa irányából szintén megszólalt. "Szenségi ". Azonnal tudtam, hogy az nem más, mint Mátyás a madár. Gondoltam egy merészet és nagyot, azt hogy na kis pajtás, most énekelünk. Kezdtem: csak egy kislány- jött a válasz: " szakekiszlá "- van a világon- "vanalágon "- majdnem végig énekeltük, de azt hiszem az én kis barátom nehéznek tartotta a magyar nyelvet sőt számára értelmetlennek is és úgy döntött, hogy ebből neki elég. Bearanyozta az éjszakám hátra levő részét az egészen biztos. Sokáig nem hallatta magát, majd egyszer újra rám szólt. Azt viszont én nem értettem, mert madár nyelven még a mai napon sem tudok beszélni. Egy madárnak köszönhettem, hogy újra elfogadjam az akkor még megváltoztathatatlan életet és vissza találjak egyszer az állomásra, ahonnan elindultam az ismeretlen, vadnak nevezhető világba. Az állomásra már 20 éve vissza találtam, itthon vagyok és nem cserélném el Magyar országot akkor sem, ha az egész Amerikát kapnám cserébe.
Saller Molnár Erzsébet
2014. Április 8.
Ott, ahonnan elindultam haza a gyönyörű Magyar országra. Egy ilyen találkozást a szeretteimmel és az emlékekkel, amik újjá éledtek minden lépésemben, nem volt könnyű magam mögött hagyni. Már nem vonhattam magam felelősségre, hogy mit keresek én ebben a cifra rongyokba bugyolált idegen világban, mert a terveimet megkellet valósítanom és végig csinálni azt az időt, amit rám szabott a sors. Társként kellett elviselnem a megpróbáltatásokat és én hősiesen tűrtem.
A megérkezésem után még egy napot pihenhettem, mert a " jet leg " nálam is jelentkezett minden 12 órás repülő út miatt. Először mentem dolgozni, ami este 19 órától reggel 7-ig tartott. Úgy mentem be a munka helyemre, mintha megint egy idegen országba kerültem volna. Nem tartott sokáig a magam beiktatása a megszokott vágányra, de bizonyára gyorsvonaton mentem, mert éjfélkor " ebédidő " volt és rádöbbentem, hogy a magammal hozott ebédem a kocsiban maradt. Szóltam a segéd ápolóimnak, hogy lekell mennem a parkolóba bármi történne szóljanak a szomszédos osztályos nővérnek, akit természetesen én is megkértem. A kocsimhoz érve tapasztaltam, hogy nem a kocsiban maradt amit kerestem, hanem otthon. Mit tehettem? Csak annyit mondtam, hogy a " szentségit." Aztán valaki a lombos fa irányából szintén megszólalt. "Szenségi ". Azonnal tudtam, hogy az nem más, mint Mátyás a madár. Gondoltam egy merészet és nagyot, azt hogy na kis pajtás, most énekelünk. Kezdtem: csak egy kislány- jött a válasz: " szakekiszlá "- van a világon- "vanalágon "- majdnem végig énekeltük, de azt hiszem az én kis barátom nehéznek tartotta a magyar nyelvet sőt számára értelmetlennek is és úgy döntött, hogy ebből neki elég. Bearanyozta az éjszakám hátra levő részét az egészen biztos. Sokáig nem hallatta magát, majd egyszer újra rám szólt. Azt viszont én nem értettem, mert madár nyelven még a mai napon sem tudok beszélni. Egy madárnak köszönhettem, hogy újra elfogadjam az akkor még megváltoztathatatlan életet és vissza találjak egyszer az állomásra, ahonnan elindultam az ismeretlen, vadnak nevezhető világba. Az állomásra már 20 éve vissza találtam, itthon vagyok és nem cserélném el Magyar országot akkor sem, ha az egész Amerikát kapnám cserébe.
Saller Molnár Erzsébet
2014. Április 8.
2013. augusztus 22., csütörtök
NANICA
KÖRTÉLYFÉLY
Mit gondoltok ti szarháziak, hogy hogyan lett ez a körte? A szűlőanyátoknak nem adnék belőle egy szemet sem. Amikor a ruszkik ide sereglettek a saját testemmel védtem meg a körtefát. Letépték a ruhámat egyszál bugyogóban álltam a körtefa alatt, de a körtét megvédtem. - Miért volt nekem olyan fontos az a körte? Azért, mert a fát még az Édesapám ültette. Akkor én még kislány voltam, de már pólyás koromban a tűző napon éltem a parányi életem, amikor a szüleim a földeken dolgoztak. Ismertem a vadgalamb búgó hangját, hallgattam a a kakukkmadár kiáltásait, de nem tudtam, hogy ez mekkora hatással lesz az életemre. Pillangók repdestek az arcom körül, próbáltam elkapni őket a suta kis kezemmel, de sikertelenűl. Így éltem át a Farkashegyben azt az időt, amire nagylány lettem. Én lettem a " Nanica " a Farkashegy réme.- Bizony az voltál Nanica! Rettegve mentünk ki a kakukkdombra, ami nagyapám birtoka volt, mert te megjelentél és űvöltve ordítottad, hogy mi körtét akarunk lopni. A körtefának akkor már a levele is lehullott, de Nanica emléke a szívemben örökké él.
2013.augsztus22. Saller Molnár Erzsébet
Mit gondoltok ti szarháziak, hogy hogyan lett ez a körte? A szűlőanyátoknak nem adnék belőle egy szemet sem. Amikor a ruszkik ide sereglettek a saját testemmel védtem meg a körtefát. Letépték a ruhámat egyszál bugyogóban álltam a körtefa alatt, de a körtét megvédtem. - Miért volt nekem olyan fontos az a körte? Azért, mert a fát még az Édesapám ültette. Akkor én még kislány voltam, de már pólyás koromban a tűző napon éltem a parányi életem, amikor a szüleim a földeken dolgoztak. Ismertem a vadgalamb búgó hangját, hallgattam a a kakukkmadár kiáltásait, de nem tudtam, hogy ez mekkora hatással lesz az életemre. Pillangók repdestek az arcom körül, próbáltam elkapni őket a suta kis kezemmel, de sikertelenűl. Így éltem át a Farkashegyben azt az időt, amire nagylány lettem. Én lettem a " Nanica " a Farkashegy réme.- Bizony az voltál Nanica! Rettegve mentünk ki a kakukkdombra, ami nagyapám birtoka volt, mert te megjelentél és űvöltve ordítottad, hogy mi körtét akarunk lopni. A körtefának akkor már a levele is lehullott, de Nanica emléke a szívemben örökké él.
2013.augsztus22. Saller Molnár Erzsébet
2013. augusztus 3., szombat
Kozma Mariska
Sárgul már a kukoricaszár....
Valami ismeretlen oknál fogva, a népességhez viszonyítva, elég sok szellemi fogyatékos ember élt a falunkban. A többsége aranyos volt, veszélytelen és szeretetre méltó. Nagyon szerettem őket. Micskó Béla, mint tanárember gyermeke, nekem az egyik gyermekkorom hőse volt. Ő az, aki a vasút állomáshoz közel lakott és nélküle egy vonat sem érkezett és nem ment el az állomásról. Egy nap úgy döntött, hogy felül a vonatra. Győrben leszállt, céltalanúl kószált amikor valaki felfigyelt rá. " Kit keres?" A Nyanyát!.. volt a válasz. Pisák Lidi, Póder néma, Turóczy Gyuri, néma Jóska már nehezebb esetek voltak,mert csak jelbeszédből éltek. Horváth József - az én drága Mikém, nálunk is éveket töltött el, mint Bózsi " jobbkeze". Akkor még megvolt az Apám hentes üzlete és Mike az állatokat gondozta. Miért lett " Mike " ? Azért, mert amikor kiment kukoricát kapálni a Gyuróba, még az esti harangszónál sem jött haza. Apám már a keresésére indult volna, amikor nagy mosollyal megérkezett. mutatta a dolgos kezeivel, hogy " mike "- tehát mindet megkapálta. Nagyon szerette a lovakat és mindig izgatta a lovaglás.Volt Apámnak egy szürke csődöre, akit még a ruszkik loptak valahol 1945- ben és ott hagyták nálunk. 25 évet élt velünk. Jancsika és én is az ő hátán sajátítottuk el a lovaglás szépségeit. Mike is lovagolni akart. Apám felültette a Szedres hátára és elindúlt. Elment vele az " ívókutra ", de Szedresnek valami nem tetszett és vágtában megindúlt haza. Irányt vett be az istállóba, Mike feje meg súrolta az ajtókeret felső idomát és szegény úgy terűlt el a földön, mint egy béka.
Utoljára hagytam azt, aki már nem volt veszélytelen. A mi utcánkban lakott a túlsó soron. Otthon létemkor elmentem a házukhoz, de hiába hallgatóztam, hiába kerestem a táncot, amit Kozma Mariska mindennap eljárt egy kukoricaszárral, akit a vőlegényének érzett és énekelte, hogy " sárgul már a kukoricaszár, ugye rózsám mi egymásé leszünk már ". Sokszor megzavartuk gyermekkorunkban ezt a " násztáncot " és olyankor Mariska bizony nekünk rontott volna, ha nincs közöttünk Fodor József ( Bakoma ) kerítése. Hiába kerestem az emlékeket, elmúltak, mint ahogy Mariska élete is, aki már nagyon régen az égiekkel járja a násztáncot.
2013. augusztus 3. Saller Molnár Erzsébet
Valami ismeretlen oknál fogva, a népességhez viszonyítva, elég sok szellemi fogyatékos ember élt a falunkban. A többsége aranyos volt, veszélytelen és szeretetre méltó. Nagyon szerettem őket. Micskó Béla, mint tanárember gyermeke, nekem az egyik gyermekkorom hőse volt. Ő az, aki a vasút állomáshoz közel lakott és nélküle egy vonat sem érkezett és nem ment el az állomásról. Egy nap úgy döntött, hogy felül a vonatra. Győrben leszállt, céltalanúl kószált amikor valaki felfigyelt rá. " Kit keres?" A Nyanyát!.. volt a válasz. Pisák Lidi, Póder néma, Turóczy Gyuri, néma Jóska már nehezebb esetek voltak,mert csak jelbeszédből éltek. Horváth József - az én drága Mikém, nálunk is éveket töltött el, mint Bózsi " jobbkeze". Akkor még megvolt az Apám hentes üzlete és Mike az állatokat gondozta. Miért lett " Mike " ? Azért, mert amikor kiment kukoricát kapálni a Gyuróba, még az esti harangszónál sem jött haza. Apám már a keresésére indult volna, amikor nagy mosollyal megérkezett. mutatta a dolgos kezeivel, hogy " mike "- tehát mindet megkapálta. Nagyon szerette a lovakat és mindig izgatta a lovaglás.Volt Apámnak egy szürke csődöre, akit még a ruszkik loptak valahol 1945- ben és ott hagyták nálunk. 25 évet élt velünk. Jancsika és én is az ő hátán sajátítottuk el a lovaglás szépségeit. Mike is lovagolni akart. Apám felültette a Szedres hátára és elindúlt. Elment vele az " ívókutra ", de Szedresnek valami nem tetszett és vágtában megindúlt haza. Irányt vett be az istállóba, Mike feje meg súrolta az ajtókeret felső idomát és szegény úgy terűlt el a földön, mint egy béka.
Utoljára hagytam azt, aki már nem volt veszélytelen. A mi utcánkban lakott a túlsó soron. Otthon létemkor elmentem a házukhoz, de hiába hallgatóztam, hiába kerestem a táncot, amit Kozma Mariska mindennap eljárt egy kukoricaszárral, akit a vőlegényének érzett és énekelte, hogy " sárgul már a kukoricaszár, ugye rózsám mi egymásé leszünk már ". Sokszor megzavartuk gyermekkorunkban ezt a " násztáncot " és olyankor Mariska bizony nekünk rontott volna, ha nincs közöttünk Fodor József ( Bakoma ) kerítése. Hiába kerestem az emlékeket, elmúltak, mint ahogy Mariska élete is, aki már nagyon régen az égiekkel járja a násztáncot.
2013. augusztus 3. Saller Molnár Erzsébet
2013. június 24., hétfő
Szülőföldemen
Bakonyszentlászló
Azt, hogy Bózsi mit érzett abban a pillanatban, amikor újra látott-leírhatatlan. De az igen, hogy a kutyák mit műveltek velem. Ugráltak rám, nyűszítettek a boldogságtól, mert emlékeztek rám. Nem győztem a simogatást osztogatni. Kivel aludtak az első éjszakán? Mister a lábamnál, Betty a fejemnél és boldogok voltunk. A szuszogásukban benne volt minden. " Ugye itt maradsz velünk, ugye nem kell újra várni rád ? " Nem tudtam aludni, mert éreztem a parányi lelkek örömét és azt a bánatot is, amikor majd csak a lábamnyomát érzik újra. Nyár volt és a hársfa is virágzott, mert az akác már nem várt rám. Besütött a hold az ablakon és nyugtalanná váltam. Mint a gyors film a mozi vásznán, úgy rohant el szemeim elött az egész magyarországi életem. A Bakony az összes gyönyörűségével - a Kőrishegy, az Ősfenyves, a Hódosér, Az Ördögrét a Vizfölék, ahol a hóvirágot szedtem már apró gyermekkoromban. Felkeltem és útnak indultam a kutyákkal együtt. A temetőbe vittek a lábaim az Édesanyám sírjához. Égig érő fenyők voltak körülöttem, őzgidák futkostak át a temetőn, de a kutyák, akik kisérőmnek szegődtek, egy mozdulatot sem tettek. Tudták, hogy ezek a csend és a nyugalom percei, amiket nem szabad háborgatni. Hajnalig ültem az Édesanyám sírja mellett, eszembejutott, amikor megszöktűnk Nagyapa házából és térdigérő hóban elindultunk megkeresni a sírját, amikor árvák maradtunk. Most nem szöktem, de abban a nyugalomban megszületett az első versem az Édesanyámról, amit a fájdalom szült.
Korán este lett.
Rózsákat kötöz hajamba az alkony
Vörösben pompázó sugárkoszorút
A sírodnál állok - fogható a csend
S szélesnek látszik a keskeny gyalogút.
A madarak már nyugovóra tértek
Egész nap azt sírták: " korán este lett."
És a kósza szél szemébe csaptak
A rűgynek fakadó néma levelek.
Sírnak a bokrok, mert néma kő a szád
- Minden ösvényünk a csendhez vezet,
A magas falu DÓM lehullik lassan
S az elmúlás már két kézzel integet.
Hiába tetted friss földbe a tested
Percenként röppensz ki kínok ablakán
Egy pillanat volt - semmivé lett minden
-Itt állunk mi is a végzet ajtaján.
A sírodon a szél nem lenget virágot,
Hajamból szórok rád virágkoszorút
És égre nyúló fenyők illatában
Elcsendesedik a gyászos gyalogút.
A temetői csendben nézem a világot
Nélküled is némán esztelen forog
S a túlvilágon találkozni Veled
Ne kérdezd, mikor? - De útnak indulok.
Várj! Még élnem kell, átkozni harangot
Valamennyi hangja békéhez vezet
Ez az én sorsom is - hamar veszendő-
Ki tartja számon a múló éveket?
Csak Te, ki holtan is élő vagy nekem
Veled veszítek, vagy nyerek háborút
Szíveden nyugvó kezedet emeld fel s
Vedd le hajamról a virágkoszorút.
- Aztán hazamentünk csendesen. Bózsi nem is tudta, hogy hol jártunk. Az itthon töltött idő még jobban megerősítette bennem, hogy én magyar földön akarok megöregedni.
Nagyon nehéz volt a visszaút. Azt már említettem, hogy nem akartam újra átrepűlni az
Óceánt, de a svábok megtaláltak a lépcső alatt elbújva és trágár szavak kiséretében feltettek a rám várakozó gépre.
Akarva - akaratlanúl hozzászoktam, hogy a " patkányharcot " végig kell élnem és az idő majd eljön, amikor kiszállhatok a küzdelemből. Eljött és itthon értem földet végleg.
2013.Június 24. Saller Molnár Erzsébet
Azt, hogy Bózsi mit érzett abban a pillanatban, amikor újra látott-leírhatatlan. De az igen, hogy a kutyák mit műveltek velem. Ugráltak rám, nyűszítettek a boldogságtól, mert emlékeztek rám. Nem győztem a simogatást osztogatni. Kivel aludtak az első éjszakán? Mister a lábamnál, Betty a fejemnél és boldogok voltunk. A szuszogásukban benne volt minden. " Ugye itt maradsz velünk, ugye nem kell újra várni rád ? " Nem tudtam aludni, mert éreztem a parányi lelkek örömét és azt a bánatot is, amikor majd csak a lábamnyomát érzik újra. Nyár volt és a hársfa is virágzott, mert az akác már nem várt rám. Besütött a hold az ablakon és nyugtalanná váltam. Mint a gyors film a mozi vásznán, úgy rohant el szemeim elött az egész magyarországi életem. A Bakony az összes gyönyörűségével - a Kőrishegy, az Ősfenyves, a Hódosér, Az Ördögrét a Vizfölék, ahol a hóvirágot szedtem már apró gyermekkoromban. Felkeltem és útnak indultam a kutyákkal együtt. A temetőbe vittek a lábaim az Édesanyám sírjához. Égig érő fenyők voltak körülöttem, őzgidák futkostak át a temetőn, de a kutyák, akik kisérőmnek szegődtek, egy mozdulatot sem tettek. Tudták, hogy ezek a csend és a nyugalom percei, amiket nem szabad háborgatni. Hajnalig ültem az Édesanyám sírja mellett, eszembejutott, amikor megszöktűnk Nagyapa házából és térdigérő hóban elindultunk megkeresni a sírját, amikor árvák maradtunk. Most nem szöktem, de abban a nyugalomban megszületett az első versem az Édesanyámról, amit a fájdalom szült.
Korán este lett.
Rózsákat kötöz hajamba az alkony
Vörösben pompázó sugárkoszorút
A sírodnál állok - fogható a csend
S szélesnek látszik a keskeny gyalogút.
A madarak már nyugovóra tértek
Egész nap azt sírták: " korán este lett."
És a kósza szél szemébe csaptak
A rűgynek fakadó néma levelek.
Sírnak a bokrok, mert néma kő a szád
- Minden ösvényünk a csendhez vezet,
A magas falu DÓM lehullik lassan
S az elmúlás már két kézzel integet.
Hiába tetted friss földbe a tested
Percenként röppensz ki kínok ablakán
Egy pillanat volt - semmivé lett minden
-Itt állunk mi is a végzet ajtaján.
A sírodon a szél nem lenget virágot,
Hajamból szórok rád virágkoszorút
És égre nyúló fenyők illatában
Elcsendesedik a gyászos gyalogút.
A temetői csendben nézem a világot
Nélküled is némán esztelen forog
S a túlvilágon találkozni Veled
Ne kérdezd, mikor? - De útnak indulok.
Várj! Még élnem kell, átkozni harangot
Valamennyi hangja békéhez vezet
Ez az én sorsom is - hamar veszendő-
Ki tartja számon a múló éveket?
Csak Te, ki holtan is élő vagy nekem
Veled veszítek, vagy nyerek háborút
Szíveden nyugvó kezedet emeld fel s
Vedd le hajamról a virágkoszorút.
- Aztán hazamentünk csendesen. Bózsi nem is tudta, hogy hol jártunk. Az itthon töltött idő még jobban megerősítette bennem, hogy én magyar földön akarok megöregedni.
Nagyon nehéz volt a visszaút. Azt már említettem, hogy nem akartam újra átrepűlni az
Óceánt, de a svábok megtaláltak a lépcső alatt elbújva és trágár szavak kiséretében feltettek a rám várakozó gépre.
Akarva - akaratlanúl hozzászoktam, hogy a " patkányharcot " végig kell élnem és az idő majd eljön, amikor kiszállhatok a küzdelemből. Eljött és itthon értem földet végleg.
2013.Június 24. Saller Molnár Erzsébet
2013. május 15., szerda
Magyarország Te csodás
Az első utam haza. Megcsókolni egy hideg megye követ, ami Hegyeshalomban már magyar földön áll. Itthon vagyok és magyar, mindig is az maradok. A házak már kisebbek lettek, de az én érzéseim Magyar ország iránt növekedtek Bózsi boldog volt, de én szomorú a visszautat illetően.Elbújtam a lépcső alatt, de a svábok megtaláltak és szinte hajamnál fogva trágár szavak mellett löktek fel a rám várakozó gépre. Én sem maradtam adós nekik és elindultam újra a patkány harcba.
Saller Molnár Erzsébet 2013.Május 16.
2013. március 15., péntek
Van másik!
Adelka bugyogója.
Bár Adelka házában az emeleten laktam, mégis sok időt töltöttem lent az udvaron. Mindenben segítettem neki. Fűvet vágtunk, bokrokat nyestünk, kertészkedtünk és szinte elképzelhetetlennek tartottam, hogy ennek egyszer vége lesz.
Azon a délután is az újságot lapoztam az udvaron álló asztal mellett a napernyő alatt. Vadgalambok turbékoltak az égbe magasló fenyőfákon, a szomszéd kutyái csaholtak rám és szinte biztattak, hogy menj el! Honnan tudták, hogy éppen egy hirdetést olvastam az újságban. " Európai emberek bálja a lengyel klubban. " Volt rá időm meggondolni,hogy menjek vagy maradjak. Jól döntöttem, mert bepillanthattam az 56-os csürhe közé. Többségben a lengyelek voltak, akik nem a forradalom adta lehetőségből menekűltek a nincstelenségből.
Táncoltam felszabadultan mindenkivel, majdnem széttéptek a nyírségi bugrisok, akiknek a bakancsáról még potyogott le a tehénszar, de Magyarországon mindegyik orvos volt, tanár és mérnök, sőt még ügyvéd is akadt. Ejnye - bejnye!
Valaki megelégelte, hogy kézről - kézre cibáltak engem és felkért táncolni. Egy norvég villamosmérnök volt, aki éppen kiküldetésben volt Amerikában. Erre mondjuk azt, hogy ez szerelem első látásra. Alig múlt el egy év, a menyasszonya lettem. Kivolt tűzve az esküvőnk napja, amikor közölte, hogy ő nem marad Amerikában, megyünk Norvégiába. Én? Soha! Ő elment haza nélkülem én maradtam. Aztán én is a haza útat választottam, de még most 35 év után is levelezünk mert a nagy dolgok soha nem mennek feledésbe.
Vissza ugorva az időben, Adelka imádta ezt a norvégot. Valahányszor megérkezett hozzám Adelka előbb fogadta, mint én. (Állomás helye Boston volt a szomszéd államban )
De egy alkalommal megelőztem. A kocsimat mostam az udvaron, amikor a Pontiac behúzott az udvarba. Adelka erre eszevesztetten rohant ki a fogadására, amikor a félúton a bugyogójában elszakadt a gumi. A bugyogó leesett a földre. Nem tétovázott, kilépett belőle és folytatta az útját, hogy a vendéget üdvözölje. Nagy zavarban voltam, de mégis az elvesztett bugyogóra kellett figyelmeztetnem. Mit felelt rá?
Azt amit a mi híres bohócunk: " Van másik! "
2013.március 15. Saller Molnár Erzsébet
Bár Adelka házában az emeleten laktam, mégis sok időt töltöttem lent az udvaron. Mindenben segítettem neki. Fűvet vágtunk, bokrokat nyestünk, kertészkedtünk és szinte elképzelhetetlennek tartottam, hogy ennek egyszer vége lesz.
Azon a délután is az újságot lapoztam az udvaron álló asztal mellett a napernyő alatt. Vadgalambok turbékoltak az égbe magasló fenyőfákon, a szomszéd kutyái csaholtak rám és szinte biztattak, hogy menj el! Honnan tudták, hogy éppen egy hirdetést olvastam az újságban. " Európai emberek bálja a lengyel klubban. " Volt rá időm meggondolni,hogy menjek vagy maradjak. Jól döntöttem, mert bepillanthattam az 56-os csürhe közé. Többségben a lengyelek voltak, akik nem a forradalom adta lehetőségből menekűltek a nincstelenségből.
Táncoltam felszabadultan mindenkivel, majdnem széttéptek a nyírségi bugrisok, akiknek a bakancsáról még potyogott le a tehénszar, de Magyarországon mindegyik orvos volt, tanár és mérnök, sőt még ügyvéd is akadt. Ejnye - bejnye!
Valaki megelégelte, hogy kézről - kézre cibáltak engem és felkért táncolni. Egy norvég villamosmérnök volt, aki éppen kiküldetésben volt Amerikában. Erre mondjuk azt, hogy ez szerelem első látásra. Alig múlt el egy év, a menyasszonya lettem. Kivolt tűzve az esküvőnk napja, amikor közölte, hogy ő nem marad Amerikában, megyünk Norvégiába. Én? Soha! Ő elment haza nélkülem én maradtam. Aztán én is a haza útat választottam, de még most 35 év után is levelezünk mert a nagy dolgok soha nem mennek feledésbe.
Vissza ugorva az időben, Adelka imádta ezt a norvégot. Valahányszor megérkezett hozzám Adelka előbb fogadta, mint én. (Állomás helye Boston volt a szomszéd államban )
De egy alkalommal megelőztem. A kocsimat mostam az udvaron, amikor a Pontiac behúzott az udvarba. Adelka erre eszevesztetten rohant ki a fogadására, amikor a félúton a bugyogójában elszakadt a gumi. A bugyogó leesett a földre. Nem tétovázott, kilépett belőle és folytatta az útját, hogy a vendéget üdvözölje. Nagy zavarban voltam, de mégis az elvesztett bugyogóra kellett figyelmeztetnem. Mit felelt rá?
Azt amit a mi híres bohócunk: " Van másik! "
2013.március 15. Saller Molnár Erzsébet
Fellélegezve
Államvizsga.
Az is csak egy nap volt az életemben, a megpróbáltatás napja. Minden államban egyidőben szólal meg a gong, hogy kezdődik. Mielött bemehettünk a " bitófa " közelébe, azok a szegény amerikai lányok egymás kezéből tépték ki a kilincset ott, ahova a király is gyalog jár. Volt amelyik hányt, de biztos akadtak nedves és besárgúlt bugyogók is zömével.
Én senkivel nem tudattam, hogy mire készülök, mert féltem az esetleges kudarctól. Kár volt. Annak ellenére is, hogy az egész irásbeli " nyúzás " öt órán át tartott és arra sem tudok emlékezni, hogy hogyan, merre mentem haza. Amikor Adelka meglátott, biztosra vette, hogy részeg vagyok. Nem kiskaland idegen nyelven ezt vállalni. Hiába tudtam már azt a nyelvet, a gondolkodásom akkor még magyar volt.
Diplomás ápolónő lettem és attól kezdve megváltozott az egész életem. Nem kellett munka után hajnalig tanulnom és megszüntem segédápolónő lenni. Az mit jelent? Nem fogom részletezni. Rémálomnak is sok. Nem csak a fizetésem, de a munkám minősége is szárnyakat adott. Fellélegeztem! Mégis sok idő telt el, hogy nemcsak én, hanem Adelka is elhigyje azt, amit megcsináltam, amire magam is rettegve készültem.
2013. március 15. Saller Molnár Erzsébet
Az is csak egy nap volt az életemben, a megpróbáltatás napja. Minden államban egyidőben szólal meg a gong, hogy kezdődik. Mielött bemehettünk a " bitófa " közelébe, azok a szegény amerikai lányok egymás kezéből tépték ki a kilincset ott, ahova a király is gyalog jár. Volt amelyik hányt, de biztos akadtak nedves és besárgúlt bugyogók is zömével.
Én senkivel nem tudattam, hogy mire készülök, mert féltem az esetleges kudarctól. Kár volt. Annak ellenére is, hogy az egész irásbeli " nyúzás " öt órán át tartott és arra sem tudok emlékezni, hogy hogyan, merre mentem haza. Amikor Adelka meglátott, biztosra vette, hogy részeg vagyok. Nem kiskaland idegen nyelven ezt vállalni. Hiába tudtam már azt a nyelvet, a gondolkodásom akkor még magyar volt.
Diplomás ápolónő lettem és attól kezdve megváltozott az egész életem. Nem kellett munka után hajnalig tanulnom és megszüntem segédápolónő lenni. Az mit jelent? Nem fogom részletezni. Rémálomnak is sok. Nem csak a fizetésem, de a munkám minősége is szárnyakat adott. Fellélegeztem! Mégis sok idő telt el, hogy nemcsak én, hanem Adelka is elhigyje azt, amit megcsináltam, amire magam is rettegve készültem.
2013. március 15. Saller Molnár Erzsébet
2012. július 8., vasárnap
ELNÖK VÁLASZTÁS
Dell és Anna.
Hiányt érezhet, aki nem ismerte Annát. Lengyel származású, kedves, hozzám hasonló apró méretekkel rendelkező özvegyasszony volt. Másfél méter magas, 50 kiló humorzsák. Egy ház választotta el Adelkától. Nem csak telefonon értekeztek, hanem gyakran látogatták egymást. Igen jól elvoltak a whiskeys üveg mellett.
Elérkezett az Elnök választás napja. Együtt mentek el szavazni. Munkából haza érve még ünnepelve találtam őket. Megeresztettem a kényes kérdést: " na és kire szavaztatok? "
Mit tudom én, mondta Adelka! Voltak ott olyan karok, mint a kaszinóban, amiket lekellett húzni. Mi Annával mindet sorban lehúztuk. Bravó mondtam, kissé felháborodva és még megjegyeztem :" hát ezen múlik Amerika sorsa?" Nem kell aggódnod 'Liz, mondta Anna. Voltak itt már ennél furcsább szavazások is. Egyik Elnök választás elött a jelölt emberei kampányoltak. Közülük kettő alkonyat után kiment a temetőbe és a sírkövekről írták le a neveket a regisztrálható állampolgárok névsorába. Oda értek egy sírkőhöz, amin ez állt: " Casimir Wladjevski Bjovemdrogowskivicz. "
--" Én ezt nem írom le ( miközben a ceruzáját rágta ) úgyis van már elég név a listánkon. "
--" Írd le Waldó, utasította a másik. Ez barátom Amerika és ennek az embernek éppen annyi joga van szavazni, mint itt a temetőben bármelyiknek. "
Másnap már tudtuk, hogy lesz bőven földimogyoró, de lehet, hogy Amerika egyik legnagyobb tragédiája lesz Carter.
Nem felejtem el soha, amit akkor a 80 éves betegem Mr.Crede mondott: " hát látod kedvesem - itt tartunk. Én már nem - de te még megéred, hogy fekete Elnöke lesz ennek a gyönyörű országnak. Csak azt nem tudom, hogy kik mentek szavazni? " - Én tudtam!
2012.július 8. Saller Molnár Erzsébet
Hiányt érezhet, aki nem ismerte Annát. Lengyel származású, kedves, hozzám hasonló apró méretekkel rendelkező özvegyasszony volt. Másfél méter magas, 50 kiló humorzsák. Egy ház választotta el Adelkától. Nem csak telefonon értekeztek, hanem gyakran látogatták egymást. Igen jól elvoltak a whiskeys üveg mellett.
Elérkezett az Elnök választás napja. Együtt mentek el szavazni. Munkából haza érve még ünnepelve találtam őket. Megeresztettem a kényes kérdést: " na és kire szavaztatok? "
Mit tudom én, mondta Adelka! Voltak ott olyan karok, mint a kaszinóban, amiket lekellett húzni. Mi Annával mindet sorban lehúztuk. Bravó mondtam, kissé felháborodva és még megjegyeztem :" hát ezen múlik Amerika sorsa?" Nem kell aggódnod 'Liz, mondta Anna. Voltak itt már ennél furcsább szavazások is. Egyik Elnök választás elött a jelölt emberei kampányoltak. Közülük kettő alkonyat után kiment a temetőbe és a sírkövekről írták le a neveket a regisztrálható állampolgárok névsorába. Oda értek egy sírkőhöz, amin ez állt: " Casimir Wladjevski Bjovemdrogowskivicz. "
--" Én ezt nem írom le ( miközben a ceruzáját rágta ) úgyis van már elég név a listánkon. "
--" Írd le Waldó, utasította a másik. Ez barátom Amerika és ennek az embernek éppen annyi joga van szavazni, mint itt a temetőben bármelyiknek. "
Másnap már tudtuk, hogy lesz bőven földimogyoró, de lehet, hogy Amerika egyik legnagyobb tragédiája lesz Carter.
Nem felejtem el soha, amit akkor a 80 éves betegem Mr.Crede mondott: " hát látod kedvesem - itt tartunk. Én már nem - de te még megéred, hogy fekete Elnöke lesz ennek a gyönyörű országnak. Csak azt nem tudom, hogy kik mentek szavazni? " - Én tudtam!
2012.július 8. Saller Molnár Erzsébet
2012. május 10., csütörtök
Vigözvegyek
Adelka és Tildi
Amerikában valami oknál fogva a házastársak barátok maradnak a válás után is, még akkor is ha nem kötik össze őket utódok. Igy lett ez Tildi és Lajos esetében is. Az ex és az új feleség barátnők lettek. Inkább telefonos csevegéseik voltak, mint személyes. Én Lajos temetésén találkoztam Tildivel és bevallom, hogy a hallottak ellenére is megállapítottam, hogy szerethető " lady ". Visszaköltözésem után éreztük Lajos hiányát és észrevettem, hogy háziasszonyom gyakrabban nyúl a pohárhoz, mint azelött tette. " Búfelejtő ". Ennek ellenére, ahogy a többi amerikai ember, ő is beűlt az aranyszínű Pontiacba és vásárolni, vagy baráti látogatásokra ment. Imádta a kötésre való fonalakat, holott életében még egy sálat sem kötött. A színek rabja volt.. Már annyi fonalat halmozott össze, hogy az alagsorban zsákokban álltak a fonalak. Én sem tudtam feldolgozni azt a mennyiséget, pedig akkor már az egész családja az én kötött takaróim alatt tespedt. Még élt az Édesanyja ( 1978 augusztusban halt meg ),aki nem volt egy percig sem magatehetetlen. Olvasott egész nap, de az ajtót bekellett zárni, ha magára maradt. Később a telefonra is zár került, mert előfordúlt, hogy hívta a Police -t, hogy őt elrabolták és itt van bezárva. Adelka távollétében rátörték az ajtót, hogy a rabságból kimentsék. Valóban " elrabolták ", mert az addigi életét a farmon töltötte a fiával és annak családjával közel 80 évesen.
Közeledett Lajos halálának évfordúlója. Az özvegyek megbeszélték, hogy közösen mennek a temetőbe. Szabadnapom volt, így már délelött leróttam kegyeletem a temetőben. Tildi megérkezett du. 2 óra tájban. A virágcsokrot a kocsimban hagytam - mondta, mert úgyis én fogok vezetni a temetőbe. Sírtak, nevettek az özvegyek és közben emelgették a poharat, amikben kanadai whiskey volt. Én a szájtáti " nézőközönség " csak sört ittam és hallgattam Lajos erényeit az özvegyek szájából. Ahogy haladt az idő, éreztem, hogy ma itt én leszek a sofőr. Kimentem Tildi kocsijához, kivettem a csokor virágot, amit betettem az enyémbe. Akkor már egy piros Chevrolet Camaro sportkocsi boldog tulajdonosa voltam. Igaz, hogy vezetés közben egy parányi kavicsot is megérzett a hátsóm, mert a földön ülve érzi magát a sportkocsiban aki vezeti. Hiába tápászkodtak az özvegyek, nem sikerűlt megindulni. Lelkesedtek az ajánlatomnak, hogy kiviszem őket a temetőbe. A hátsó ülésre gyömöszöltem be őket, ami egy sportkocsiban elég szűk hely. Már ott voltunk a temető bejáratánál, de az özvegyeknek nem hiányzott a virág. Megérkezve karonfogták egymást, támolyogtak a sírhoz. Mögöttük lépkedve nálam voltak a virágok. Soha nem láttam hasonlót. Egy férfi sírjára két volt feleség hullatta a könnyeit. A virágokat egyik sem hiányolta, de örültek, hogy én megmentettem őket.
A temetői látogatás végeztével Adelka közölte, hogy most pedig vacsorázni viszlek benneteket. " Ponderosa " étterem, ami egyébként is a kedvencem volt. Ott még a rosszpénzt sem ismerték jobban, mint engem. Egy négy személyes " szeparét " választottunk. Mindenki megrendelte a kedvére való vacsorát, majd a pincér hozta a rendelt italokat. Két kanadai whiskey - egy pohár sör. Megvacsoráztunk, de arra az estére bizonyára csak a pincér és én emlékezem. Tildi dohányzott és parókát viselt. Nem tetszett neki a barna haja, neki fekete kellett. Rágyújtott, de az öngyújtó lángja a parókában ért véget. Lángra lobbant a feje. Szemben ültem velük, így az asztalon átnyúlva lekaptam Tildi fejéről a parókát, ami a földön ( szőnyegen ) porrá égett. Sikoltozás az egész étteremben, rohant a pincér hozzám. " Honnan hoztad Liz ezt a két részeg asszonyt? Kérlek, amilyen gyorsan csak tudod, takarítsd ki őket innen. " Jó - jó de előbb fizetek - mondtam. " Ne fizessél te semmit csak el innen minél előbb. Egyenként támogattam ki őket a kocsimhoz és haza érve Adelka csak annyit mondott Tildinek: " te részeg Qurva ! "
--- Hogy ez fedte - e a valóságot? Még ennyi év távlatából sem tudom.
2012.május 10. Saller Molnár Erzsébet
Amerikában valami oknál fogva a házastársak barátok maradnak a válás után is, még akkor is ha nem kötik össze őket utódok. Igy lett ez Tildi és Lajos esetében is. Az ex és az új feleség barátnők lettek. Inkább telefonos csevegéseik voltak, mint személyes. Én Lajos temetésén találkoztam Tildivel és bevallom, hogy a hallottak ellenére is megállapítottam, hogy szerethető " lady ". Visszaköltözésem után éreztük Lajos hiányát és észrevettem, hogy háziasszonyom gyakrabban nyúl a pohárhoz, mint azelött tette. " Búfelejtő ". Ennek ellenére, ahogy a többi amerikai ember, ő is beűlt az aranyszínű Pontiacba és vásárolni, vagy baráti látogatásokra ment. Imádta a kötésre való fonalakat, holott életében még egy sálat sem kötött. A színek rabja volt.. Már annyi fonalat halmozott össze, hogy az alagsorban zsákokban álltak a fonalak. Én sem tudtam feldolgozni azt a mennyiséget, pedig akkor már az egész családja az én kötött takaróim alatt tespedt. Még élt az Édesanyja ( 1978 augusztusban halt meg ),aki nem volt egy percig sem magatehetetlen. Olvasott egész nap, de az ajtót bekellett zárni, ha magára maradt. Később a telefonra is zár került, mert előfordúlt, hogy hívta a Police -t, hogy őt elrabolták és itt van bezárva. Adelka távollétében rátörték az ajtót, hogy a rabságból kimentsék. Valóban " elrabolták ", mert az addigi életét a farmon töltötte a fiával és annak családjával közel 80 évesen.
Közeledett Lajos halálának évfordúlója. Az özvegyek megbeszélték, hogy közösen mennek a temetőbe. Szabadnapom volt, így már délelött leróttam kegyeletem a temetőben. Tildi megérkezett du. 2 óra tájban. A virágcsokrot a kocsimban hagytam - mondta, mert úgyis én fogok vezetni a temetőbe. Sírtak, nevettek az özvegyek és közben emelgették a poharat, amikben kanadai whiskey volt. Én a szájtáti " nézőközönség " csak sört ittam és hallgattam Lajos erényeit az özvegyek szájából. Ahogy haladt az idő, éreztem, hogy ma itt én leszek a sofőr. Kimentem Tildi kocsijához, kivettem a csokor virágot, amit betettem az enyémbe. Akkor már egy piros Chevrolet Camaro sportkocsi boldog tulajdonosa voltam. Igaz, hogy vezetés közben egy parányi kavicsot is megérzett a hátsóm, mert a földön ülve érzi magát a sportkocsiban aki vezeti. Hiába tápászkodtak az özvegyek, nem sikerűlt megindulni. Lelkesedtek az ajánlatomnak, hogy kiviszem őket a temetőbe. A hátsó ülésre gyömöszöltem be őket, ami egy sportkocsiban elég szűk hely. Már ott voltunk a temető bejáratánál, de az özvegyeknek nem hiányzott a virág. Megérkezve karonfogták egymást, támolyogtak a sírhoz. Mögöttük lépkedve nálam voltak a virágok. Soha nem láttam hasonlót. Egy férfi sírjára két volt feleség hullatta a könnyeit. A virágokat egyik sem hiányolta, de örültek, hogy én megmentettem őket.
A temetői látogatás végeztével Adelka közölte, hogy most pedig vacsorázni viszlek benneteket. " Ponderosa " étterem, ami egyébként is a kedvencem volt. Ott még a rosszpénzt sem ismerték jobban, mint engem. Egy négy személyes " szeparét " választottunk. Mindenki megrendelte a kedvére való vacsorát, majd a pincér hozta a rendelt italokat. Két kanadai whiskey - egy pohár sör. Megvacsoráztunk, de arra az estére bizonyára csak a pincér és én emlékezem. Tildi dohányzott és parókát viselt. Nem tetszett neki a barna haja, neki fekete kellett. Rágyújtott, de az öngyújtó lángja a parókában ért véget. Lángra lobbant a feje. Szemben ültem velük, így az asztalon átnyúlva lekaptam Tildi fejéről a parókát, ami a földön ( szőnyegen ) porrá égett. Sikoltozás az egész étteremben, rohant a pincér hozzám. " Honnan hoztad Liz ezt a két részeg asszonyt? Kérlek, amilyen gyorsan csak tudod, takarítsd ki őket innen. " Jó - jó de előbb fizetek - mondtam. " Ne fizessél te semmit csak el innen minél előbb. Egyenként támogattam ki őket a kocsimhoz és haza érve Adelka csak annyit mondott Tildinek: " te részeg Qurva ! "
--- Hogy ez fedte - e a valóságot? Még ennyi év távlatából sem tudom.
2012.május 10. Saller Molnár Erzsébet
2012. május 8., kedd
Garai Gábor
Június
Tudom, meghalnék idegenben:
Ott még a fák sem ilyenek,
nem virít bodza a berkekben,
akácok könnye sem pereg:
nem részegít a széna illat,
nem villámfénnyel jön a nyár,
nem így táncol felhőn a csillag,
nem szédűl az égtől a táj...
Meghalok itt is a gyönyörtől,
hogy a repceföld színarany,
hogy a lomb oly zöld szinte tombol,
s a kőnek is illata van:
hogy áll a búza nyers kalásza,
mintha világot nemzene,
s e tájon az lel csak magára,
ki végleg egyesült vele.
2012 . május 8. Saller Molnár Erzsébet
Tudom, meghalnék idegenben:
Ott még a fák sem ilyenek,
nem virít bodza a berkekben,
akácok könnye sem pereg:
nem részegít a széna illat,
nem villámfénnyel jön a nyár,
nem így táncol felhőn a csillag,
nem szédűl az égtől a táj...
Meghalok itt is a gyönyörtől,
hogy a repceföld színarany,
hogy a lomb oly zöld szinte tombol,
s a kőnek is illata van:
hogy áll a búza nyers kalásza,
mintha világot nemzene,
s e tájon az lel csak magára,
ki végleg egyesült vele.
2012 . május 8. Saller Molnár Erzsébet
2012. április 12., csütörtök
Mrs. Adele Luetjen
DELL
Özvegy asszony volt, idős Édesanyjával élt Windsorban, aki Anna E. Stankevich volt és az első Amerikába kivándorló Litvániából 15 évesen. Még láthattam a hatalmas farmot, amin a család dohány termesztéssel foglalkozott. Dellnek egy fia és két fiú unokája az államunk fővárosában Hartfordon laktak. ( Connecticut ) Rangos, szép nagy háza volt Adelkának, annak az emeletét adta ki albérletbe Lajosnak. Az albérlőből barát lett, majd szerető, végül férj. Amikor engem befogadtak, a berendezett emelet üresen állt, így az lett az én átmeneti otthonom.
Dell közelében még az is kénytelen volt megtanulni angolul, aki nem akart. Én akartam és hihetetlen gyorsan haladtam. Már nem mentem be a suszterhoz kenyeret venni, mert az is előfordult. Bár nem az én vétkem volt. Nem én tettem ki a kirakatba a méretes plakátot rajta egy jó pufókra sült kenyérrel. De az már az én problémám volt, hogy nem értettem meg, ami írva volt rá. " ELKÖLTÖZTÜNK stb... "
Hosszú ideig laktam náluk, de a céljaim eléréséhez önállósítani kellett magam. Iskola, jobban fizető állás a fővárosban, ezért fájó szívvel, de költöznöm kellett. Hiányzott nagyon a felettem való " anyáskodás ", gyakran látogattam párt fogóimat. Így volt ez 1977. márc.23.-án este is.
Dell tele volt kérdéssel, alig győztem válasszal, Lajos viszont szokatlanul viselkedett. Túl vidám volt. Nekem ez rossz előjele volt valaminek, amit még ma sem tudnék megnevezni. Valami olyan viselkedés, hogy " na, még utoljára mindent bele." Sokáig maradtam náluk, mert éreztem, hogy nehéz elszakadni tőlük. Már este 10 óra elmúlt, amikor Lajos kikísért, sokáig öleltük egymást szavak nélkül és csak - csak kicsúszott a számon : " Ugye nem ön gyilkosságra készülsz? "- " Mi okom lenne rá? " Már a lakásomban voltam, de nagyon felkavart állapotban. Hiába feküdtem le, nem tudtam elaludni. Felvillant bennem az a jelenet, amikor kb. előtte januárban, hóesésben délelőtt megjelent az albérletem főbejáratánál. Egy emeletes háznak a földszintjét béreltem. A csengetésre ajtót nyitottam és hirtelen nem Lajost, hanem egy kopott, elnyűtt, vándor koldust láttam az ajtóm előtt. A látogatást nem tudtam mire vélni? Olyan volt, mint aki elbúcsúzni jött, mint akinek számon kérni valója van rajtam. Semmi számadással nem voltam adósa. Mégis mit akart? Talán csak látni kívánt engem? Mondani akart valamit? Ezen töprengtem a sötétben, amikor csörgött a telefonom hajnal 3- kor. Dell zokogott, alig értettem.
" Meghalt Lajos. " Úgy éreztem, hogy nem egészen ért váratlanul, mert már a hajnalt megelőző este éreztem, hogy valami történni fog. Azon az estén én már nem azt a Lajost láttam, akit évek óta ismertem. Az a Lajos nem szokott fehér inget és nyakkendőt kötni a tiszteletemre. Az a Lajos higgadt, komoly és bölcs ember volt. Aki vele helyet cserélt, nem tudom ki volt?
A temetés után még gyakrabban látogattam Dellt. Minden látogatásomkor elhangzott, hogy költözzek vissza hozzá. Lajost nagyon szerette és éreztem, hogy én is alkatrésze voltam annak a szerkezetnek, ami a számára most végleg szétesett.
Szeptemberben már újra ott laktam az emeleten és még 5 évet töltöttem együtt Dellel.
Úgy érzem most utólag is, hogy érdemes volt. Nélküle sokkal szegényebben ballagnék az emlékek útján, kevesebb élmény fűzne Amerikához, mert alapjában véve Ő egy nagyon értékes, vidám, művelt kiváló humorral megáldott hölgy volt.
Befogom dobni a hálómat az emlékeim tavába és kihalászom belőle a legjobb eseményeket.
2012. április 12. Saller Molnár Erzsébet
Özvegy asszony volt, idős Édesanyjával élt Windsorban, aki Anna E. Stankevich volt és az első Amerikába kivándorló Litvániából 15 évesen. Még láthattam a hatalmas farmot, amin a család dohány termesztéssel foglalkozott. Dellnek egy fia és két fiú unokája az államunk fővárosában Hartfordon laktak. ( Connecticut ) Rangos, szép nagy háza volt Adelkának, annak az emeletét adta ki albérletbe Lajosnak. Az albérlőből barát lett, majd szerető, végül férj. Amikor engem befogadtak, a berendezett emelet üresen állt, így az lett az én átmeneti otthonom.
Dell közelében még az is kénytelen volt megtanulni angolul, aki nem akart. Én akartam és hihetetlen gyorsan haladtam. Már nem mentem be a suszterhoz kenyeret venni, mert az is előfordult. Bár nem az én vétkem volt. Nem én tettem ki a kirakatba a méretes plakátot rajta egy jó pufókra sült kenyérrel. De az már az én problémám volt, hogy nem értettem meg, ami írva volt rá. " ELKÖLTÖZTÜNK stb... "
Hosszú ideig laktam náluk, de a céljaim eléréséhez önállósítani kellett magam. Iskola, jobban fizető állás a fővárosban, ezért fájó szívvel, de költöznöm kellett. Hiányzott nagyon a felettem való " anyáskodás ", gyakran látogattam párt fogóimat. Így volt ez 1977. márc.23.-án este is.
Dell tele volt kérdéssel, alig győztem válasszal, Lajos viszont szokatlanul viselkedett. Túl vidám volt. Nekem ez rossz előjele volt valaminek, amit még ma sem tudnék megnevezni. Valami olyan viselkedés, hogy " na, még utoljára mindent bele." Sokáig maradtam náluk, mert éreztem, hogy nehéz elszakadni tőlük. Már este 10 óra elmúlt, amikor Lajos kikísért, sokáig öleltük egymást szavak nélkül és csak - csak kicsúszott a számon : " Ugye nem ön gyilkosságra készülsz? "- " Mi okom lenne rá? " Már a lakásomban voltam, de nagyon felkavart állapotban. Hiába feküdtem le, nem tudtam elaludni. Felvillant bennem az a jelenet, amikor kb. előtte januárban, hóesésben délelőtt megjelent az albérletem főbejáratánál. Egy emeletes háznak a földszintjét béreltem. A csengetésre ajtót nyitottam és hirtelen nem Lajost, hanem egy kopott, elnyűtt, vándor koldust láttam az ajtóm előtt. A látogatást nem tudtam mire vélni? Olyan volt, mint aki elbúcsúzni jött, mint akinek számon kérni valója van rajtam. Semmi számadással nem voltam adósa. Mégis mit akart? Talán csak látni kívánt engem? Mondani akart valamit? Ezen töprengtem a sötétben, amikor csörgött a telefonom hajnal 3- kor. Dell zokogott, alig értettem.
" Meghalt Lajos. " Úgy éreztem, hogy nem egészen ért váratlanul, mert már a hajnalt megelőző este éreztem, hogy valami történni fog. Azon az estén én már nem azt a Lajost láttam, akit évek óta ismertem. Az a Lajos nem szokott fehér inget és nyakkendőt kötni a tiszteletemre. Az a Lajos higgadt, komoly és bölcs ember volt. Aki vele helyet cserélt, nem tudom ki volt?
A temetés után még gyakrabban látogattam Dellt. Minden látogatásomkor elhangzott, hogy költözzek vissza hozzá. Lajost nagyon szerette és éreztem, hogy én is alkatrésze voltam annak a szerkezetnek, ami a számára most végleg szétesett.
Szeptemberben már újra ott laktam az emeleten és még 5 évet töltöttem együtt Dellel.
Úgy érzem most utólag is, hogy érdemes volt. Nélküle sokkal szegényebben ballagnék az emlékek útján, kevesebb élmény fűzne Amerikához, mert alapjában véve Ő egy nagyon értékes, vidám, művelt kiváló humorral megáldott hölgy volt.
Befogom dobni a hálómat az emlékeim tavába és kihalászom belőle a legjobb eseményeket.
2012. április 12. Saller Molnár Erzsébet
2012. március 9., péntek
ALAJOS
LAJOS.
Gép szerelőként dolgozott Budapesten egy szövő gyárban, mielőtt 1956 - ban ő is a távozás mezejére lépett. A gágogó libák is ezt tették, akiket már ismert Budapesten. Ők is, mint a többi "messziről jött ember, azt mond amit akar " - nagy exisztenciát hagytak maguk után. Nagy veszteségekről gágogtak mindig, amíg Lajos elmondta nekem a valóságot. A Nagy Lajos utcában egy 5 x 5 méteres albérletet, a főgúnár az autóbuszt, amit vezetett, a liba pedig bizonyára a villamosok csengőit hiányolta, amiken kalauzként dolgozott. Egyetlen sarjukat 11 évesen vitték világgá, akiből Amerikában villamos mérnök lett. A szülei gyári munkásként dolgoztak. Mivel az itthoni famíliában sem le, sem felmenő ágon senki nem jutott tovább a 6 eleminél, gúnárék szent meggyőződése volt, hogy az ő menyük csak " Miss. Amerika " lehet.
Lajos vasesztergályosként dolgozott és gúnárék bár nem laktak közel, nagyon ragaszkodtak a barátságához. Pár év elteltével Lajos megnősült, feleségül vett egy amerikai hölgyet Matildát.
Tildi fogászati aszisztensnő volt, akinek a szerda volt mindig a szabadnapja a hétvégén kívül.
A többit mondja el Lajos: " Miért váltam el tőle? Már a kezdetben feltűnő volt, hogy minden szerdán viharzó jókedvűen várt haza. Aztán elérkezett az idő, amikor olyan részeg volt, hogy beszélni sem tudott. Ilyenkor a heverőn feküdt, mellette a whiskys üveg, a hamutartóban félig szívott kialudt cigaretták jelezték, hogyan telt a szabadnap. Egyszer a születésnapján elvittem vacsorázni egy elegáns étterembe, ahol nagyon gyakran nyúlt a pohárhoz. Vacsora után kimentem a mosdóba, vissza érve nem láttam a feleségem az asztalnál. Biztosra vettem, hogy közben ő is a mosdóba ment. Vártam, de helyette a pincér lépett oda hozzám és diszkréten a fülembe súgta : " a lady az asztal alatt van ." A pincér szólt az ajtónál őrködő embernek, akinek a segítségével kivonszoltuk a kocsiba. Haza érve benne is hagytam, amíg annyira magához tért, hogy vezethetővé vált. Elég volt ! Beadtam a váló pert , útjaink békésen elváltak. Független ember lettem de otthonom nem volt. Tildi boldogan engedélyezte, hogy maradjak ott amíg nem találok lakást. Albérlet után kutatva kerültem Adele házának emeletére. Utoljára az Édesanyám gondoskodott rólam úgy, ahogy Dell tette. Nem engedte a ruháimat a mosodába vinni, rendet és tisztaságot tartott mindig a lakosztályomban. "
Hát látod " ides ", ilyen az élet. Szerelmek jönnek, mennek és az élet megy tovább. Ami tegnap még nagyon fájt, holnap már sajogni sem fog. Erre mindig emlékezz, bármi történik veled.
Megjegyeztem és ezzel a tudattal élve könnyebbé vált az életem.
2012.március 8. Saller Molnár Erzsébet
Az első Karácsonyom a Pártfogóimmal
Gép szerelőként dolgozott Budapesten egy szövő gyárban, mielőtt 1956 - ban ő is a távozás mezejére lépett. A gágogó libák is ezt tették, akiket már ismert Budapesten. Ők is, mint a többi "messziről jött ember, azt mond amit akar " - nagy exisztenciát hagytak maguk után. Nagy veszteségekről gágogtak mindig, amíg Lajos elmondta nekem a valóságot. A Nagy Lajos utcában egy 5 x 5 méteres albérletet, a főgúnár az autóbuszt, amit vezetett, a liba pedig bizonyára a villamosok csengőit hiányolta, amiken kalauzként dolgozott. Egyetlen sarjukat 11 évesen vitték világgá, akiből Amerikában villamos mérnök lett. A szülei gyári munkásként dolgoztak. Mivel az itthoni famíliában sem le, sem felmenő ágon senki nem jutott tovább a 6 eleminél, gúnárék szent meggyőződése volt, hogy az ő menyük csak " Miss. Amerika " lehet.
Lajos vasesztergályosként dolgozott és gúnárék bár nem laktak közel, nagyon ragaszkodtak a barátságához. Pár év elteltével Lajos megnősült, feleségül vett egy amerikai hölgyet Matildát.
Tildi fogászati aszisztensnő volt, akinek a szerda volt mindig a szabadnapja a hétvégén kívül.
A többit mondja el Lajos: " Miért váltam el tőle? Már a kezdetben feltűnő volt, hogy minden szerdán viharzó jókedvűen várt haza. Aztán elérkezett az idő, amikor olyan részeg volt, hogy beszélni sem tudott. Ilyenkor a heverőn feküdt, mellette a whiskys üveg, a hamutartóban félig szívott kialudt cigaretták jelezték, hogyan telt a szabadnap. Egyszer a születésnapján elvittem vacsorázni egy elegáns étterembe, ahol nagyon gyakran nyúlt a pohárhoz. Vacsora után kimentem a mosdóba, vissza érve nem láttam a feleségem az asztalnál. Biztosra vettem, hogy közben ő is a mosdóba ment. Vártam, de helyette a pincér lépett oda hozzám és diszkréten a fülembe súgta : " a lady az asztal alatt van ." A pincér szólt az ajtónál őrködő embernek, akinek a segítségével kivonszoltuk a kocsiba. Haza érve benne is hagytam, amíg annyira magához tért, hogy vezethetővé vált. Elég volt ! Beadtam a váló pert , útjaink békésen elváltak. Független ember lettem de otthonom nem volt. Tildi boldogan engedélyezte, hogy maradjak ott amíg nem találok lakást. Albérlet után kutatva kerültem Adele házának emeletére. Utoljára az Édesanyám gondoskodott rólam úgy, ahogy Dell tette. Nem engedte a ruháimat a mosodába vinni, rendet és tisztaságot tartott mindig a lakosztályomban. "
Hát látod " ides ", ilyen az élet. Szerelmek jönnek, mennek és az élet megy tovább. Ami tegnap még nagyon fájt, holnap már sajogni sem fog. Erre mindig emlékezz, bármi történik veled.
Megjegyeztem és ezzel a tudattal élve könnyebbé vált az életem.
2012.március 8. Saller Molnár Erzsébet
Az első Karácsonyom a Pártfogóimmal
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
