Jancsika 7 évesen, már jobban értette a halál fogalmát, mint én az 5 éves, aki ábrándokat kergetett és minden nap
vártam az Édesanyánkat. A "miért"- jeimre Nagyanyám válasza mindig ugyanaz volt. "Azért kicsim, mert a kis
Jézuskának kellett valaki a menyországban, aki zongorázik, amikor az angyalok énekelnek."
--És az Édesanyám a zongorát is elvitte oda?
--Nem kicsim,mert a menyországban van zongora, az övét itt hagyta neked.
--Én oda adtam volna neki a hajasbabámat, de nem mondta, hogy elmegy.
--Nem kell neki kicsim a te hajasbabád, mert ott a menyországban is te leszel neki a legszebb hajasbabája és
mindig vigyázni fog rád, amíg élsz. Majd felmegyünk a kereszthez minden nap és imádkozunk.
A faluból a malomhoz levezető út kereszteződésében ott állt a gyönyörű kőkereszt.( Még ma is). Mögötte
vadrózsa bokrok és fák védték a viharoktól. Nagyanyámmal minden alkonyatkor felmentünk a kereszthez imádkozni.
Később, ha tehettem, már egyedűl is oda vitt az utam. Péter, mint mindig, ezen az alkonyatkor is velem volt.
Parányi kezeimet összekulcsolva letérdelve a kereszt elött imádkoztam. Péter mozdulatlanúl mellettem ült.
Sírni kezdtem és szinte üvöltve hívtam az Édesanyámat. Egy hangot hallottam: "ne sírj kicsim, itt vagyok:"
Ebben a pillanatban egy világoskék fátyolnak tűnő valami lebbent meg a kereszt mögött. Ha Péter nem ugrott volna
be azonnal a kereszt mögötti vadrózsa bokorba, azt hinném, hogy csak gyermeki szemeim káprázata volt.
Én is mentem a hang és a megvillanó fátyol után, de Édesanyám helyett csak a szúrós vadrózsa bokor tépte
véresre parányi kezeimet, amikor kutatásba kezdtem.
Az nem fájt, mert szinte semmi volt ahhoz képest, amennyire a szívem vérzett a csalódástól.
2006.Március 22. Saller Molnár Erzsébet
vártam az Édesanyánkat. A "miért"- jeimre Nagyanyám válasza mindig ugyanaz volt. "Azért kicsim, mert a kis
Jézuskának kellett valaki a menyországban, aki zongorázik, amikor az angyalok énekelnek."
--És az Édesanyám a zongorát is elvitte oda?
--Nem kicsim,mert a menyországban van zongora, az övét itt hagyta neked.
--Én oda adtam volna neki a hajasbabámat, de nem mondta, hogy elmegy.
--Nem kell neki kicsim a te hajasbabád, mert ott a menyországban is te leszel neki a legszebb hajasbabája és
mindig vigyázni fog rád, amíg élsz. Majd felmegyünk a kereszthez minden nap és imádkozunk.
A faluból a malomhoz levezető út kereszteződésében ott állt a gyönyörű kőkereszt.( Még ma is). Mögötte
vadrózsa bokrok és fák védték a viharoktól. Nagyanyámmal minden alkonyatkor felmentünk a kereszthez imádkozni.
Később, ha tehettem, már egyedűl is oda vitt az utam. Péter, mint mindig, ezen az alkonyatkor is velem volt.
Parányi kezeimet összekulcsolva letérdelve a kereszt elött imádkoztam. Péter mozdulatlanúl mellettem ült.
Sírni kezdtem és szinte üvöltve hívtam az Édesanyámat. Egy hangot hallottam: "ne sírj kicsim, itt vagyok:"
Ebben a pillanatban egy világoskék fátyolnak tűnő valami lebbent meg a kereszt mögött. Ha Péter nem ugrott volna
be azonnal a kereszt mögötti vadrózsa bokorba, azt hinném, hogy csak gyermeki szemeim káprázata volt.
Én is mentem a hang és a megvillanó fátyol után, de Édesanyám helyett csak a szúrós vadrózsa bokor tépte
véresre parányi kezeimet, amikor kutatásba kezdtem.
Az nem fájt, mert szinte semmi volt ahhoz képest, amennyire a szívem vérzett a csalódástól.
2006.Március 22. Saller Molnár Erzsébet
