német vizsla

német vizsla

2009. május 24., vasárnap

Mári! "Kejjé" ez a bugyogó?

Nem bugyogó volt!
A konyhából kilépve a malom udvarára egy gyönyörű almafa állt. Azon a téli éjszakán feküdt le a földre, amikor Dédim meghalt. Akkor a hírek még nem telefonon érkeztek, ezért János bátyám hozta a hírt a Nagyanyámnak, hogy "meghalt az Édesanyánk." Az almafa mellett ott volt az én drága Nagyanyám ágasfája, amire mindig kiakasztotta az elmosott tejes köcsögöket. De jobb híján a felmosó rongy is helyet kapott. Nagyapám nyughatatlan ember volt. Amkor feltöltötte a garatot, kijött az udvarra, hogy sepregessen. A vasárnapi ebéd fogásai között is megtette ezt!
Tele volt az udvar lovas kocsikkal és tehenes szekerekkel, amiknek két irányból volt megtehető a malomba való lejutás. A Kuti domb felől érkezőknek, völgybe kellett érkezni és csak bekötött kerékkel tudták megtenni, egyébként a kocsit vonó igahúzók sérülhettek volna.
Ez az aratás utáni nap is ilyen volt. Egy tűt nem lehetett volna letenni a gazdák szekerei, és kocsijaik között a Kurics malom udvarán. De! Nagyapámat még ilyen tömörűlés sem zavarta.
Minek? A malom tette a dolgát nélküle is. Kijött a malomból, nyakon ragadta a seprűt és rendet tett az udvaron. Fújt a szél és Nagyanyám ágasfájáról lefújta a felmosó rongyot. Nagyapám felkapta és a tele udvar gazdáinak füle hallatára bekiáltott a konyhába" Mári kejjé ez a bugyogó?" Nagyanyám válasza csak annyi volt," ne nézz mindent bugyogónak, mert az a rongy
éppen a te elszaggatott gatyád!" Még hozzá fűzte: " Bugyogó és gatya - micsoda különbség!"

Emlékekből 2009 Május 24. Saller Molnár Erzsébet

Nagyapám - Szegfű- Narancs teheneivel

Posted by Picasa

2009. május 23., szombat

Orgona virág

Nagyapám teljesítette a kívnságot.
Szerte-széjjej voltak Nagyapám földjei. Felsőtag- Alsótag a szélrózsa minden irányában. Nem engedett senkit a földjeire menni, mert azokat a tennivalókat nem bízta senkire. Azt csak Ő tudta egyedűl. " Milyen ember az, aki nem ért a marhákhoz?" Szegfű és Narancs (ez nem célzás)
voltak az ő kedvenc tehenei. Éppen az Alsótagra készűlt lucernát kaszálni, amikor Nagyanyám tudomásúl vette,hogy hova készül. "Te Tamás, ha már az Alsótagra mész, van ott a nővéred Szent Annai Adalberta nyaralója mellett orgona virág. Hozzál belőle nekem". Hozok Mári!.
Elindult a szekér a két hűséges marhával Kocogtak egészen a Farkashegyig de a Katcz háznál lekellett térni az Alsótagra. Nagyapám keresztet vetett magára, mert a Katcz ház elött ott állt a kereszt a felfeszített Jézussal. Elengedte a teheneit legelni, miközben ő szorgosan kaszálta a lucernát. Közben dúdolgatta magában:"orgona nyíláskor, tavasz éjszakáján te jutsz az eszembe" Jaj Mári! Hát persze, hogy viszek. Megrakodva a frissen vágott lucernával, megérkezett a malomba és a lucerna tetején egy egész orgona bokor foglalt helyet.
Nagyanyámat az ájulás kerítette hatalmába, mert a csokor orgona virágból egy egész kivágott bokrot vitt neki a Nagyapám. Te, hát ki mondta neked, hogy egy egész bokrot hozzál nekem?
Senki Mári! Tudd meg, hogy nagyon szeretlek és biztos van elég váza a házban! Volt!

Emlékekből 2009 május 23. Saller Molnár Erzsébet

2009. május 18., hétfő

Treszka néni kincse


Posted by Picasa

Hősök tere a templommal -Pápateszér

Posted by Picasa

Treszka Néni

Kurics Nagyapám liszteszsákja
A háború után nagy lett a szegénység és az özvegyasszonyok száma is megnövekedett.
A fiatal férfiak többsége már nem csak feleséget, de gyerekeket is hagyott itthon a háború miatt.
Volt, akinek szerencséje volt és évek múlva lesoványodva hazatért. Oly annyira, hogy amikor bekopogott a családi fészek ajtaján, a felesége alig - alig ismerte fel. De a legtöbb odaveszett és hírt sem hallottak felőlük soha. A nevüket (119) a falu közepén a templom elött, emlékszobrok őrzik Pápateszéren. Treszka néni is ezen özvegyek sokaságának egyike volt. Évekig várt a férjére és a hírneve makulátlan volt. Kisfia nőtt, iskolás lett és Treszka néni napjai egyre nehezebbé váltak. Az udvaron nevelt baromfiaknak éppen csak, hogy elég volt élelemre a veteményes kert végében levő kis nadrágszíjnyi föld. A közeli akácosból össze szedte a viharok által letört gallyakat, hogy legalább a tűzhelyen főzni tudjon. A téli tüzelő, már nagyobb gondot okozott. A kenyér sütésről nem is beszélve, mert kemence ugyan volt, meg teknő is, csak a liszt hiányzott. Nagyapám gyakran küldött pár kiló lisztet a rászorultaknak, de arra mindig vigyázott, hogy az özvegyek házának küszöbét ő ne, csak a nagyobb lányai lépjék át. Ezzel elkerülve minden felesleges és alaptalan szóbeszédet.
Ez a nap is olyan volt, mint a többi. Duruzsoltak a hengerek a malomban, fecsegett a régi, a még békés időkről a vizeskerék. A fecskék "csúsztattak" a tó vizén, sok színben pompázó szitakötők szálltak le a vízre, a vadkacsák, vizicsibék is nyugodtan úszkáltak a tó vizén, amikor egy viszonylag fiatal úr jelent meg a malomban. "Tamás bácsi! Nagy kérésem van. Tudna adni nekem 20 kg. lisztet, amit most itt helyben kifizetnék?" Nagyapám tágra nyílt szemekkel bámulta a jövevényt, mert alig egy hónapja őrölte meg a gabonáját a most lisztet venni kívánó úrnak. "Mi történt? Csak nem rágták széjjel az egerek a liszteszsákokat?" "Nem , tudja Tamás bácsi, ez egy egészen más probléma. Szeretném tiszteletem tenni egy özvegyasszonynál, de az én lisztemből nem vehetek el, mert az asszony kérdőre vonna!" Több kérdés nem esett. Nagyapám kimérte a 20 kg. lisztet egy zsákba, mert az már a sokkal kisebb darás zacskóban nem fért volna bele. Az úr elégedetten távozott. Hova készűlt az éj leple alatt, nem érdekelte Nagyapámat.
Múltak a napok és ezzel együtt a pletyka is terjedt, ugyanis Treszka néni kitette a gangra a zsákot. Kötve hiszem, hogy a liszttel együtt, mert az akkor kincsnek számított. Talán kitömte szalmával a zsákot és az utca felé fordította, hogy jól olvasható legyen rajta az értékes írás:
"Kurics Tamás vizimolnár Pápateszér." Az asszonyok a templomba menve látták a zsákot Treszka néni gangján és fejcsóválva, talán irigykedve is lökdösték egymást a könyökükkel.
"Odanízz, ulláccik má esse ippen szent, nameg Kurics úr se. Hováviszi majd a szenmihál lova?"
Ez az "óriási szenzáció" az asszonyok által lejutott a malomba is a Nagyanyámhoz. Nagy viharra
számítottak, mert ők leleplezték a bűnöst. "Na mit szólsz ehhez Mári?" Mit? Azt, hogy ha az én uramnak csak ennyi esze lenne, bizonyára nem én lennék a felesége és mosolygott hozzá.
A zsák soha nem került vissza! Treszka néni talán a sírba is magával vitte és azon térdelve vezekelt Szent Péternek a mennyek kapujában, miközben bűneit megbánva a bebocsájtásért
esedezett. Nyugodj békében Treszka néni és vigyázz nagyon arra a zsákra, mert 60 év után, már-már alig maradt belőle.

Emlékekből 2009.május 18. Saller Molnár Erzsébet